A június 21-i nyári napforduló körüli napokban nagy átrendeződések vannak a védikus égen: irányt vált a Jupiter (hátrafelé június 20.) és a Merkúr (előre június 23.): a bolygók erőteljes lelassulás után fordulnak az addigival ellenkező irányba. Ezért ezek a napok (+/- 1-2 nap) az átlagosnál több bizonytalansággal, kontrollvesztéssel, és némi balesetveszéllyek járnak. Legyünk türelmesek magunkhoz!
Június 20-án délután a Jupiter – néhány napos ácsorgás, azaz stacioner állapot után – visszafordul a Vízöntő 8. fokán, és október 18-ig retrográd marad. Vele együtt már 4 hátráló bolygó lesz az égen, közülük 3 (a Jupiter, a Szaturnusz és a Plútó) hosszú hónapokon át.
A hátráló Jupiter lényeges tanításokat tartogat számunkra, mert a Vízöntőbe lépés táguló, nyitó tendenciái elkezdenek keveredni a Bak szűkítő, befelé fordító hatásaival. A retrográd Vízöntő Jupiter ugyanis fizikailag a Vízöntő csillagképben van, de tekintete visszafordul a Bakra is, tehát mindkét jegy hatásai érvényesülnek.
Míg a Vízöntő Jupiter a közösségi aktivitás, barátok felé történő nyitás megtapasztalása, a szociális érzékenység, az embertársaink felőli gondolkodás erősödése, a Bak Jupiter a befelé tekintés, anyagi (gazdasági) és érzelmi beszűkülés, puritánság, és belső magányunk megélése.
Ennek a 4 hónapos hátráló periódusnak érdekes és egymástól nagyon eltérő szakaszai lesznek, mert a Jupiter
- július 18-ig a Vízöntő Szatabisha naksatrájában retrográd (Rahu-energia). Itt a közösségi aktivitás, szociális érzékenység témáit kavarja fel (Vízöntő hatás), de már kezdi behozni életünkbe valamilyen módon a befelé tekintést, az összehúzódást (Bak hatás),
- szeptember 14-ig a Vízöntő Dhanistha (marsikus) naksatrájában harcosabb, versengőbb indulatok mozdulnak meg: másokkal összefogva jobban kiállni a társadalmi kérdésekért (Vízöntő hatás), de valamilyen korlátozás, esetleg pénzügyi, tőzsdei visszaesés erősödik majd (Bak hatás),
- szeptember 14-től október 18-ig pedig a retrográd Jupiter megérkezik a Dhanistha naksatra Bak oldalára. Ekkor határozott bezáruló tendenciák, korlátozások valószínűsíthetők, akár a covid 4. hulláma, hiszen a Bak Jupiter eddigi időszakai (2020. március 30-tól 4 hónapig, illetve 2020. november 20-tól 2021. április 5-ig) szorosan egybeestek a korábbi szigorú korlátozások periódusaival. Ugyanekkor Bak-Nyilas kettős hatás fog érvényesülni, hiszen a fizikailag a Bak csillagképben hátráló Jupiter visszahat a Nyilasra is (utóbbi erősödő ideológiai, politikai, vallási jelenségekben nyilvánul majd meg).
Október 18-án aztán előre fordul ugyan a Jupiter, de november 20-ig még marad a Bakban, ahol további korlátozásokra számíthatunk, lassan javuló körülmények mellett. Ekkor tisztán Bak hatás alatt áll. Az újbóli nyitás pedig a Jupiter november 20-i Vízöntőbe lépésével indulhat majd meg.
Napjainkban támogat bennünket a néhány napja az Ikrekbe érkező, s ezzel a számára ellenséges Rahutól megszabaduló Nap. Ahogy átlépett új jegyébe a Nap, úgy távolodunk a legutóbbi Napfogyatkozás energetikailag nyomasztó környezetétől. A Nap mint életerőnk legfőbb mutatója megnyugszik, tisztábban támogat bennünket.
Az Ikrek Nap támogató hatása akkor fog még inkább megmutatkozni, amikor az Ikrek ura, a Merkúr 23-án, 3 hét hátrálás után megindul előre a Bika 22. fokán. A Merkúr irányváltása éjfél után, a nap első perceiben történik, és meglehetősen nagy dilemmát hordoz. A Merkúr ugyanis a a Bika Rohini (holdi) naksatrájában vált irányt a Rahu közeli szomszédságában, míg a naksatraúr Hold a Skorpióban lesz éppen a Kétuval egy naksatrában (Anuradha). Ez a konstelláció értékrendünk revideálását, a családi, gyerekkori, hozott tabuktól való megszabadulást kéri. Próbáljunk kilépni a berögzült gondolati sablonokból, a megszokott tudati formulák rabságából. Ha eddig nem sikerült valami (bármi), épp itt az ideje, hogy kapjon egy új lehetőséget a fejünkben, hogy aztán a fizikai síkon is meg tudjon valósulni.
Ezzel a fordulattal minden merkúri analógia trendfordulót él meg, és amikor 1-2 hét múlva a Merkúr lassanként visszatér normál haladási sebességéhez, a közlekedés, ügyintézés, informatika, média, emésztés, tehát minden kommunikációval és mozgással kapcsolatos téma visszanyeri megszokott működését. A merkúri aszcendensek és holdak (Ikrek és Szűzek) szintén megkönnyebbülnek.
A fordulatok napjaiban és környékén vegyük tudomásul, hogy minden nehezebben kezelhető, kiszámíthatatlan, és egyáltalán nem biztos, hogy akaratunkkal kordában tudjuk tartani az eseményeket. Viszont hagyjunk időt a nyári napforduló, az év leghosszabb nappalának megünneplésére!
Szép nyarat kívánok szeretettel
Vishakati