A védikus asztrológia szemszögéből a héten több fontos változás van az égen, ezek közül most a Merkúr jegyváltása a Rákba, és a Vénusz hátrafordulása lesz a téma.
Az égi hírnök, azaz a Merkúr július 21-én, kedden belépett a Rák jegyébe. A Merkúr mint gondolkodásunk, kommunikációnk felelőse a családunk, gyerekkorunk és múltunk felé visz. Honnan származunk, mi a közös bennünk anyánkból, milyen a viszonyunk az otthonunkhoz, a szülőföldünkhöz, a múltunkhoz – ezek a fő kérdései.
A Rák Merkúr egyrészt befelé visz, s ezért mindazok számára, akik érzékenyek belső hangjukra, sok megérzést, intuitív gondolatot fog hozni – most könnyebb a lelkünkkel szót érteni. Akik kevésbé tudnak bensőséges viszonyban lenni lelkükkel, azokat bizonytalanabbá teheti ez a konstelláció. Az is jellemző rá, hogy kissé összekeverednek az érzelmek és a racionalitás, és olykor nem a megfelelőt vesszük elő eszköztárunkból.
Ugyanakkor felerősödik minden merkúri téma: például közlési szándékunk, jobban kikívánkoznak gondolataink, akár szóban, akár írásba foglalva. Megnő bennünk a mozoghatnék, az utazási vágy. Üzleti terveink is aktivizálódhatnak, de vigyázat, ebben az időszakban veszteségeket is benyelhetünk, a becsapás, lenyúlás veszélye is nagy.
A Rák Merkúr 2,5 hetes időszaka egy ambivalens időszak, mert a múltba és befelé vivő tendenciák és az aktivizáló, kifelé irányulók egyaránt mozgatnak bennünket. Próbáljuk érzékeny odafigyeléssel megtalálni az egyensúlyt.
Ebben a befelé-kifelé, jelen-múlt egyensúlykeresésben a retrográd Vénusz is erősen befolyásol bennünket, mert július 25-én a Vénusz hátrálásba kezd, és szeptember 5-ig így is marad.
A Vénusz párkapcsolatainkkal, külsőségeinkkel, vágyainkkal és ragaszkodásainkkal van analogikus viszonyban. Amikor hátrál, akkor figyelmét elsősorban régi, félbe maradt, elrontott viszonyainkra fordítja, amelyeket szeretne helyrehozni, vagy lezárni. Minden múltbeli blokk oldásának az a lényege, hogy az adott történést, élethelyzetet valamilyen módon újraéljük, és eközben megértjük, kidolgozzuk magunkból a blokkot.
Ez a konstelláció visszahozhat régi kapcsolatokat csupán illuzórikusan, de akár fizikai valójukban is, találkozhatunk régi szerelmünkkel, vagy például bepillantást kaphatunk mai életükbe. Furcsa találkozások, déjà vu élmények, tanító álmok adhatnak segítséget elmúlt kapcsolati tévedéseink, hibáink megértéséhez, oldásához, elengedéséhez.
A Vénusz hátrálása során
– július 25.-augusztus 13. között az Oroszlán Kétu-energiájában araszol hátrafelé: ekkor a Vénusz hozhat egy vágyat arra, hogy egy régi kapcsolati helyzetet újraéljünk, vagy valamit, (valakit) megszerezzünk, amit nem kaptunk meg a múltban. Nem biztos, hogy megkapjuk, de az időszak történései segíthetnek megérteni indítékainkat, és sikerülhet rendet teremteni vágyainkban. Mély lelki eloldozások periódusa;
– augusztus 13.-szeptember 5. között visszamegy a Rákba, annak is a merkúri energiájába. Itt a múltbéli restaurálás nem annyira a kapcsolati dolgainkra vonatkozik, mint inkább gondolati, mentális: megérthetünk elmúlt szituációkat, fejben lejátszhatjuk ezek többféle megoldását, oldhatjuk őket. Ebben az időszakban segítséget kaphatunk bennünk szunnyadó művészi érzékünktől, bátran vegyünk elő ecsetet, festéket, bármilyen technikát – kezünk jobban fogja tudni, mire van szükségünk.
A Rák Merkúr és a retrográd Vénusz most egymást – és bennünket – segítve összedolgoznak, erősen a múltba repítenek bennünket, és esélyt adnak rendezetlen dolgaink megértésére. Jó lenne élni ezekkel a lehetőségekkel, mert az Oroszlán Jupiter és a napokban Nap-energiába érkező Rahu is a jelent, és az egó érvényesülését forszírozza. Ehhez jó lenne stabil lábakon állni.
Szeretettel
Vishakati 

Author

2 hozzászólás

  1. Amikor a Vénusz visszahátrál a Nap elé – inferior coniuctio – kerüljük a nagy horderejű pénzügyi vagy szerelmi döntéseket… heteken belül, legkésőbb, mikor megint eléri télen a Vénusz a napot, szembekerülhetünk azzal, hogy nem volt jó a döntésünk.

Szólj hozzá!