2015. január 27.
A szerelem bolygóinak nevezett Mars és Vénusz az indiai rendszerben január 22-től február 12-ig a Vízöntőben randevúznak.
A két bolygó találkozása nem ritka égi esemény: a Vénusz körülbelül kétszer olyan gyorsan halad, mint a Mars, ezért aztán időnként utoléri. Mivel a védikus asztrológiában együttállásnak számít az azonos jegyben tartózkodás, ezért amikor egyikük belép a másik tartózkodási jegyébe, onnan kezdve bármelyikük jegyváltásáig – napokig, hetekig – erősebben befolyásolják egymás működését.
A Vénusz az értékek és vágy témákkal analóg, jelentései: megkívánás, birtok, tradíció, feleség és női zsáner mutatója (férfihoroszkópban), párkapcsolat és annak biztonsága, vágyenergia, amely akaratunk felé lök, valamint ő a járművek jelölője.
Mars a kezdet, az akarat, erő, energia, harc, a vágy beteljesítésének módja, valamint az ingatlan jelölője.
Egyik sem spirituális bolygó. Találkozásuk általában valamilyen vágy megvalósulását hozza abban a jegyben és házban, ahol összejönnek.
A Vízöntő jegye alapvetően a téma felszabadításáról, az otthonról, magunkkal hozott minták strukturális átalakításáról szól. További jellemzője, hogy nagyon igényli barátok, közösségek jelenlétét, vagy részvételt csoportos tevékenységekben, mert a többiektől általában segítséget kap a hozott minta felülírásához. A Vízöntő területhez kapcsolódó téma jövőképe általában hangsúlyos.
Amikor a Vízöntő jegyében tranzit bolygók vannak, mint most éppen a Mars és a Vénusz (és az évek óta itt haladó Neptunusz), akkor saját jelentéstartalmuk kapcsolódik a Vízöntő feljebb említett késztetéseivel. Realizálódhatnak formabontó vágyaink, összejöhetünk közösségünk egy tagjával, barátságból lehet valami más. A Vénusz itt nagyon szeretné felülírni az anya/otthonmintát, a Mars pedig küzdős és cél orientált, azaz rámenős. Amit a Vénusz megkíván (ingatlan, intimitás, anyaság), azt most a Mars segít elérni.  Belevághatunk ingatlan projektbe is, amely előre visz bennünket elképzelt jövőnk felé.
A Vízöntő ura, a jelenleg a Skorpión átvonuló Szaturnusz megerősíti ezt az ingatlanokkal, helyváltoztatással, költözéssel kapcsolatos vonulatot.  A Vízöntő témákat pedig ugyancsak felnagyítja a tranzit Rahu, mert erős a jövővel kapcsolatos víziója.

Mars és Vénusz február 12-én néhány napra elköszönnek egymástól, majd a Halakban ismét együtt töltenek néhány hetet. Az egy teljesen más jellegű együttműködés lesz, fogunk róla szólni annak idején.
Ne felejtsük el, hogy az égen mindeközben nagyon dolgozik a Ketu-Uránusz együttállás a Halakban (lásd Újratervezés az év első Újholdjával – 2015. január 19.), amely a Plútó fényszögével igen nagy feszültség alatt áll annak érdekében, hogy magasabb szintű megértéshez jussunk el valamilyen téren.
A fentiek, mint általában az aktuális égi konstellációkkal foglalkozó elemzéseim nagyon sok egyéni tényező figyelembe vételével illeszthetők az egyéni horoszkópra.
Sokan kérdezitek, írjátok, szeretnétek, hogy az elemzések jobban kapcsolódjanak az egyénhez, legyenek személyesebbek. Ezen a fórumon ez sajnos nem megvalósítható, de erről szól az egyéni konzultáció és hát erről szólnak a tanfolyami órák, amikor a tanítványokkal sok-sok példán keresztül megbeszéljük az egyéni hatásokat.
Ugyanakkor egyre többen vannak, akik már sokat tudnak a saját horoszkópjukról, és ügyesen be tudják illeszteni az időszak elemzéseit. Köszönöm az ő visszajelzéseiket is.
Szeretettel
Vishakati

 

 

 

 

 

Author

Szólj hozzá!