2014. október 16.

Reggel 9 órától már 4 bolygó lesz a Szűz jegy marsikus részén, az úgy nevezett Chitra naksatrában. 
A Chitra egy erőteljes naksatra, uralkodó istensége Tvastrí, a mennyei építész, akinek az a dolga, hogy a nyers és szükségtelen részek lefaragásával napvilágra hozza a dolgok értékes belső lényegét. A Chitra szimbóluma, a gyöngy is erre emlékeztet: a kagylónak szét kell nyílnia, fel kell törnie ahhoz, hogy a gyöngy előbukkanjon. A Chitra elsődleges impulzusa ez: átalakulni, a felesleges, meghaladott részeinktől megválni, s mint tudjuk, ez sosem könnyű.

Most itt áll a Nap – már csak 1 napig marad e jegyben -, a Vénusz, a Ráhu (felszálló holdcsomópont) és hátrálva megérkezett a Merkúr is. Sok égitest egy jegyben (asztrológiai zsargonnal stellium) mindig sok eseményt, történést jelent az adott területen (a Szűzben munka, szolgálat, egészség, gyógyítás – gyógyulás, testtel kapcsolatos témákban). 


Jó időszak egészségvédő terápiák, kúrák keresésére, általában erős a késztetés ezekre, ha másért nem, hirtelen fellépő testi problémáink, panaszaink miatt. Ilyenkor hajlamosak vagyunk túlhajtani magunkat – ezt csak tudatosan megtervezett működéssel / pihenési időkkel tudjuk féken tartani.

A Merkúr már 12. napja retrográd, s bizonyára sokan megtapasztaltuk, hogy el nem végzett dolgainkat, be nem fejezett feladatainkat, nyitva hagyott kérdéseinket visszahozta az intézendők közé. Amit már lezárhattunk volna hónapokkal ezelőtt, az most ismét ott van az orrunk előtt tovább nem odázható témaként, legyen az munka vagy egészségügyi kérdés. 


Ne halogassuk tovább, most még kaptunk lehetőséget foglalkozni velük / szépen befejezni ezeket (október 24-ig, amikor előre indul a Merkúr).

Az időszakot magasfeszültség jellemzi a Mars – Merkúr kölcsönhatások és Ráhu, az örök elégedetlen szűzbeni jelenléte miatt. Ez tehet bennünket nagyon veszekedőssé, zizegőssé, összeránthatja gyomrunkat, de ne felejtsük el, hogy a Mars maga az energia, ami kézben tartva egyértelműen vezet bennünket valódi céljaink felé. Egy marsikus időszak idegessége általában azt jelzi, hogy „rosszul akarunk”, azaz olyan dolgokat erőltetünk, amelyekre valójában nincs szükségünk vagy amelyekre nincs ráhatásunk.


A jó hír az, hogy a bolygócsoportosulás, s ezzel a feszültség, már 17-én kora délután elkezd oszlani, és 2 nap múlva már csak a Merkúr-Ráhu kettőse marad. Ők viszont a hónap végéig együtt állnak a jegyben (21-én és 30-án különösen szorosan), és balesetveszélyt, közlekedési anomáliákat, földdel kapcsolatos történéseket, földrengést, földcsuszamlást okozhatnak. A Szűz országokban (Svájc, Japán) fokozottabban fordulhatnak elő ilyen jellegű események. Erre az időszakra óvatosságot szeretnék ajánlani, elsősorban a közlekedés területén, tervezzük meg jobban utazásainkat, készüljünk fel váratlan körülményekre is.


A fenti bolygóállások egyéni hatásait természetesen csak a személyes horoszkóp ismeretében lehet pontosítani.
Szeretettel
Vishakati

Write A Comment