Augusztus nem nagy változásokat hoz a védikus égbolton, hanem a júliusban történtek utómunkálatait. A nagy mozgások után most a finomhangolás ideje van: apró hangsúlyváltások terelnek bennünket a múlt és a jelen energiáiban, férfi és női oldalunk között.
Az augusztusba úgy érkezünk, hogy éppen túl vagyunk egy (július 31-i) Teliholdon a Rák-Bak tengelyen, ami a múlt és felelősség tengelye. Közben 3 bolygó (a július 30-án belépett Mars, valamint a Nap és a Merkúr) nyomatékosítja a múltbeli témákat a Rákban, és gyűlnek a bolygók az Oroszlánban, azaz a jelen és egó jegyében.
A hónap legnagyobb nyomatékú változása az 5 hónapja hátráló Szaturnusz megindulása előre. Jelentős folyamat még a Vénusz hátrálása a hónap teljes időtartama alatt.
Nézzük a fontosabb változásokat, amelyeket a hónap folyamán majd egyenként tárgyalunk is.
Augusztus 2. – a március eleje óta retrográd Szaturnusz elindul előre. Előreindulásával megelevenednek bizonyos dolgaink: terveink, céljaink hosszú toporgás után belendülnek, fegyelmezettebbek tudunk lenni, és régóta bennünk mocorgó változtatási szándékainkat realizálni tudjuk.
Augusztus 4. – Merkúr belép az Oroszlánba, és csatlakozik az Oroszlán elején együttálló Jupiterhez és Vénuszhoz. Feléled gyermeki énünk, vezetői hajlamunk, szívesen vállalkozunk, tele vagyunk ötletekkel. Munkánk értéket teremt. Nem mellesleg társasági életünk is fellendül, keressük a kellemes időtöltéseket, játszunk, beszélgetünk.
Augusztus 13. – a Vénusz az Oroszlánból visszahátrál a Rákba. Itt összetalálkozik a Nappal, és egy jegybe kerül a Marssal.
A jegyváltás miatt a Vénusz karaktere is megváltozik, az általa képviselt vágyak a múlt és a család felé irányulnak. A Nap közelében, pontosabban előtte járva (aug. 13-16. között) némileg hátráltatva vannak anyagi és kapcsolati ügyeink, viszont a Mars társaságában felélénkül a vágyélet.
Augusztus 14. – érdekes Újhold a Rák merkúri részén (Aslesha). Az Újhold mindig egy megoldókulcs az elkövetkező 4 héthez. Ez a mostani mesteri energiákat és védelmet ígér, de csak abban az esetben, ha a múlt blokkjainak elengedésével, visszahúzó ragaszkodásaink oldásával szembe tudunk nézni. Minden a változást és annak elfogadását igényli.
Augusztus 17. – a Nap belép az Oroszlánba, saját jegyébe – ekkor már 4 bolygó (Nap, Hold, Jupiter, Merkúr) tartózkodik itt. Vállalkozó kedvünk, örömképességünk (adni és kapni egyaránt) megnő, könnyen és szívesen vagyunk a jelenben. Apánk energiamintái megelevenedhetnek. A hatalom, autoritás, férfi részünk, a macsóvilág kivirágzik. 
Augusztus 23.  Merkúr belép a Szűzbe, ahol hasznos dolgokon, új feladatokon, munkalehetőségeken töri a fejünket. Nagyon az elmében leszünk, és dolgozni akarunk érvényesülésünk érdekében. Hozhat testi érzékenységet, bőrünk kényesebb lehet.
Augusztus 27. – ez a nap 3 energetikai tetőpontot is tartogat:
– a Nap-Jupiter az Oroszlán Kétuban áll együtt, lubickol az egó, és – az egyéni horoszkóptól függően  – esemény is történhet apával, partnerrel kapcsolatban;
 
– a Mars-Vénusz együttállás a Rák merkúri energiájában a vágy és annak teljesülése, de nem túl kedvező módon, mert a Mars nem érzi jól magát ebben a jegyben. Lehet találkozás régi partnerrel;
 
 – a Rahu-Merkúr pedig a Szűz Nap-területén találkozva új törekvéseket, ötleteket hozhat a munkában, gyógyításban, egészség vonatkozásában.
Augusztus 29. – Telihold az Oroszlán-Vízöntő tengelyen, egy újabb energetikai tetőpont, amely ennek a hónapnak az egyik fő témáját, az Oroszlán jellemzők megélését kérdezi tőlünk.
 
Jó nyaralást kívánok, keressük az élet játékos oldalát, de közben próbáljuk kordában tartani az egót. Az egó jó szolga, de csapnivaló úr. Semmi jó nem származik belőle, ha átveszi az irányítást életünk felett.
Szeretettel
Vishakati

 

Author

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..