Tag

Szváti

Browsing

November 10-e egy enyhülést hozó nap volt: a Mars a Szűz jegyből átlépett a Mérlegbe, és ugyanezen a napon a Nyilas Jupiter is kilépett a gandanta zónából. Mindkét fordulat megkönnyebbülés, tekintettel arra, hogy a Szűz Mars 6 hete egy sor testi vagy munkával kapcsolatos kellemetlen jelzést adhatott, a gandanta zónában pedig túl sok volt a labilitás, balesetveszély, kiszámíthatatlanság. A Mérleg Mars kapcsolatainkat mozgatja meg mindennemű relációban. Felértékelődnek a külsőségek, többet foglalkoztat bennünket az elvárásoknak való megfelelés. Több impulzus a külvilágból, több üzleti vagy privát partnerség, párkapcsolati és társasági aktivitás jár vele. Meglévő kapcsolatunkba több energiát hoz, ami lehet áldás, de ütközés is, mert ahol a Mars jár, ott energiatöbblet jelentkezik, amit le kell vezetni, kezelni kell. Ha ez nem történik meg, utat keres magának. Időszakát – december 25-ig tart – jól ki lehet használni partnerkapcsolatunk élénkítésére, új kapcsolat létesítésére, ügyfélkör bővítésre. A Mars jegyváltása most elsősorban a Kosok és…

Október végén, túl a 24-i Teliholdon, két konstellációt érzékelhetünk erősebben: a Jupiter energiaváltását és a hátráló Vénuszt. A Skorpióban haladó Jupiter naksatraváltása kisebb tendenciaváltást is jelent. Október 5. és 27. között a jupiteri naksatrában (Vishaka) haladt, 27-e óta pedig a szaturnikus Anuradhaban. Ettől kezdve 2 hónapon át a Jupiter és a Szaturnusz láthatatlan szálakkal van összekötve, ami a Jupiter vonatkozásában azt jelenti, hogy családi helyzetekben, valamint ideológiai kérdésekben, gondolkodásmódban megkerülhetetlen változásokat kell megélnünk. Szaturnusz a karma ura, amely nem odázza el a helyzetek átvizsgálását és ha kell, megoldását. Családi státusszal és ingatlannal kapcsolatos változások lehetősége, költözés realizálása. A Jupiter október 29-én együtt  áll a néhány nappal ezelőtt a Skorpióba érkezett Merkúrral. Merkúr a racionalitás, Jupiter a bölcsesség. Amikor találkoznak az égen, mindig bepillantást engednek az adott jegy mesteri energiáiba. Érdemes megállni egy percre, és megengedni magunknak egy rátekintést saját változásainkra. Egy meglátás, egy összefüggés felismerése most beérhet bennünk. Sokan érzékeljük…

Szeptember 1-jén a Vénusz belépett a Mérlegbe, és 2019. január 1-jéig itt is marad. Érdemes ezt a kereken 4 hónapos időszakot közelebbről megvizsgálni, milyen hatásokban részesít bennünket a vágyak és kapcsolatok bolygója, amelyet a köznyelvben Esthajnalcsillagnak is neveznek. A Vénuszhoz két jegy tartozik: egyik a Mérleg, a másik  a Bika, amely innen, a Mérlegtől a 8. jegy. A Mérleg Vénusz olyan, mint egy tükör, főként a Mérleg aszcendensűek számára. Időszaka egy olyan periódus, amikor átküzdve magunkat a szükséges változásokon, közelebb kerülhetünk valódi énünkhöz. A Vénusz átlagosan 3 hétig van egy jegyben. A Mérlegben  most  különlegesen hosszú időt, 4 hónapot tölt, mert itt válik 42 napra – október 5. és november 16. között – retrográddá. A Mérleg jegyben 3 naksatra van: a Chitra (marsikus energia), a Szváti (Rahu energia), és a Vishaka (jupiteri energia). A Vénusz  a 4 hónap zömében az első két naksatrában időzik, s az utolsó 10 napra költözik…

A hónap utolsó napján Mars, a kezdeményezés, az erő és aktivitás bolygója átlép a Mérlegbe. Ott is marad január közepéig. A Mars izgalmas számunkra, mert ahol ő halad (Mérleg) és ahova hat (Kosok, Bakok és Bikák), ott megpezsdül az élet, beindul a zizegés, néha még több is az energia, mint amennyit szeretnénk. Váltása a románc és együttműködés jegyébe megnyit bennünket a párkapcsolat és párkeresés, a társasági élet felé. Fontosabb lesz a kultúra is, lehetünk szereplői vagy élvezői egyaránt. Több késztetést hoz arra, hogy megnyíljunk, megmutassuk magunkat, s ezen keresztül viszonyokat szerezzünk. A kapcsolódás igényén túl anyagiak terén is hozhat erősebb motivációkat. Ugyanakkor lesz, aki ezeket az aktivitásokat majd abban éli meg, hogy több agresszivitást ad vagy kap a kapcsolatában. Kiderülhetnek újabb titkok, kivel milyen abúzusok, nem kívánatos szexuális közeledések történtek. Az erős energiák intsenek bennünket óvatos ismerkedésre, a konfliktusok tudatos kerülésére. Az óvatosságra azért is szükség van, mert – miután…

A védikus égen 2017. szeptember 12-én nagy változás következik: Jupiter, a nagy jótevő, az égi guru jegyet vált, s 2018 októberéig a Mérleg jegyében lesz. A váltás környékén érdemes visszagondolni, mit hozott számunkra az előző jupiteri ciklus, a Szűz Jupiter bő egy éve 2016. augusztusától. Jupiter a tapasztaláson keresztül tanít. Mérleg évében a társsal, a párkapcsolattal, a mindennemű együttműködéssel és megfeleléssel függ össze jupiteri fejlődésünk, ahol a tét a külső és a belső egyensúlyának a megtalálása. A következő kérdéseket fogjuk különböző történéseken, megéléseken keresztül körbejárni, s remélhetőleg jobban helyretenni magunkban: Hogy állunk a kapcsolati függéssel, a megfelelési kényszerrel? Fenn tudjuk-e tartani több-kevesebb önállóságunkat, autonómiánkat a kapcsolatainkban? Milyen mértékben és mélységben vagyunk kompromisszum vezéreltek? Mennyiben függ saját megítélésünk mások véleményétől, megerősítésétől? Hogyan tudjuk személyes képességeinket, tudásunkat megmutatni másoknak, hogyan tudunk szerepelni, s mennyiben vagyunk kitettek a kívülről érkező megítélésnek? Felismerjük-e magunkban, hogy mekkora a külsőségek szerepe az életünkben, és tudjuk-e újraszabályozni ezek…