Tag

stellium

Browsing

A védikus égbolton jócskán bezsúfolódtak a bolygók a Nyilas jegybe: a régóta itt lavírozó Plútón kívül a Szaturnusz, és az őt sorra utolérő planéták: a Nap, a Vénusz és a Merkúr. Január 8. és 13. között ez az 5 bolygó alkot csoportosulást, azaz stelliumot a Nyilasban. Amikor a Szaturnusz együttáll egy másik bolygóval, azt ugyancsak megérezzük: a Nappal december 21-én, a Vénusszal 25-én, a Merkúrral pedig január 12-én randevúzik. Mindhárom együttállás az adott bolygó természetével kapcsolatos élményt hozhat. Emlékezzünk: a Nap az autoritás és a szellem, a Vénusz az érzelmek, kapcsolatok, a Merkúr pedig az információk áramlása. Amikor tehát  a Vénusz karácsony napján, 25-én este utolérte a Szaturnuszt, valószínűleg sokan éltek át érzelmi lefagyást, megrendülést, vagy hasonló szembesülést érzelmeikkel. A Nyilas mint jupiteri jegy 5 bolygós leterheltsége – egy időben a Jupiter-Mars bolygóháborúval a Mérlegben – zizegést, túlzott aktivitást, akár alvásproblémákat hozhat a Nyilasoknak és Halaknak, valamint minden jupiteri érintettségünknek. A…

A védikus rendszerben február 20. óta a Skorpió Mars-Szaturnusz hatását szokjuk. Kisebb-nagyobb dolgainkban, akcióinkban kell megtapasztalnunk, hogy aktivitásunkat a saját jegyes Mars bátorítja, míg a mellette álló Szigorú Öreg, azaz a Szaturnusz szelektálja, s csak azokat engedi, amelyek karmikus célunknak, fejlődésünknek megfelelnek. Valami hasonló üzenete van a március elejétől erősödő Vízöntő bolygó-csoportosulásnak, amely szintén markáns jelzéseket ad számunkra. (Ezt az amúgy is erős konstellációt szemből a Rahu-Jupiter, a Skorpióból pedig a Mars aspektusa még tovább turbózza.) A Vízöntő jegy energiája ugyanis szabadságérzetünkkel, struktúráink átalakításával kapcsolatos. A jelenlegi Vízöntő stellium azonban csak részben támogatja szabadságfokunkat, mert valami módon mindig szembesít korlátainkkal, lehetőségeink határaival is. Vagyis megemeli szabadságvágyunkat, de arról is gondoskodik, hogy megtapasztaljuk, meddig és milyen módon repülhetünk, emelkedhetünk, s esetleg kinek, minek a kárára. Ebbéli korlátainkba leginkább azon az életterületen ütközünk, ahol a Vízöntő Kétu található (lásd Mit hoz a Ketu Rahu jegyvaltasa az egyes aszcendenseknek). Ha ez az életterület…