Tag

Slider

Browsing

Február a hullámzások és a remény hónapja. Számolnunk kell egy Bak stelliummal, amelyre még egy Bak Újhold is pecsétet tesz a hónap elején. A Bak csillagkép a felelősségvállalás, felnőtté, éretté válás, a fegyelem és a célok helye. Ugyanakkor hozzá kapcsolódik a hatalom gyakorlása, a kormányzás, irányítás. Ezeket a témákat dolgozza át a 2020 januárja óta itt haladó Szaturnusz. A Bakban összezsúfolódó bolygók (most a Szaturnuszon kívül a Nap, a Plútó, a retrográd, majd előre forduló Merkúr, Újholdkor a Hold is) hangulatilag bezártságot, nyomott kedélyt, kilátástalanságot sugallhatnak, nem függetlenül a világszerte elszabaduló politikai, hatalmi játszmák miatt is. Ez a nyomás majd február közepén kezd kissé lemenni, de addig is sok minden történik, és sok kapaszkodónk is van. Az utolsó téli hónapba egy friss élménnyel érkezünk: január utolsó napjaiban direktté vált a Vénusz, amely december közepétől hátrálva hozzásegíthetett bennünket egy jobb kapcsolati működéshez (partneri működésünk kijavításához vagy egy kapcsolat lezárásához), vagy olyan…

A Mars legutóbbi Nyilas tranzitja meglehetősen emlékezetes: 2020. február 8-án lépett be ide, és akkor, Nyilas tartózkodása 6 hete alatt lobbant be a Covid19 világjárvány. 2 évvel ezelőtt a Mars jegyszomszédai a harcias Kétu, a megtapasztaltató Jupiter és a nagy hatalmú Plútó – és utóbbi jegyváltása a Bakba -, hozzájárultak a krízis kiszélesedéséhez. A 2 évvel ezelőtti Nyilas Mars hetei izzasztóak voltak, a 2022-es Nyilas Marsnál reméljük, nem kell ilyen megrázkódtatásokra számítani, bár a világpolitika nagy feszültségeket hordoz. A Nyilas témákban (politika, ideológia, hit, vallás, jog) lesz bőven esemény, sőt, csatározás, manőverezés világszerte. Az itt történteket szelidíti, hogy a Mars a Vénusszal van egy jegyben, aki korántsem egy harcias társaság, továbbá a Nyilas ura, a Jupiter a Vízöntőben van a Neptunusszal, amely inkább titkolózást, taktikázást jelent, mint belobbanást. Amitől a Nyilas Mars hetei rázósabbak lehetnek, az két dolog: a Marsnak a Kos vénuszi területén haladó Uránusztól kapott aspektusa, ez valóban…

Január közepén olyan égi történések vannak, amelyek hatása földi életünkben hullámzó hangulatot és változó erőnlétet eredményezhet nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is. Főként a 14-18. közti napokban érezhetjük úgy, hogy bonyolultabb az életünk. Bár a január 14-én a Bakba lépő Nap megnyitotta az év aktívabb, tevékenyebb felét, az ugyanaznap hátra forduló Merkúr sokak számára akadályoztatott hetekkel jár (február 4-ig). Akinek a születési horoszkópjában eleve retrográd Merkúr van, az érezheti ismerősnek a Merkúr ilyen irányú mozgását, és számára nem bajosabb ez az időszak. Mindenesetre a rakoncátlankodó informatika, ügyintézési félreértések, közlekedési nehézségek jellemzőbbek lesznek ezekben a hetekben. Hogy hogyan nehezít és okoz kalamajkát a retrográd Merkúr és a Mars gandanta együttesen, annak iskolapéldája lehetne az Australian Open és a szerb teniszsztár esete, persze mindennemű ítélkezés vagy állásfoglalás nélkül. Január 15-től 3 napon át ugyanis a Mars kel át a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandanta zónáján. Ezek mindig billenékenyebb napok elsősorban a marsikus érdekeltségűek (Kos és…

A januári prognózisban a Vénuszt jelöltem meg a hónap főszereplőjének, lévén retrográd (ekkor a vénuszi témák gyógyulnak), Cazimi-ként a Nap szívébe kerül majd helyet cserél vele, valamint a hatása alatt álló Bharani Uránusz irányváltása is feljogosítja erre a minősítésre. Vannak azonban további olyan – a Vénuszhoz társítható – mozzanatok az égen, amelyek a jelenben is fontosak, és a közeli jövőre készítenek fel. Ezek a mozzanatok ahhoz a tényhez kötődnek, hogy jelenleg a védikus égen mindkét sorsbolygó, a tranzit Szaturnusz és a tranzit Jupiter is aspektálja a vénuszi Mérleg jegyet, ahová 2022 tavaszán a Kétu érkezik meg. A sorsbolygók közös aspektusa mintegy előkészíti a terepet a Mérleg Kétu időszakához. Nézzük meg ennek az aspektálásnak az üzenetét. Először is, miben fogalmazható meg a Mérleg csillagkép, a mérlegség? A párkapcsolat és a külsőségek jegyének szokták címkézni, valójában pedig a Mérleg arról szól, hogyan tudjuk magunkat meghatározni a külvilághoz képest – adott esetben a…

Boldog új évet kívánok egy mozgalmas január prognózisával! Az új évbe Kala Sarpával lépünk, azaz a Rahu-Kétu tengellyel ketté osztott égbolt egyik felén található az összes planéta. A Kala Sarpa időszakok 2 hétig tartanak, majd a Hold – az addig üres égboltfélre történő átlépésével – megtöri a Kala Sarpát. Ez a 2 hetenkénti kint és bent egészen április 24-ig ismétlődik. Amikor benne vagyunk, megosztottságot, szélsőséges és nehezen kontrollálható történéseket tapasztalhatunk meg. Amikor kint vagyunk belőle – mert a Hold megtöri a Kala Sarpát -, akkor a meglehetősen magányos Hold okán kemadruma jógát észlelhetünk. Ez az a jelenség, amikor a Hold izolálva, szomszédos bolygók nélkül van az égen. Földi megjelenéseként mindennapi életünkben mi is némi elszigeteltséget, magányosságot élhetünk meg. A hónap elején a Jupiter – a Vízöntő csillagképen belül – a marsikus Dhanisthából a Szatabisha naksatrába érkezik, Rahu energiába. Szatabisha annyit jelent, 100 gyógyító, amely utal arra is, hogy van mit…

Idén az év utolsó hetében különleges égi konstellációkkal ünnepelhetünk. Vessünk ezekre egy-egy pillantást, mit tesznek hozzá életünkhöz, mire érdemes ügyelnünk. Kapcsolataink, kényelmi igényeink, anyagi dolgaink meghatározója, a Vénusz december 19-e óta hátrál, amelyet nagy valószínűséggel mindenki érzékel: nosztalgikus érzések bukkanhatnak fel, adódhat lehetőség régi kapcsolat visszarendeződésére vagy végleges lezárására, vágyaink elröpíthetnek a múltba, mert a retrográd Vénusz fő témája bárminemű kapcsolataink helyretétele, vagyis hogy valódi helyükre kerüljenek bennünk. Ez a hátráló Vénusz karácsony napjaiban találkozik a Plútóval, a totális átalakulás és a nagy szenvedélyek bolygójával a Bak 2. fokán. (Volt már egy első találkozásuk december 11-12. körül.) Ez a második együttállásuk is hozhat erős impulzust a vénuszi témákban, mélységeket és magasságokat szerelemben, de az egymás feletti hatalom gyakorlása is felmerülhet. A szélsőséges érzelmeket a velük egy jegyben levő, rendkívül stabil Szaturnusz segíti kiegyensúlyozni, és ugyanő támogatja a kapcsolati felelősségvállalás kérdését is. Mindig van tehát feladat, de adott hozzá a segítség…

December közepe hullámzó konstellációkkal telik, amelyeket hullámzó kedéllyel, változékony hangulatokkal követhetünk le. Túl vagyunk az első Vénusz-Plútó együttálláson, amely december 11-én (szombaton) hozhatott vénuszi témákban (kapcsolat, vágyak, szerelem, pénzügyek) szenvedélyt, felhorgadást, esetleg kapcsolatban a hatalommal, erővel való visszaélést, ennek elszenvedését. Meghatározóbb történés azonban a Skorpió csillagképben az oda december 5-én belépő Mars és az ott folyamatosan hátráló Kétu egymás felé közeledése a Skorpió szaturnuszi naksatrájában (Anuradha). A konstelláció spirituális üzenete tudati működésünk emelkedése, gondolkodásbeli tabuk kitörlése. Fizikai síkon azonban – mivel mindkét planéta marsikus jellegű – közeledő fényszögük növekvő indulatokkal, haraggal, és tetemes energiák fel-/kiszabadulásával járhat. Tapasztalhatjuk magunkban és környezetünkben az ingerültséget, felfokozottságot, esetleg alvási zavarokat, kisebb-nagyobb baleseteket, zökkenőket. A két bajkeverő december 14-15-én áll pontosan együtt, ezek a napok a szokásosnál jóval több agressziót, balesetveszélyt hozhatnak fel. Amit tehetünk: kerüljük a vitát, konfliktust, a tömeget. Leginkább valamilyen fizikai aktivitásban ajánlott levezetni ezt a rengeteg tűzenergiát: például sportban, nagytakarításban, fúrás-faragásban.…

December 4-én jelentőségteljes Újhold volt a Skorpió merkúri területén (Skorpió 18°12’ Dzsjéstha) Nyilas aszcendenssel, miközben a naksatra ura (Merkúr) ugyanott tartózkodott, a jegy ura (Mars) jegyváltásához készülődött a Mérleg utolsó fokán, s mindezt Napfogyatkozás kísérte. Milyen üzenetet hordoz ez a konstelláció? A Skorpió Újhold merkúri energiában egy lehetőség és iránymutatás fejlődni elménkből az érzékenységünk, a szívünk felé,mivel az Újhold a Nyilas aszcendenstől a 12. házban valósult meg, feladat a befelé, titkaink, mélységeink felé irányulás, akár hozott démonjainkkal való szembenézés,a Mérleg utolsó fokán álló Mars pozíciója – a külvilág behatásától (Mérleg) a belső munka (Skorpió) felé mutat – egy lehetőség kilépni a külső befolyásoltságból, a megfelelési késztetésből az önismeret, a valódi értékeink felé,a Napfogyatkozás pedig a Nap-analógiák (életerő, szellemiség, tekintély) csorbulása. Mivel ez a Napfogyatkozás alig 2 percig tartott, hatása nem azonnal, hanem hozzávetőleg 2 hónapos időtartamban fog kibontakozni. Eklatánsan akkor, amikor szilveszterkor a Skorpióban tranzitáló Mars eléri a Napfogyatkozás ekliptikai…

Mozgalmas, fordulatos decemberben lesz részünk, amelyben folytatódik a fogyatkozási szezon, a Mars harcias lépést tesz, és a szelíd Vénusz kétévenként esedékes hátraarcát mutatja. December 4-én a Skorpió 18. fokán találkozik a Nap és a Hold: Dzsjéstha Újhold van. Maga az Újhold tudati becsípődéseink kimozgatását, tabuink felszabadítását támogatná, ennél azonban bonyolultabb az égi helyzet. A Kétu közelsége részleges Napfogyatkozást idéz elő, amely a Nap analógiákban (életerő, vezetői minőség, szellemiség, egó) sérüléssel, csökkenéssel jár, asztrológiailag nem kedvező jel. Ez az Újhold a Skorpió szívének tartott Antares állócsillag (sziderikus Skorpió 15°54’) közelében következik be. Magasabb tudatszinten a megértésen alapuló elengedés konstellációja, alacsonyabb tudatszinten azonban konfliktusos konstelláció. December 5-én, egy nappal a Napfogyatkozás után a Mars belép saját jegyébe, a Skorpióba. Itt felerősödik, nagy aktivitást és tettvágyat hoz, ugyanakkor agresszivitását egész 6 hetes itt tartózkodása alatt fokozza a jegyben álló Kétu. Harciasságuk különösen egymás felé közeledésük idején (december 5-től 14-ig) és együttállásukkor (december 14.)…

Ahogy azt lehetett látni, idei novemberünk igen változékony konstellációkkal színesítette életünket. Miközben októberben örülhettünk a nagyszámú előre forduló bolygónak, utolsó őszi hónapunkban a Mérleg csillagképen átvonuló bolygók (Mars, Nap, Merkúr) feszítő aspektusba léptek a Bak Plútóval és Szaturnusszal, és szembenállásba kerültek a Kos Uránusszal. A Kos Uránusszal oppozícióba lépett planéták megmutatják az Uránusz kiszámíthatatlanságát az adott bolygó jelentéstartományában, de felfedezéseket, vadonatúj meglátásokat is hozhatnak. A Nap-Uránusz szembenállás pozíció megingást, vitalitásbeli meglepetéseket hozhatott a november 4. körüli napokban, a Merkúr-Uránusz szembenállás kommunikációs félreértéseket, informatikai és közlekedési gixereket november 13-a környékén, és a Mars balesetveszélyt, vitákat, izomsérüléseket november 16-17-ika körül. Ezzel az Uránusz oppozíciók, s a hozzá köthető átrendeződések időszaka egy időre lejár. Ezt követően november 19-én várható egy markáns konstelláció: Telihold a Skorpió (Vishaka) Nap és a Bika (Krittika) Hold között. Önmagában a Telihold komoly feszültséget hordoz, mert tudatos és tudattalan énünk tartalmai viszonyulnak egymáshoz: a jéghegy csúcsa megsejt valamit arról,…