Tag

Skorpió Dzsjéstha Jupiter

Browsing

Október 23-án a Merkúr megérkezett a Skorpióba, közelről asszisztálva a Skorpió Jupiter jegyváltásához. Egy jegyben a jegyváltás előtt álló Jupiterrel elmélyíti annak hatását, mintegy célba juttatja az üzenetet: mit kellett megértenünk a lelki átalakuláson, érzelmi elengedésen dolgozó, egy éves jupiteri tanításból. Együttes Skorpió béli tartózkodásuk (október 23. és november 5. között) intenzív tapasztalásokról és megértésekről szól. A Merkúr már erősen lassulóban van, hiszen készül az október 31-i irányváltásához. A lassulást, majd a fordulat napját érzékelni fogjuk, mert minden, a Merkúrhoz kötődő jelentéstartalom elkezd akadozni. Ide tartozik a közlekedés, utazás, ügyintézés, üzleti élet, kommunikáció, de az informatika kérdései, vagy például a média működése. Minden retrográd periódus jellemzője továbbá múltbeli, lezáratlan, utómunkálatokat igénylő témák felbukkanása, és az, hogy sodródásban, némileg kontrollt vesztve érezhetjük magunkat. A Merkúr nem lesz hosszan a Skorpióban, mert hátrafordulása miatt már november 7-én visszatér a megelőző jegybe, a Mérlegbe. Retrográd időszaka zömét tehát a párkapcsolatok jegyében tölti, s…

Októberünk hangulatának meghatározója a jegyváltásra váró Skorpió Jupiter. Mivel nála a helyzet kulcsa, vizsgáljuk meg pozícióját, hatásait a védikus asztrológiában. A Skorpió Jupiter közel egy éve segíti lelki érésünket, érzelmi mintáink átalakítását. A maga módján – s ez sokszor meglehetősen nehéz – mélyít bennünket. Egy ilyen nagy és fontos bolygó jegyváltása hosszú távú tendenciák befejeződését hozza az adott jegyben. Ezért soron következő, november 5-i jegyváltásáig számíthatunk a feladatok besűrűsödésére. Lezárások, elengedések, megértések és megbocsátások várhatók. Bár mindenki érzékelhette, a Skorpió Jupiter legmélyebben a Skorpió aszcendensű és holdú személyeket dolgozta meg lelkileg, valamint a Kosokat, Nyilasokat és Halakat. Ők érzékelhetik leginkább a jegyváltás előtti visszafogottságot, majd utána a megkönnyebbülést. Az október utolsó napján retrográddá váló Merkúr  – amely a Skorpió Dzsjéstha Jupiter naksatra ura – elmélyíti a jupiteri folyamatokat. Ugyanezen a napon érkezik meg a Jupiter a Skorpió-Nyilas jegyhatár 1°-on belüli zónájába, a kiszámíthatatlan gandanta övezetbe.  (Járt már itt márciusban.) Ezért…

A nyár utolsó hetét a védikus asztrológiában az Oroszlánban gyülekező bolygók, a Nyilasban finiselő planéták, és az utóbbiakat uraló Skorpió Jupiter határozza meg. Tűz és víz játszmája, ahol a tűz a kiáradó aktivitás, cselekvés minőségét, a viz pedig az érzelmek, passzivitás, befogadás minőségét hordozza. A helyzet értelmezését kezdjük a Jupiterrel. Ő a Skorpióban (vízjegy) lelki mintáink átalakításával, érzelmi méregtelenítésen keresztül tanít bennünket. Sok nehéz óra, gyászmunka, szakítás lehet mögöttünk. A Jupiter augusztus közepi direktté válása jelentős könnyítés, de e mély folyamatok november 6-án, a Jupiter jegyváltásával fognak majd lezárulni. E lelki munkában a finomhangolás  a Jupiter jegyura (Mars) és naksatraura (Merkúr) kezében van, s mindketten tüzes jegyben vannak vagy rövidesen ott lesznek. Ez a tény aktivitást, gyorsulást hozhat a jupiteri érzelmi történésekbe: – az Oroszlán Mars – augusztus 7. óta – jobban tud segíteni, mert stabilabb az Oroszlánban, és csak a Naphoz való túlzott közelsége (megégése) fog bizonytalanságot hozni kb.…