Tag

retrográd Kos Mars

Browsing

A Mars szeptember 10-i irányváltásával megkezdődik a nagy szeptemberi átrendeződés. Hátrafordulásával néhány napig 6 retrográd bolygó lesz az égen (Mars, Szaturnusz, Jupiter és a 3 transzcendens: Uránusz, Neptunusz, Plútó). Erős visszatekintő tendenciák. A Mars hozzávetőleg 2 évente tölti 2 hónapos retrográd időszakát. Érdemes visszatekinteni, milyen emlékeink vannak az utolsó ilyen periódusáról, amely 2018. június és augusztus vége között telt. A jelenlegi retrográd periódus november közepéig tart, és igen változatos szakaszai lesznek, lásd Hosszú menet – Kos Mars. A Mars az aktivitás, cselekvés, bátorság, szélsőséges esetekben a harag, erőszak és háború jelzője. Eddig élvezhettük azt, hogy saját jegyében energikussá, kezdeményezővé tett bennünket, bár a képet árnyalja a szintén e jegyben hátráló Bharani Uránusz. Augusztus 16. és szeptember 10. között egymás felé haladtak, a Mars előre, az Uránusz a Mars felé hátrálva. Az ebből adódó közelítő fényszög kölcsönhatásukat felerősítette, kiszámíthatatlanságot, indulatokat, és tűzzel, balesetekkel kapcsolatos veszélyt kavarva. A Mars 10-i hátrafordulásával az…

A fordulatok hónapja. A legfontosabbak: a hó közepén a két sorsbolygó (Szaturnusz és Jupiter) május óta tartó hátrálásukból előre fordulnak, a Mars viszont retrográddá válik. Szeptember 23-án a holdcsomópontok váltanak jegyet, ezzel egy 18 hónapra szóló tendenciaváltás indul el. Az irányváltások (szeptember 10., 13. és 29.), valamint a jegyváltás (szeptember 23.) napjai és környékük (+/- 1-2 nap) mindig nehezebbek, kiszámíthatatlanabbak, elővigyázatosságot igényelnek. Bár a Jupiter, a Szaturnusz, a Nap, a Merkúr és a Mars saját jegyében van, s ez erőt, tartást, lendületet kellene hogy adjon, de annyi egyéb lezáró, módosító hatás van jelenleg az égen, hogy sokkal inkább a változást fogjuk érzékelni. A két sorsbolygó hátrafordulása egy közel 5 hónapos – május közepétől szeptember végéig tartó – kísérleti periódus volt arra nézve, személyes és általános értelemben mit tanultunk abból az időszakból, amelyet a köznyelv vírusveszély miatti karanténnak nevez. Asztrológiailag azonban a felelősségvállalás, a tetteink, viselkedésünk, választásaink következményeivel történő szembesülés hónapjainak…