Tag

Rahu

Browsing

A fordulatos, nagy konstellációváltásokkal tarkított 2017 után egy olyan naptári évre számíthatunk, ahol a főszerep a mélyülésé, a tapasztalatszerzésé. A nagybolygók közül egyedül a Jupiter vált majd jegyet októberben, a többiek viszont  más bolygókkal való találkozásaikkal, naksatra- és irányváltásaikkal (néha kicsit hátra, aztán előre) fognak fordulatokat hozni életünkbe. Rögtön az év második napján megindul előre az Uránusz, s ezzel egy olyan 11 hetes időszak kezdődik, amikor egyetlen retrográd planéta sem lesz az égen. Ezek az előretekintés hetei, amikor öles léptekkel haladhatunk a megértésben. Augusztusban viszont lesznek hetek, amikor 6 bolygó is hátrálni fog –  ez az ismétlés, újragondolás, múltba tekintés időszaka. A nagyok közül Rahu a család, a múlt és a női energia jegyében, azaz a Rákban halad, e témákban hoz sok teendőt és fordulatot az év során. Vele szemben a Bak Kétu a karma, vezeklés, magány és felelősségvállalás jegyében hoz megértéseket. A Nyilas Szaturnusz – egy jegyben a Plútóval -…

Zaklatott, eseménydús napok közepette vagyunk. Épp hogy túl a holdcsomópontok jegyváltásán, asztrológiai szempontból a Napfogyatkozás és körülményei, a retrográd Merkúr, az előrefordulásához készülődő, igen erős hatású Szaturnusz, és az augusztus 25-én együttálló Mars-Rahu egyenként is megterhelő lenne. Most nézzük őket külön-külön. Augusztus 21-én Újhold volt, azaz Nap-Hold együttállás. Ennek védikus helye az Oroszlán eleje, pontosabban a 4. és 5. fok közti terület. Ezt a fokszámot érdemes megjegyezni, a jövőben még jelentősége lesz. A Nap és Hold ősi ellenségei, a holdcsomópontok, közülük is most a Rahu közelsége miatt teljes Napfogyatkozás következett be, amely Észak-Amerika teljes területéről volt látható. (Nálunk 1999. augusztusában volt teljes Napfogyatkozás, s a következő 2081-ben lesz.) A jelenség neve eklipsz, azaz fogyatkozás, elsötétülés. Az elnevezés szemléletesen beszél a történés valódi természetéről, amely nem nevezhető jóindulatúnak, harmonikusnak. Azon a területen hoz érzékenyülést, fogyatkozást, ahová földrajzilag, illetve a horoszkópban esik. Ez földrajzilag Észak-Amerika, ahonnan a keleti parttól a nyugatiig végig…

Az alábbi összefoglaló abban kíván segíteni, hogy lássuk a holdcsomópontok hatását az egyes jegyekre az augusztus 18-tól kezdődő 18 hónapban. A várható tendenciák mindig arra a jegyre vonatkoznak, ahol a védikus aszcendens és/vagy a Hold található. Az aszcendens itt kalkulálható. (Aki járt már nálam elemzésen, az általában már tudja, milyen aszcendense és Holdja van.) A prognózisok első része a Bak Kétu, a második a Rák Rahu – egymástól egyébként nem elválasztható – várható hozadékát írja le. Kétu, amely belül a szellemi fejlődést és külső világunkban az elengedést tanítja, a földjegyűekre (Bak, Bika, Szűz) hat leginkább, míg az anyagias Rahu a vízjegyűeket (Rák, Skorpió, Halak) mozgatja meg a legerősebben. Azt is mondhatjuk, hogy a tüzes Kos, Oroszlán, Nyilas és a levegős Ikrek, Mérleg, Vízöntő most inkább áttételesen kapja a tanításokat a holdcsomópontoktól. Nézzük az egyes aszcendensek kilátásait, és kezdjük a Bakokkal (tehát azokkal, akiknek az aszcendense és/vagy a Holdja a Bakban van). A Bakok számára izgalmas lelki…

Augusztus 18-án hajnalban a holdcsomópontok jegyet váltanak, s az elkövetkező 18 hónapban, 2019. március 7-ig a védikus égbolton a Bak-Rák tengelyt fogják aktivizálni.  Egyéni életünkben új ciklust fognak elindítani, alapvetően átrendezve irányvonalainkat. A kettévágott démon két fele mindig egymással pontosan szemközt, és mindig a forgalmi iránnyal szemben (örök retrográdok) haladnak. Tanításuk többek között ezért nehéz: mindig a jegy végén, a 30. foknál lépnek be, s onnan közelítenek a jegy eleje felé. Mély vízbe dobnak anélkül, hogy a jegyhez fűződő tanulnivalóink ismertek lennének. Ezért jegyváltásuk mindig erős hatásokkal jár. Rahu, a felszálló holdcsomópont az Oroszlánból a Rák jegyébe lép. A váltás ezen oldala a nehezebb, mert a Rahu egész hónapban gandanta zónájában van:  augusztus elejétől a váltásig az Oroszlán oldalon, utána a Rák oldalon. Ráadásul kényes találkozók sorát bonyolítja. Köztük a Marssal való a legrázósabb augusztus 25. körül. Nézzük általánosságban, mire számíthatunk. Kétu a spiritualitás mutatója, lelki, szellemi fejlődésünk állapotát, irányát…

Július utolsó napjai is tartogatnak fordulatokat a védikus égen, ezek már az augusztusi nagy változásokat készítik elő. Elsőként július 26-án a Vénusz – vágyaink és kapcsolati minőségünk hordozója – lép át az Ikrekbe, ahol augusztus 21-ig marad. Előzőleg saját jegyében, a Bikában remekül érezte magát, bár a Szaturnusz aspektusa kissé levághatta a szárnyait. Az Ikrekben korántsem olyan otthonos, mint a Bikában, viszont kiszabadul a Szaturnusz kontrollja alól. Ezért aztán az Ikrekben, a kommunikáció, az információ-közvetítés kettős jegyében vágyaink megsokszorozódhatnak. Nagyobb igényünk lesz a csevegésre, intellektuális témákra, találkozókra. Billeghetünk is: nem tudunk dönteni, mit is szeretnénk igazán. Az Ikrek Vénusz heteiben kreatív önkifejeződésünk, az életöröm, önszeretet megélése jobban kikívánkozik belőlünk, és a gyerekekkel is szívesebben töltjük az időt. Ugyancsak július 26-án Nap-Mars találkozó van a Rák 10. fokán. Ez a találkozó az aktivitást, kezdeményezőképességet képviselő Mars teljes elégetését jelenti: erőnk mélypontján vagyunk. Érdemes tiszteletben tartani energetikai állapotunkat és nem erőltetni a tevékenykedést,…

Pünkösdi hónapunk nemcsak a Bika Merkúr jegyváltásával – s vele egy gyakorlatiasabb gondolkodással, életvitellel – indult, hanem a június 3-i Vénusz-Uránusz együttállással is. Utóbbi konstelláció sajnos erőszakhullámot hozott Londontól Torinóig, terrorcselekményeket, lövöldözést, BL döntő utáni tömegpánikot, de különös balesetek és időjárási turbulenciák is megjelentek nyomában. Bár ezek a történések az Uránuszhoz kapcsolódnak, más miatt is nyugtalanabb idők következnek. A Szaturnusz jegyváltásához kapcsolódóan ismerős lehet a gandanta zóna, vagyis amikor egy bolygó egy vizes és tüzes jegy határán, a jegyhatár körül +/- egy fokon belül levő „csomón” küzdi át magát. A jelenlegi gandanta a Skorpió-Nyilas jegyhatáron ismét átkelő Szaturnuszhoz kapcsolódik. Januárban a jegyváltáshoz készülő Szaturnusz a Skorpió oldalról lépett ebbe az  érzékeny zónába, most viszont a hátráló Szaturnusz a Nyilasból araszol vissza. A hátráló bolygók mindig bizonytalanabb energiákat hordoznak, ezért jelenlegi gandantában tartózkodása –  június 7-től július 5-ig – kényesebbnek ígérkezik, mint a januári. Maga a jegyváltás, azaz a Skorpióba történő…

A nehéz karácsonyi energiák után a december 29-i Újholddal, az előreforduló Uránusszal és a Kala Sarpa lezárulásával egy oldódás, megkönnyebbülés kezdődik, s ez lesz az átmenet az új, 2017-es évbe is. Új évünk bővelkedni fog védikus asztrológiai eseményekben, mert a 4 legfontosabb planéta – a 4 „nagyágyú” – mindegyike vált: Szaturnusz január végén a Skorpióból a Nyilasba, holdcsomópontok (Rahu és Kétu) augusztus közepén a Bak-Rák tengelyre, Jupiter, az égi guru pedig szeptember közepén a Mérlegbe. A fenti 3 konstellációváltás mindenki számára alapvető áthangolást jelent a karmikus feladatok és lehetőségek szempontjából: életünk bizonyos területei, fejlődési késztetései érzékelhetően és lényegesen átalakulnak. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk ezeket, amelyekről az év során még részletesen lesz szó. A Szaturnusz kemény átalakulást és karma törlesztést hozott a Skorpióban töltött több mint 2 évében, s ez a folyamat még intenzíven tart 2017. január végéig. Akkor, a Nyilasba érve világképünket rendezi majd át fanatizmusunk tisztításán, ideáink átértékelésén keresztül. A Nyilas Szaturnusz 3 éves periódusa  – 2020. januárjáig – egy alapvető szellemi átalakulás, amelynek célja tudati struktúráink felszabadítása. A Szaturnusz 2017-es…

Elindultak a decemberi változások, s most, Mikulás napja körül ismét átrendeződik az égi helyzet. Megkönnyebbülhetünk, hiszen újfent kijöttünk a Kala Sarpa jógából, és csendesebb 2 hét elé nézünk december 19-éig. Egy erősödő hatás a Szaturnuszhoz közelítő Napé, amely december 10-én kulminál: ekkor éri utol a Nap a karma szigorú őrét. Bár a a megelőző 3 hét sem volt könnyű, a találkozás napja egy energetikai tetőpont, amely a Nap által jelölt témáink (egónk, hatalomhoz való viszonyunk, vezetői, főnöki minőségek, és hivatásunk, elismertségünk) megméretését, beavatását, esetleg csorbulását hozhatja.  A védikus asztrológiában a legerősebb hatás – szeptember közepe óta, egészen január végéig – a Dzsjéstha Szaturnuszé, amely tudatilag változékony, befolyásolható állapotban tart bennünket. Azt már érezzük, hogy nagy változások előtt állunk, de még nem mi hozzuk meg a döntéseket: azok a fejünk felett születnek – rólunk.  A rendszeresen meditálók megtapasztalhatták, mennyire kitágult körülöttünk a megváltozott tudatállapotban befogható univerzum határa. A már észlelt tapasztalások mellé újak érkeznek a Rahu, azaz a felszálló holdcsomópont december 8-i váltása okán. Az Oroszlánban hátráló Rahu  – neki…

A május vége kevés változást hoz a védikus égen: mintha kapnánk egy kis pihenőt a nagy júniusi váltások előtt Hálás fordulat a Merkúr megindulása előre, a Nap és a Vénusz átlépése a retrográd Mars jegyéből, és továbbra is adva vannak a tartósabb konstellációk, amelyekben fejlődnünk, növekednünk lehet. Merkúr, az égi hírvivő május 22-én lett direkt. A fordulat után 2-3 héttel éri el szokásos sebességét, és akkorra a retrográd Mars jegyéből is kiszabadul. Ezzel funkciói mindennapi életünkben (üzleti élet, kommunikáció, utazás, közlekedés), és intellektuális működésünkben (tanítás, tanulás, dolgaink megértése és megértetése) megerősödnek, és előremutatóak lesznek. A merkúri aszcendensek – Ikrek és Szűz -fellélegezhetnek, életük határozottan meglódul. A Bikában szoros közelségben halad a Vénusz és a Nap: a Vénusz égetett, rejtőzködik. Ezért a vénuszi analógiák és a vénuszi aszcendensek – Bika és Mérleg – akadályoztatottak, kevésbé tudnak érvényesülni, megmutatkozni a külvilágban. Ilyenkor a belső munka jótékony, és nagyon meghálálja magát utólag is. A Nap…

Pünkösd napjaiban a még mindig nagyszámú retrográd bolygó és a Nap jegyváltása határozza meg az energiákat a védikus asztrológia rendszerében. A Skorpióban hátráló Mars és Szaturnusz gondoskodik a hűvös, változékony, csapadékos időjárásról, és csak néha enged kitekintést a kék égre és napsütésre. Hátráló kettősük sokunkban megidéznek visszatekintéssel, elmúlással, veszteségekkel kapcsolatos emlékeket, érzéseket is. Nem búcsúzni kell, hanem örvendezni, hogy itt vagyunk, itt vannak szeretteink, és mindazok, akik tükröt tartanak fejlődésünkhöz. A hátráló Mars jegyében, a Kosban retrográd Merkúr enyhén szólva blokkolja gondolkodásunkat, mozgásunkat, utazásainkat és materiális szervezkedéseinket, s csak azokat engedi, amelyek valami módon a múltba visznek bennünket. Most nem a haladás, gyarapodás ideje van, hanem a restaurálásé. Mehetünk régi gondolataink és megéléseink helyszíneire, találkozhatunk hajdani életünk szereplőivel, rendbe tehetünk valamikori mentális tartozásokat magunk vagy mások irányába. (Ezt a folyamatot támogatja a Skorpió merkúri részén haladó Dzsjéstha Szaturnusz is.) Nyakig ülünk és dolgozunk a múltban. Működik  az Oroszlánban a Rahu és az –…