Tag

Pusja Újhold

Browsing

A rendkívül fordulatos június után egy látszólag eseménytelen július következik. Ez a látszat azonban csal: most nem a felszínen, látványos változásokon át mutatkozik meg a lényeg, hanem a konstellációk mélyülésében. A mélyülést elsősorban a Nyilas Plútó-Jupiter együtthátrálás mutatja, továbbá a Halak Mars által képviselt indulatok, és az Ikrekben mutatkozó harag. A fordulatok közül a Merkúr előre indulása jelez kedvező változást, valamint a július 5-i Holdfogyatkozás látszik fontosnak. Ezek közül főszereplő a retrográd Plútó és Jupiter, amelyek június utolsó napján léptek vissza a Nyilasba, ahol a Múla Kétu utolsó 3 hónapját tölti. Itt, a Nyilas utolsó fokán Plútó és Jupiter pontos együttállással indítják a júliust, de retrográd irányban. A hónap végéig az Uttarasadha (Nap) naksatrában hátrálnak, vezetői minőségek, tekintély, autoritás, egó témákban hatva. Nagyon függnek az aktuális tranzit Nap helyzetétől. Ismét ideológiai párharcok, politikai villongások, radikalizmus kerülhetnek elő, és elkezdhet felpörögni a fogyasztás is. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, mire is akart tanítani…

Július cseppet sem volt könnyű: a sok retrográd bolygó miatt lassan csordogáló időt, nehezen irányítható folyamatokat, és sok nehéz, visszahúzó lelki áramlatot érzékelhettünk. Ez volt a gödör alja, ahonnan augusztusban kezdünk kikecmeregni. Lendületbe hoz bennünket két retrográd bolygó, a Merkúr és a Jupiter megindulása előre, a Merkúr már augusztus 1-jén, a Jupiter a hónap közepén. Főként az Ikrek és a Szűz jegyűek, valamint a Halak és Nyilasok fogják jótékonynak érezni ezeket a fordulatokat, de mindannyian nyertesei leszünk. Az is energikusabbá tesz majd bennünket, hogy a régóta harcoló (Ikrekben) vagy gyengélkedő (Rákban) Mars is erőre kap az Oroszlánban, ahová augusztus 9-én érkezik. A Kosok és Skorpiók számára igen kedvező váltás. A hónap próbatételei a Nap általi megégetés (kombusztálás), valamint 4 planéta (Mars, Vénusz, Nap, Merkúr) átkelése a Rák-Oroszlán jegyhatáron, amely egyúttal gandanta zóna is, azaz a szokásos jegyhatárnál rázósabb terület, óvatosságot kérő napok. Az Oroszlánban aztán jól érzik majd magukat és…