Tag

Purvasadha

Browsing

Fordulatos 2023-as év kezdődik egy turbulens januárral. Az újév a retrográd Merkúr december 31-i – Nyilas csillagképbe történő – visszalépésével indul. Egész hónapban itt fog tartózkodni, s mindvégig részesül a Bika Mars 8-as és a Kos Rahu 9-es aspektusából. Ezért aztán az általa képviselt mindennemű kommunikáció, mozgás, kapcsolódás, utazás, média, informatika akadályoztatását, lassítását élhetjük meg. Minden dupla ellenőrzést és rákészülést kér! A Bikában lévő tranzit Mars vargottama (azaz a tranzit navamsában is azonos jegyben van), ezért kifejezetten erős. Január 12-éig retrográd, utána direkt irányban halad, és aspektálja a Nyilasban (ideológia, hit, vallás, jog területe) tartózkodó Merkúrt, nem kevés indulatot és konfliktust generálva. Bár ebben az évben jegyet vált mind a négy, az életünkre különösen befolyásos nagy planéta (Szaturnusz, Jupiter, holdcsomópontok), közülük is a legnagyobb horderejű a Szaturnuszé januárban a Vízöntőbe. Míg a Bak Szaturnusz 3 éve (emlékezetes érkezése volt: 2020 januárjában a covid kísérte) az egyéni karma letisztítását, a belső…

Januárban a retrográd Vénusz volt főszerepben, január 29-i direktté válásáig. Január 9-én megelőzte az égen a Nap. Azóta hajnalcsillagként a Vénusz látható hajnalban először, még napkelte előtt. A retrográdból direktté váló Vénusz mozgása még lassú, és ez teszi lehetővé, hogy az egyébként nála alapvetően lassabb Mars utolérje, majd le is hagyja. Időközben azonban a Vénusz is kezd felgyorsulni, s egy idő után ő fogja utolérni a Marsot. Ezért aztán februárban és márciusban a két bolygó többször fog találkozni és kerülgetni egymást, először a Nyilas csillagképben, majd a Bakban. Találkozójuk amúgy nem ritkaság, de hosszas keringőjük ritka. A védikus asztrológiában a bolygók együttállását bolygóháborúnak nevezik, amelyet a tradíció szerint az alacsonyabb fokszámon levő bolygó irányít. Együttes és egymásra hatásuk tekintetében az is fontos, melyik hogyan érzi magát az adott jegyben, mert amelyik erősebb, annak a hatása és jelentései fognak erősebben érvényesülni. A Mars (akarat, aktivitás, önérvényesítés, önállóság) és a Vénusz (vágyak,…

A Mars legutóbbi Nyilas tranzitja meglehetősen emlékezetes: 2020. február 8-án lépett be ide, és akkor, Nyilas tartózkodása 6 hete alatt lobbant be a Covid19 világjárvány. 2 évvel ezelőtt a Mars jegyszomszédai a harcias Kétu, a megtapasztaltató Jupiter és a nagy hatalmú Plútó – és utóbbi jegyváltása a Bakba -, hozzájárultak a krízis kiszélesedéséhez. A 2 évvel ezelőtti Nyilas Mars hetei izzasztóak voltak, a 2022-es Nyilas Marsnál reméljük, nem kell ilyen megrázkódtatásokra számítani, bár a világpolitika nagy feszültségeket hordoz. A Nyilas témákban (politika, ideológia, hit, vallás, jog) lesz bőven esemény, sőt, csatározás, manőverezés világszerte. Az itt történteket szelidíti, hogy a Mars a Vénusszal van egy jegyben, aki korántsem egy harcias társaság, továbbá a Nyilas ura, a Jupiter a Vízöntőben van a Neptunusszal, amely inkább titkolózást, taktikázást jelent, mint belobbanást. Amitől a Nyilas Mars hetei rázósabbak lehetnek, az két dolog: a Marsnak a Kos vénuszi területén haladó Uránusztól kapott aspektusa, ez valóban…

Február 7-én Mars, az erő, a cselekvés és kezdeményezés harcos planétája 6 hétre megérkezik a tüzes Nyilasba. Olyan területre érkezik, amelyben előtte hosszan ott tartózkodó, lassú járású planéták (Szaturnusz, Jupiter, Plútó, Kétu) hatottak. Emlékezzünk ezek különféle együttállásaira: a 2019-es, 5 hónapos Szaturnusz-Kétu hátrálásra, a 2019. december 26-i Napfogyatkozásra a Nyilas 10. fokán, a Szaturnusz-Plútó 2020. januári közepi együttállására, a Kétu-Jupiter 2020. január 6-i találkozójára, ezek fordulópontok voltak az igazság, szellemiség, spiritualitás és világnézet jegyében. A Nyilasból 2020. január 24-én a Bakba átlépő Szaturnusz immár megkezdte rendszerező, szembesítő munkáját. Ugyanakkor a Nyilas témák még mindig intenzíven dolgoznak: fanatizálódnak a Purvasadha Jupiter és erőteljesen tisztulnak a Múla Kétu révén, miközben a Plútó készülődik 14 Nyilas év után a jegyváltásra a Bakba. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a szintén tüzes Kos jegyből, annak Asvini (Kétu-energia) naksatrájából az Uránusz ugyancsak aspektálja ezt a Nyilas gócot, váratlan helyzeteket, tüzes eseményeket generálva. (A Kos Uránusz egy…

December 16-án, átkelve a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandanta zónáján, a Nap megérkezett a Nyilasba. A jegyen történő 30 napos áthaladása egyfajta látlelet lesz arról, hogy állnak világnézeti, ideológiai dolgaink azután, hogy több éve igen erős hatások – Nyilas Szaturnusz, Kétu, Plútó – dolgoznak ezen a területen. A Nap szellemiségünk, magasabb és alacsonyabb énünk (utóbbi az egó), életerőnk, vezetői képességeink, kreativitásunk és még egy sor analógia hordozója. A védikus asztrológiában az egóhoz kapcsolódó jelentése miatt enyhén malefikus planéta. Általában jól érzi magát a Nyilasban, amit magyaráz barátsága a jegy urával (Jupiter), és a tény, hogy saját jegye innen az áldott 9. jegytávolságra van. Ebben a 30 napban azonban, amíg áthalad a Nyilas jegyen, osztoznia kell több, átalakulást szorgalmazó planétával, és találkozik számára barátibb és kevésbé kedvelt bolygókkal. Ezért e találkozók érzékenyen érinthetik majd közérzetünket, integritásunkat és egészségünket. Ugyanakkor a Nap a közelében tartózkodó bolygókat megégeti, s ezzel csorbítja erejüket, hatásukat. Tekintsük át…

2019. november 5-én a nap első órájában a Jupiter belép saját jegyébe, a Nyilasba. Az asztrológus számára mindig nagy élmény, amikor a nagy bolygók egyike jegyet vált, hát még amikor a Guru, az égi tanító teszi ezt, ráadásul saját felségterületére érkezve. A Skorpió Jupiter gyötrő lelki tendenciái után egyfajta kiszabadulásnak élhetjük meg a Nyilas Jupitert, bár a váltás napjai mindig hektikusak, főként ha a nagy bolygó az érzékeny gandanta jegyhatáron halad át. Az október 31. és november 10. közti gandanta napok megérdemlik az odafigyelést, lelassulást, mert nagyon nagy energiák mozdulnak meg. Átrendeződésük kér néhány napot, és ez váratlan történéseket, kiszámíthatatlanságot hozhat. 2019 áprilisában kaptunk már egy kb. 3 hetes ízelítőt a Nyilas Jupiterből, most hosszabb időre érkezik. A Jupiter egy jegyben átlagosan 13 hónapot tölt, ezúttal azonban másként számolhatunk. Röviden összefoglalva zegzugos útját: 2020. november végéig lesz a Nyilasban, eközben 3 hónapig a Bakba látogat. Jelen írás a Nyilasban töltött…

Szeptember 18-án délelőtt a Szaturnusz – április 30. óta tartó hátrálást követően – előre fordul, s megkezdi utolsó időszakát a Nyilasban, amely 2020. január végéig tart. A fordulat csökkenti a retrográd bolygók időszakát általában is kísérő jelenségeket, a sodródás, befolyás képtelenség , tehetetlenség érzetét. Haladás indul meg körülöttünk az eddigi lappangó, és sok tekintetben irányíthatatlan, illetve visszaható, múltra vonatkozó történések után. Szaturnusz az idő, a célok, a fegyelem, a felelősség témáival hozható összefüggésbe. Előrefordulása ezekben is támogathat bennünket: jobb időkihasználás, egyértelműbb célok és ambíciók, nagyobb önfegyelem megnyilvánulásában. A Szaturnusz a Nyilas középső naksatrájában, a Purvasadhában tette meg közel 5 hónapos retrográd útját, a Kétu rendkívül szoros szomszédságában. A direktté válással lassan elkezdenek távolodni egymástól, hiszen a Kétu mindig hátrálva halad, a Szaturnusz pedig most már előre. Kettejük 5 hónapos szoros együttműködését úgy lehetne összefoglalni, hogy amit ideológiai, vallási, politikai téren – tehát Nyilas vonatkozásban –, a túlzások, szélsőségek felnagyításával meg…

A téli napfordulóig abban a tágabb időszakban, amelyet a Nyilas Szaturnusz-Plútó és a Skorpió Anuradha Jupiter  határoznak meg – háttérben a Bak-Rák tengelyen araszoló holdcsomópontokkal -, több kisebb váltás hoz módosulásokat. Közülük most a Nap Nyilasba lépését és a decemberi Teliholdat vizsgáljuk meg közelebbről. A Nap jegyváltása nemcsak azért figyelemre méltó, mert az egyik legfontosabb planéta, magasabb szellemiségünk és vitalitásunk hordozója, hanem mert december 16-án, a Nyilasba lépve illusztris társasághoz csatlakozik. A Nyilasban ugyanis a világnézeti különbségeket a végletekig felkorbácsoló, de azokat gyökeresen átalakító Plútó és az Isten ujjaként az igazság felé mutató Szaturnusz haladnak, remélhetőleg a rendcsinálás felé. Ennek a majdani rendnek azonban jelenleg kaotikus előzménye van. Érzékelhetjük mindennapjainkban, világszerte hogyan csapnak össze az egymással szembenálló, szélsőségeket képviselő, magabiztos meggyőződések, személyes igazságok. Azzal, hogy a Nap most bekerül a felkorbácsolt indulatok, polarizált vélemények forgatagába, még több történés várható e témában. A Nap mindig a vezetésről is szól. Azonos zodiákusban a…

Március második hetének két fontos védikus történése van: a Nyilas jegy további terhelődése, és a Jupiter irányváltása. A Nyilas jegyben növekszik a bolygók súlya, mert a Mars is belép e jegybe (a Plútó pedig a Nyilason belül naksatrát vált).  A Mars a szokásos 6 hét helyett 2 hónapig lesz itt, mutatva lassuló haladását, amellyel közelgő retrográd időszakára készül. A Mars Nyilasba lépésével már 3 ártalmas, nehéz planéta (Szaturnusz, Plútó, Mars) tartózkodik a törvény, hit és ideológia jegyében. Ha csupán egyikük lenne csak a Nyilasban, már az is megterhelné a világnézeti, vallási kérdéseket. Most azonban az történik, hogy a Plútó 15 éves mély átalakító hatását (2005 -2020. február) a Szaturnusz 2 ¼ éves (2017. október – 2020. január) itt tartózkodása fokozza, szélsőségessé teszi, a hasadásig viszi, s ezen belül a Mars jelenlegi belépése akut véleményütköztetéseket, hitvitákat, ideológiai csatározásokat hoz május elejéig. Hogyan tagolódik a Mars haladása a Nyilas holdházakban? Március 7.…