Tag

oroszlán

Browsing

Augusztus 27-én a védikus Mars átlépett egyik kedvenc jegyébe, az Oroszlánba. Olyan helyre kerül a következő 6 hétre, ahol jobban érzi magát, s az is jót tesz neki, hogy megszabadult zaklató szomszédjától, a frissen érkezett Rahutól. A Mars, amely a Skorpiók és Kosok bolygója, nemcsak az ő életüket vezérli, hanem valamennyiünk energikusságára, kezdeményezőképességére, aktivitására hatással van. Tetterőnk tehát lényegesen kedvezőbben alakul a váltástól számítva 6 héten át, október közepéig. A Mars új helyén, az Oroszlánban egy jegyben lesz a Nappal és a Merkúrral. Utóbbival közelítő fényszöget alkotnak, mert a visszafelé mozgó Merkúr és az előre lépegető Mars között fogy a távolság. Kettejük találkozója szeptember 3-5. között sok feszültséget, balesetveszélyt tartogat, érdemes minden szempontból óvatosan kezelni ezeket a napokat. A találkozó helye az Oroszlán országok, Francia- és Olaszország, valamint Románia kitettségét növeli, de – mivel az Oroszlán a vezetők, a világi hatalmak jegye is – vezetői szinteken is várható fordulat. Külön…

Az eseménydús augusztus első nagy fordulata a Merkúr retrográddá válása.  A hátrafordulás augusztus 13-án hajnalban történt, s szeptember 5-ig tart. A Merkúr hátrálása az Ikrek és Szűzek életét lassítja le elsősorban, de valamennyiünket érint. A mindennapokban a háromhetes hátrálás során a merkúri területeken – közlekedés, utazás (repülés is), üzleti élet és szerződéskötés, média, kommunikáció, számítógép használat – lassulásra, felfordulásra, akadályoztatásra számíthatunk. Érdemes megelőző intézkedéseket tennünk, többször ellenőrizni a menetrendet és okmányainkat, időráhagyással indulni. Itt az ideje számítógépen tárolt dokumentumaink biztonsági mentésének. A mostani retrográd Merkúr jelentőségét két tényező is emeli: a Napfogyatkozás közelsége, és 2 nagybolygó feletti uralma. Az egyik tényező tehát az, hogy a bolygó a közelgő Napfogyatkozás közelében van. Minden hátráló bolygó – így most a Merkúr is – figyelmünket a múltra irányítja, onnan hoz fel valamit, amivel dolgunk van. A Napfogyatkozás is hasonlót idéz elő: a fogyatkozás során csökken a fény, nő a sötétség, de bizonyos idő…

Július utolsó napjai is tartogatnak fordulatokat a védikus égen, ezek már az augusztusi nagy változásokat készítik elő. Elsőként július 26-án a Vénusz – vágyaink és kapcsolati minőségünk hordozója – lép át az Ikrekbe, ahol augusztus 21-ig marad. Előzőleg saját jegyében, a Bikában remekül érezte magát, bár a Szaturnusz aspektusa kissé levághatta a szárnyait. Az Ikrekben korántsem olyan otthonos, mint a Bikában, viszont kiszabadul a Szaturnusz kontrollja alól. Ezért aztán az Ikrekben, a kommunikáció, az információ-közvetítés kettős jegyében vágyaink megsokszorozódhatnak. Nagyobb igényünk lesz a csevegésre, intellektuális témákra, találkozókra. Billeghetünk is: nem tudunk dönteni, mit is szeretnénk igazán. Az Ikrek Vénusz heteiben kreatív önkifejeződésünk, az életöröm, önszeretet megélése jobban kikívánkozik belőlünk, és a gyerekekkel is szívesebben töltjük az időt. Ugyancsak július 26-án Nap-Mars találkozó van a Rák 10. fokán. Ez a találkozó az aktivitást, kezdeményezőképességet képviselő Mars teljes elégetését jelenti: erőnk mélypontján vagyunk. Érdemes tiszteletben tartani energetikai állapotunkat és nem erőltetni a tevékenykedést,…

A Skorpióba visszalépett védikus Szaturnusz jól érzékelhetően hat. Hónapok, esetleg évek óta elfelejteni kívánt témákat hoz fel, próbára teszi az időhöz való viszonyunkat, befékez és blokkol. Tanítása a nyári hónapokban lesz a leginkább nehezítő, de csak október végével szűnik meg. Ilyen hónapokban néha nehéz elhinni, hogy mint minden égi tanítás, ez is értünk van. A tisztulás viszont garantált. A 12 jegy közül most is akad, aki kicsit jobban jár, s van, aki kevésbé. A szaturnikus érintettség jelenleg csak a Halak jegyűeket kerüli el. Nézzük meg nagy vonalakban, a többiek mire számíthatnak ebben a 4 hónapban, június 21-től október 26-ig. (A leírás vonatkozik azokra, akiknek az adott jegyben van az aszcendense vagy a Holdja, de a jegyhez tartozó országra, földrajzi területre is.) Főként a Nyilasok, kisebb mértékben a Szűzek és az Ikrek könnyebbülhetnek meg, mert a Szaturnusz figyelme – s ezzel nyomása – lekerült róluk. Belekóstoltak ugyan a Nyilas Szaturnuszba ez év tavaszán, de most…

Épp csak túlléptünk a február 11-i Telihold energiáján, amelyben a Hold – Magyarországról szépen látható – félárnyékos fogyatkozást is elszenvedett, és egy nappal később a Nap már túl van a Vízöntő jegyhatáron. A Nap önvalónk, szellemiségünk, vitalitásunk, apai lenyomataink és egónk mutatója.Vízöntőbe lépésekor az önös érdekek, célok háttérbe kerülnek, mert ebben a jegyben a Nap a barátainkkal, közösségeinkkel való megnyilatkozásainkat segíti, és kedvenc témái a mozgalmas társasági élet, a jövő víziói, és például a politizálás. Az égi hangsúly most két jegytengelyre helyeződik. Az egyik a Szűz-Halak jegyek által meghatározott – június elejéig élő – tengely, rajta a Szűz Jupiterrel és a Halak Vénusszal. Ez a képletes erővonal a test (Szűz) és a lélek, érzelmek (Halak) egyensúlyát méricskéli, miközben különféle megéléseken, tapasztalásokon keresztül vezet bennünket. Amikor nem találjuk a lelkünkkel a kapcsolatot, az elakadás a fizikai síkon valamilyen betegségben, testi tünetben jelentkezik. Vegyük észre, mire akar tanítani a testünk! A másik hangsúlyos jegytengely a Vízöntő-Oroszláné, amely…

Május 9. egy igazán jó nap az idei évben. A hindu tradíció szerint az év legjobb napja (Aksaya Tritiya) az, amikor a két fővilágosító, a Nap és a Hold is a lehető legkedvezőbb helyükön van. Az idei pontos időszak a védikus asztrológusok körében némileg vitatott: van, aki a május 8-át tartja annak, és van, aki 9-ére teszi (jelen sorok írója az utóbbi napra). Örüljünk, hogy ilyen kellemes dilemmánk van, s élvezzük mindkét májusi napot. (Az év második 10 milliószoros napja május 21-én lesz.) A nap másik áldásos történése az, hogy délután a Jupiter – 4 hónap hátrálás után – elindul előre. Ezzel egy sokak számára nyomasztó időszak – amely több bolygó egyidejű hátrálásából adódik – lassan-lassan elkezd megszűnni, az érezhető gátoltság oldódik. A nagy jótevőnek is nevezett Jupiter direktbe fordulása minden témáját meglódítja. Tanulással, hittel, apával kapcsolatos tapasztalásaink ismét előremutatóak lesznek. Jogi dilemmánk, igazságkeresésünk, spirituális nyitásunk ismét kapukat – és mestert – talál.…

Május 6-án, pénteken este Újhold van, ennek energiájában vagyunk pénteken egész nap, és szombaton is. A védikus asztrológiában ez az Újhold a Kos jegyében, annak vénuszi holdházában valósul meg. Az Újhold tudatos és tudattalan részünk néhány órás egymásra találása, amikor nem csupán a tudatunk fénylik, de nem is veszünk el a tudatalatti bugyraiban. Egy energetikai fordulópont, amikor – kellő elhatározást követően – harmonikus tisztán tudással tudunk új dolgainkba belevágni. Soron következő Újholdunk környezetét a vénuszi (vágyaink) és a marsikus (akaratunk) viszonyok határozzák meg. Túltengő vénuszi energiákat  hoz, hogy 6 jelző is vénuszi holdházban van: –       a Nap és a Hold (azaz az Újhold) a Kos vénuszi naksatrájában (Bharani) –       ugyanitt, a Bharaniban maga a Vénusz, –       a Plútó a Nyilas vénuszi területén (Purvashada) , –       a Jupiter és a Rahu az Oroszlán vénuszi holdházában (Purvaphalguni) . Ezek az igen erős vénuszi analógiák rengeteg szenvedélyt hoznak életünkbe, amelyet például túl nagy étvágyban, nehezen szabályozható testiség-ben, munkamániában vagy éppen anyagi jellegű,…

Április mozgalmasan indult az indiai asztrológia szemszögéből: alig néhány órával a Vénusz jegyváltása után az egyik kiemelt fontosságú energiapont, a Rahu átlépett a vénuszi energiába. A Rahu a holdcsomópontok közül az északi vagy felszálló, Sárkányfejnek is nevezik. Fizikai kiterjedése nincs, ő egy árnyékbolygó, mégis óriási energiákat mozgat. Hatása főként anyagi természetű, a fizikai síkon befolyásol. Erős motiváció, fejlődési késztetés jelenik meg tartózkodási jegyében, de félelmet, nyugtalanságot is gerjeszt. Az adott életterületen felpörget, aktivizál, megéléseket hoz. Január végi jegyváltása során lépett be az Oroszlánba, annak is Nap naksatrájába – eddig tehát dupla Nap-energiában volt. Az április 1-jei naksatra váltással a Vénusz energiájához kötődik az elkövetkező 8 hónapra. A naksatra váltásnak több üzenete van. Mindennemű vénuszi dolgaink (vágyaink, kapcsolataink, értékeink, ragaszkodásunk) most felpörögnek, eseménydúsak lesznek, mert befolyásolja őket a Rahu természete. Kötődéseink elszakadhatnak, számunkra fontos dolgok átértékelődhetnek, cserébe újak jöhetnek. Felélénkülhet társasági életünk, művészetek iránti érdeklődésünk. Mivel a Vénuszhoz tartoznak az anyagi…

Bár a konstellációváltás hatása egy nagyon sok faktoros téma, az alábbiakban összefoglaljuk az elkövetkező 18 hónapban várható leglényegesebb tendenciákat az egyes aszcendensek számára. A prognózisok első fele a Vízöntő Kétu, a második az Oroszlán Rahu – egymástól nem elválasztható – hatását írja le. A védikus aszcendenst a nyugati aszcendens fokszámából 24 fok levonásával kapjuk meg vagy itt. Nézzük az egyes aszcendensek kilátásait. Ha Kos az aszcendensünk, a váltás baráti körünk átalakulását hozhatja, jövőképünk letisztulásával, spirituális vagy mély lelki élményt hozó utazásokkal, zarándoklattal, ugyanakkor több eseményt gyermekeinkkel, vállalkozásunkkal. Fej-ügyek, vérnyomás több figyelmet fog kérni! A Bikák hivatásukat fogják átértékelni, lehetőségük lesz rátalálni a valódi céljaikra, másfelől nyitnak költözés, ingatlanprojekt felé, otthonukban nagy nyüzsgés várható. Az Ikrek lezárhatják peres, jogi dolgaikat, vagy apai részről hozott problémáikat, és nagy fejlődési lehetőséget élhetnek meg kommunikációjukban, legyen az írás, tanítás, médiumi képességek vagy akár üzleti aktivitás. A Rákok számára mély belső utazást, egy lelki elengedés történetet jelent,…