Tag

merkúr

Browsing

A hónap utolsó fontos védikus váltása március 27-én hajnalban történt: a Merkúr átlépett a Halakból a Kosba. Átlépésével eseménydús 9 hét kezdődik, izgalmas égi társasággal, és jövés-menéssel. A Merkúr haladása mostanra jelentősen lelassult, mert már készülődik áprilisi hátrafordulásához. Ez az oka annak, hogy idei kosbeli tartózkodása szokatlanul hosszúra, több mint 9 hetesre nyúlik, szemben az átlagos 2-3 hetes jegyátvonulásával. Csupán június első napjaiban fog majd továbbállni a Bikába. A Kos Merkúr eredeti gondolkodást, új mentális megközelítéseket, újító észjárást hoz. Időszakában könnyebben kezdünk és kezdeményezünk. Kevésbé kellemes hozadéka, hogy harciasabbá tesz bennünket, vélt vagy valós igazságainkért, elgondolt érvényesülésünkért képesek vagyunk agresszívebb érveket és tárgyalástechnikát is latba vetni. Fejben küzdelmes hetek jönnek. A Kosban a Merkúr azonos jegybe került a Marssal – április 13-ig. Ennek az együttállásnak kettős a következménye: a kommunikáció és a gondolkodás manipulatívabb lehet, valamint fokozódhat a verbális és fizikai konfrontáció (balesetveszély). Az óvatosság tehát mind a szóbeli, mind fizikai interakciókban indokolt. Az eseménydús jelleget fokozza, hogy a…

Ahogy a január havi védikus prognózis ígérte, a hónapban javuló lépések terelgetnek bennünket. Elsőként a december közepe óta retrográd Merkúr változtat: január 8-án előre fordul.   Az irányváltás időpontja körüli napokban a bolygókat az asztrológiában stacionernek nevezzük: ekkor jellemző, hogy a planéta kifejezetten jó erőben van. Január 8. körül néhány napig a stacioner Merkúr tehát kifejezetten erősen hat, közvetítő tanítását mindenáron meg kívánja értetni. Ezekben a napokban jegybéli társai, a Nyilas Nap és a Plútó gyúlékony, robbanásveszélyes elegyét és a mögötte haladó Skorpió Szaturnusz – finisben levő – befolyását kötötte össze. Sajnálatos tűzesetek, balesetek, vagy lelkileg perzselő történések keretezhették dolgainkat. A Merkúr előre fordulását követően ezek a hatások csökkennek, bár a balesetveszély továbbra is fennáll. A haladás irányába forduló Merkúr meglódítja mindennapi ügyeinket, alábbhagynak az idő- és ténybeli félreértések, könnyebbé válik életünk. Profán közvetítő, ügyintézést vagy közlekedést befolyásoló hatásán túl ő az égi hírnök, amely magasabb tudatállapotok felé is kaput nyithat. Most különösen fontos a Merkúr mindennemű megmozdulása, mert az ő energiájában van a jegyváltás előtt álló Szaturnusz.…

Szeptember közepe óta vagyunk a Skorpió Szaturnusz merkúri energiájában, a Dzsjésthában. Ennek tudati útvesztőiről, mélységeiről és magasságairól már sok szó esett. A védikus asztrológiában igen szemléletesen megmutatkozik egy lassú bolygó (például a Szaturnusz) hatásmechanizmusa. Amikor viszonylag hosszú ideig – hónapokig vagy évekig – van egy bolygó ugyanabban a jegyben, az nem egy homogén időszak, hanem különböző asztrológiai konstellációk tagolják. Ilyen lehet, amikor egy gyorsabb planéta utoléri a lassút. A két bolygó találkozása egyfajta csúcspont, felszikrázás a közös jelentéstartományban. Földi életünkben ilyenkor különböző történések esnek meg velünk. A már két éve a Skorpióban időző Szaturnusz jegyébe november 8-án érkezett meg a nála lényegesen gyorsabb Merkúr, a gondolkodás, kommunikáció, közvetítés, racionalitás jelölője.  Amíg csak közeledett hozzá, egyre több gyötrő gondolat, tudati zavartság tett próbára bennünket. A Merkúr november 23-án este érte utol a Szaturnuszt. A két bolygó találkozásakor a Merkúr gondviselésébe tartozó tudati mechanizmusaink – gondolati struktúráink, mentális hovatartozásunk és tudatosságunk minősége – kerültek Szaturnusz, a kemény vizsgáztató elé. Érdemes az elmúlt 2 hetet ilyen szemmel mérlegre tenni:…

A védikus asztrológiában ismét eltelt a Kala Sarpa 2 aktív hete október 26. és november 9. között. Ekkor a holdcsomópontok tengelyével megfelezett égbolt egyik felén helyezkedik el az összes planéta, míg a másik fele üresen marad. Ez a nagyon polarizált égi konstelláció földi életünkben úgy képeződik le, hogy szélsőséges megosztottságot hoz, valamint egyfajta tehetetlen sodródást az eseményekkel. Mindazok a nagypolitikai események, választások, szavazások, amelyek ebbe a Kala Sarpa periódusba estek, például az amerikai elnökválasztás, magukért beszélnek. Személyes életünkben belső életünk felébresztése, ima, meditáció segíthet a kiegyensúlyozódásban. November 9. és 22. között ismét a Kala Sarpan kívül leszünk, némileg harmonikusabb idők. Napjaink történéseinek átláthatóságát nagyban befolyásolja a Kétu-Neptunusz együttállás, amely a fizikai valóság szintjén titkokat, elhomályosított tényeket jelez, s – legalábbis december közepéig – megakadályozza a tisztánlátást. Lelki, spirituális és szeretet témákban azonban nagy ívű emelkedést, fejlődést tesz lehetővé – mindenkinek azon a szinten, ahol tudatosságában éppen tart. Életünket színesíti november 7-től a Nyilas Vénusz. December elejéig, amíg itt időzik, idealistábbak leszünk, e felé visznek vágyaink. Értékítéletünk, kötődéseink jobban függnek világnézeti vagy morális álláspontoktól. Sok…

Októberünk második fele izgalmas együttállásokkal, jegyváltásokkal és ünneppel folytatódik. Október 21-én a Merkúr, az égi közvetítő lép a Mérlegbe. Eközben a Szaturnusz a Skorpió merkúri energiájában (Dzsjéstha) billegtet bennünket gondolati síkok, tudati elágazások és mentális kétségek közepette. Ezért amikor a Merkúr a kapcsolatok és harmóniakeresés jegyében halad, a Szaturnusz is elsősorban párkapcsolati minőségeinket, együttélésünk harmóniáját vagy egyensúlyhiányát firtatja. Vele meg kell értenünk kapcsolatunk vagy egyedüllétünk árnyalatait, bizonytalanságait és lehetőségeit, de bárminemű döntéseinknek még nem érkezett el az ideje. Azt részben december közepi konstellációk, részben pedig a Szaturnusz január végi jegyváltása érleli majd meg. A napokban két erős planétatalálkozó is van. Az egyik a Kétu és a Neptunusz együttállása a Vízöntőben – több mint egy hónapig nagyon szoros közelségben állnak. A lelki beállítottságúaknak ez az égi esemény , spirituális vagy érzelmi oldást hozhat, esetleg közösségi élmény formájában. Aki inkább csak a fizikai szintű létezésben hisz, az – egyéni horoszkópjától függően valamilyen téren – elengedést, szeparálódást, távolodást fog megélni. (Lásd mit hoz a Rahu-Kétu jegyváltása…)…

Május főszereplője a sok retrográd bolygó, amelyek egy visszatekintő és gyógyító időszakot jelölnek. Nem félnünk kell egy ilyen ciklustól, hanem felismerni a tendenciáit. Ilyenkor ugyanis módunk van múltbeli problémákat valami módon újraélni, más szempontból megérteni, és ez alapján áttervezni jövőbeni dolgainkat. A retrográd Mars a karmester, végső soron ő az összes planéta diszpozitora, tőle függ tempónk, hangulatunk, dolgaink kimenetele. A retrográd Mars erőbeosztásunkat és indulati elemeinket tanítja azzal, hogy visszafogottan adagolja az energiát, a jegyeiben haladó bolygók lelassításával pedig türelemre szorít.  A retrográd Szaturnusszal együtt a Skorpióban gondoskodik arról, hogy hűvös, csapadékos, változékony időjárásunk legyen. A hónap nagyobbik része a hátráló Merkúrral telik, amelyet szintén megérzünk mindennapjainkban. Utazásaink, üzleti aktivitásunk, kombinációs készségünk akadozik, viszont magasabb szinten sok érdekes részlet állhat össze újszerűen a fejünkben. A Merkúr május 22-én indul el előre. Érezhető kedvező fordulat lesz a 4 hónapja hátráló Jupiter előrefordulása is május 9-én. Az időszak egy másik érdekes tendenciája a Vénusz erőteljes megnyilvánulása, amely már áprilisban elkezdődött, s legalább június közepéig tart. A májusi Újhold idején…

Április 28-án, csütörtökön este a Merkúr retrográdba fordul – a védikus rendszerben a Kos utolsó fokán -, és május 22-ig így is marad. A Merkúr fontos bolygónk mostanában, hiszen a Szaturnusz és az Uránusz is merkúri naksatrában van. Racionális működésünk emelkedése, magasabb rendű megértésünk a tét. A retrográd Merkúrt már ismerjük valamelyest, hiszen évente átlagosan háromszor fordul elő, mindig más jegyben, és természetesen mindig más kísérő konstellációkkal. Ilyenkor a merkúri analógiák (kommunikációnk, gondolkodásunk, üzleti életünk, közlekedésünk, utazásaink szervezése, alakulása) lelassulnak, mindenhez több erőfeszítésre és több nekirugaszkodásra van szükség. Minden retrográd időszakban a visszatekintés, régi dolgok, emlékek reparálása, újra megélése, helyretétele a dolgunk tudatosan vagy a tudattalanunkban – ilyen módon haladunk. Most, a Kosban hátráló Merkúrral életünk némileg küzdősebb lesz, kommunikációnk élesebb, de hiába szeretnénk saját akaratunkat jobban érvényesíteni, ez a retrográd Merkúr (és a retrográd Mars) mellett nem fog sikerülni. Vigyázzunk nyelvünkre, kerüljük a vitát, összetűzést, az erődemonstráló helyzeteket – mi…

Április egy különös hónap a védikus asztrológia szemszögéből. A hónap végére 5 bolygó lesz retrográd, amelyek lelassítják és megnehezítik körülményeinket. A nehézségekről is lesz majd szó, most azonban nézzük a jó híreket. Március utolsó éjszakáján a Vénusz átlépett a Halakba, amely a tradicionális dzsottish szerint a kedvenc jegye. Április 25-ig tartózkodik itt. Bár a mi modernebb szintézisünk nem találja egyértelműen könnyűnek a Halak Vénusz hatásait, a régi technikák nagyon kedvező jelentéseket tartanak róla. Ezek szerint az emelt helyzetű Vénusz szép heteket hoz elsősorban a Bika és Mérleg aszcendensűeknek. Miután a vágyak, értékek, a szeretet és kötődés, kapcsolatiság tartozik hozzá, megerősödő jelentései fényezik napjainkat, és enyhítenek az asztrológiailag amúgy kaotikus időkben. A Halak Vénusz egy speciális jógát, az úgy nevezett Mahapurusha jógát nyújtja tranzitban a változó jegyű (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) aszcendenseknek. Számukra a jótevő Vénusz részéről kivételesen kedvező az ígéret: szépség, kedvesség, művészi élmények érhetik őket, de pozitív párkapcsolati hozadékai is lehetnek számukra.…

A védikus égbolton egy lassú átrendeződés van folyamatban. Egyre növekszik a Halak jegy súlya az égen: néhány napja a Nap váltott ide a Vízöntő stelliumból, 19-én pedig a Merkúr. Mindketten fontos szereplők most. A Nap azért, mert a könnyűnek nem nevezhető Oroszlán Jupiter-Rahu diszpozitora. Ez azt jelenti, hogy a Nap akármerre jár az égen, viszi magával a Jupiter-Ráhu energiáját, nyugtalanságát, félelmeit. Most ráadásul a Nap-Jupiter uralmi cseréje még szorosabbá teszi egymásra hatásukat. Ez április közepéig komoly terhelést ad elsősorban a Halakaszcendensűek számára, akik ezt a konstellációt megélhetik szorongással, de hozhat számukra munkával kapcsolatos változást is. Érdemes új munka után nézni, ha ez egyezik szándékunkkal, most könnyebben adódhat a váltás. A Merkúr jelentőségét pedig az adja, hogy pillanatnyilag 2 lassú bolygó – a Szaturnusz és az Uránusz – is merkúri naksatrában van, s ez a tény megemeli a Merkúr fontosságát is. Ők tudati hozzáállásunk átalakítására, a lényeges és lényegtelen mentális elválasztására, gondolkodásunk felszabadításáraszeretnének…