Tag

Ikrek Merkúr

Browsing

Július első felében felemás érzéseink lehetnek, mintha állóvíz venne körül bennünket: nehezen szánjuk rá magunkat feladatainkra, enerváltak vagyunk. Fontos megérteni ennek okát, és jó tudni azt is, hogy energikus változások előtt állunk. A lassító impulzusokat magyarázza a nagyszámú hátráló bolygó (Szaturnusz, Jupiter, Plútó, Neptunusz) befelé és a múlt felé fordító hatása, és az esésben levő Rák Mars, amely a magunkban érzett – most gyengébb – akaraterő, energiaszint, kezdeményezőképesség felelőse. A retrográd nagybolygók és a Szaturnusszal szembenálló gyorsabb planéták mind-mind az újravizsgálást, helyretételt kérik életünk valamely területén. A revideálás közben azonban elindul egy másik, kedvező változás is az égen, amelynek fontosabb lépései: – a Merkúr (kommunikáció, közlekedés, informatika, média, nyitottság mások felé) megérkezése saját jegyébe (Ikrek), s ezzel megerősödése július 7-én, – a július 10-i Ikrek Punarvaszu Újhold jupiteri energiában, amely a Vízöntőben hátrafelé araszoló égi guru szerepét emeli ki. Ez rávilágít a szociális érzékenység, társadalmi tolerancia, a másik szabadsága tiszteletének…

Az év 6. hónapja azzal a készülődéssel indul, amely a Mars és a Kétu június 13-i találkozójában fog beteljesedni. A két tüzes planéta közeledése, majd találkozása megmutatkozik majd a természet erőin keresztül (erősödő vulkáni aktivitás, földrengések, súlyos tűzesetek, hőhullám), de fegyveres konfliktusok, terrorista cselekmények formájában is. Ennek üzenete az, hogy akár fizikai értelemben, vagy képletesen át kell mennünk a tűzön ahhoz, hogy letisztítsunk magunkról sok felesleges és téves gondolatot, hitrendszert, játszmát azért, hogy közelebb kerüljünk valódi személyes történetünkhöz. Ennek a súlyos randevúnak ad erőteljes keretet az is, hogy a védikus égen egy úgynevezett kardinális kereszt alakul ki a kardinális, azaz döntő fontosságú jegyekben (Kos, Rák, Mérleg, Bak) levő bolygók között. Két tengely metszi egymást, egymásra merőlegesen: az egyik a Kos Uránusz és a Mérleg Jupiter közötti, a másik a Bak Mars-Kétu és a Rák Ráhu-Vénusz közötti. A kardinális kereszt jelentősen megemeli a benne szereplő bolygók energiáját, a fejlődés, változás erejét,…