Tag

gandanta

Browsing

Október látszólag eseménytelen a védikus éget tekintve, a háttérben azonban mély változások, nagy előkészületek folynak. A hónap fő tendenciái a jegyváltáshoz készülődő Skorpió Jupiterhez és az Ikrek-Nyilas holdcsomópont tengelyhez kötődnek. A mozgalmasabb napok a hónap végére esnek. A 2018. október közepe óta a Skorpióban tartózkodó Jupiter a jegy vége felé közeledik, november elején fog jegyet váltani. Skorpió tanítása – lelki átalakulás, elengedés – utolsó, intenzív szakaszába lépünk. Várhatóan az átlagnál több haláleset, gyász, lezárás kíséri ezekben a hetekben. Október utolsó napján belép a Skorpió-Nyilas gandanta zónába, ahol márciusban már járt. A Szaturnusz október közepi előrefordulása óta távolodik a Kétutól, befejezték 5 hónapos együtt haladásukat. Elvileg ez hozhatna némi lenyugvást, velük szemben viszont az Ikrek Rahu a saját energiájában (Ardra) nagyon zaklatottá tesz idegrendszeri érzékenységgel, alkalmazkodási megpróbáltatásokkal, közlekedési káosszal. Az Ardra Rahu eseménydús időszak az Egyesült Államok életében is. Egész hónapban él a Mars és a Szaturnusz kölcsönösen aspektusa, ez sok indulatot,…

Március 13. és május 7. között, ahogy erről már sok szó esett, a Jupiter idei, közel 2 hónapos gandanta tartózkodása színesíti a maga módján az életünket: jegy- és irányváltásai  sok kényes eseménnyel, tanítással járnak. Április 22-én késő este ismét jupiteri fordulat következik a védikus égen: a hátráló, lassú mozgású Jupiter – rövid Nyilas látogatás után – visszaaraszol a Skorpióba. A jegyváltás körüli napok mindig kiszámíthatatlanabbak, ráadásként a retrográd jelleg irányíthatatlanságával. Érdemes ezekre figyelni, tudatosan lelassulni, bármely kimenetelre felkészülni tervezésünknél. A Nyilas oldalon, a tüzes jegyben a túl sok hő és tűz okozott nagyszámú tűzesetet  (például a Notre Dame sajnálatos kigyulladása), és agressziót, amelyet a napokban pontos Kos  Nap-Uránusz együttállás is tüzel (lásd a Srí Lanka-i tömeges terrortámadás). A Skorpióba visszalépő Jupiter azonban vízzel,  és a vele analóg érzelmekkel kapcsolatos megéléseket hoz. Ezzel újraindul a belső tapasztalás, lelki értékeink felülvizsgálata és az elengedés időszaka. Május 7-ig a Skorpió oldali gandanta zónájában…

Március utolsó napjaiban nagy hatású változások lesznek a védikus égen: a  retrográd Merkúr direktté válik, a Jupiter pedig átlép a Nyilasba. Az irányváltás és a jegyátlépés mindig zavarosabb napokkal jár, és türelmet, belátást kér. Március 28-án délután a Merkúr elindul előre, a védikus számítás szerint a Vízöntő 22. fokán, a Neptunusz közvetlen közelében. A Merkúr felségterületéhez tartozó témák elég sok megrázkódtatást viseltek el az eltelt 3 retrográd hétben, amelyet az Ikrek Rahu aspektusa tovább nehezített. Tömérdek furánál furább baleset, repülőgép-szerencsétlenség, elakadás – ügyintézésben, közlekedésben – , átláthatatlan politikai játszma kísérte ezeket a heteket világszerte. A lassan-lassan előre induló Merkúr révén meglódulnak dolgaink, bár a teljes rendeződés még kér 1-2 hetet. A Merkúr majd április 12-én kerül ki a Rahu ártalmas hatóköréből, s éri el normál haladási sebességét. Ennek jótékony hatását akkor fogjuk érzékelni. A retrográd Merkúr időszaka egybeesett a gandantában (Skorpió-Nyilas jegyhatártól 1 fokon belül) tartózkodó, egyelőre Skorpió Jupiter…

Március közepén tartunk, a retrográd Merkúr lassító heteiben, amikor újabb, érezhető változás következik a védikus égen. Március 13-án, szerdán a Skorpió Jupiter 1 fokon belül kerül a Skorpió-Nyilas jegyhatárhoz, s ezzel gandanta pozícióba lép. Most ennek első 3 hetét nézzük, de a Jupiter idei gandanta pozíciója kivételesen hosszú, kb. 7 hetes lesz, mert április közepén – a Nyilas oldali gandantában – válik majd retrográddá, ami lelassítja, s elhúzódóvá teszi a gandanta zóna zökkenőkkel teli időszakát. A Jupiter a Skorpió végén merkúri holdházban van, melynek neve Dzsjéstha. Ő a védikus mitológiában férfinak tartott Hold 27 felesége közül a legidősebb, akivel mellesleg a legkevésbé szívesen tölti idejét. A Jupiter 2018 karácsonya óta tartózkodik itt, ahol olyan tapasztalásokkal segít bennünket, amelyek révén régi életeinkből vagy korábbi életszakaszainkból hozott, mérgező tudatállapotainkból ki tudunk lépni. Ez egy elengedési, tisztulási folyamat, egy lehetőség arra, hogy megszabaduljunk belső gyötrődéseink forrásától, letegyük áldozati szerepeinket, megtanuljunk új módon tekinteni…

Épp hogy túl a második Mars-Kétu találkozón fontos, de nem könnyű napokban vagyunk július 24. és 29. között. Ezeket leginkább a Merkúr és a Hold helyzete befolyásolja. A Merkúr mozgása annyiban, hogy július 26-án reggel 7-kor – a Rák jegy utolsó fokán – a Merkúr irányt vált, és hetekre retrográdba fordul. A fordulat maga is döcögős, mert a Rák utolsó foka a már ismert fogalomhoz, a gandantához kapcsolódik. Amikor itt, az utolsó vizes jegyfokon tartózkodik egy planéta, az számunkra mindig bajosabb időszakot jelöl, a Merkúr vonatkozásában most július 29-ig. A Merkúrhoz kapcsolt témák (közlekedés, utazás, ügyintézés, gondolkodás, kommunikáció, média, informatika) a hátrálás heteiben – július 26. és augusztus 19. között – lelassulnak, akadályoztatottak lesznek. Még a nyaralás idején is érdemes tekintettel lenni erre. Semmi sem halad majd úgy, mint szeretnénk, ezért érdemes másként gondolkodni, akarni. Ezekben az augusztusi hetekben amúgy összesen 6 bolygó lesz retrográd, mondhatni leáll az élet, visszafelé…

2017 novembere nem a nagy változások, hanem a befelé fordulás, a hatások elmélyülésének a hónapja. A Szaturnusz végérvényesen megérkezett a Nyilasba, lassan elnyugszik bennünk és körülöttünk a gandanta elbizonytalanító, kiszámíthatatlan hatása. A Nyilas Szaturnusz nemcsak egyéni szinten dolgozik, hanem a Nyilas országokban is.  A Nyilas jellegű Spanyolország megosztottsága éppúgy ennek a része, mint az Egyesült Államok (aspektált Ikrek terület) külső-belső konfliktusainak gyarapodása. E tekintetben a Nyilas jegyű Magyarország elkövetkező 2 éve is sok feladatot mutat. A Nyilas Szaturnusz – valamint a Nyilas Plútó és a Bak Kétu – egész hónapban fennálló fényszögkapcsolata a Szűz Marssal hatással van egészségi állapotunkra: gyulladások, fertőzések okozhatnak akut tüneteket. Ideje van az átfogó szűrővizsgálatoknak, ellenőrzéseknek. A holdcsomópontok is végzik dolgukat: míg a Bak Kétu karmikus tartozásainkat, múltbéli, felelősséggel kapcsolatos mulasztásainkat firtatja, és csontrendszerünk gyengeségét hozhatja elő, addig a Rák Rahu a családdal kapcsolatban ad halmozott teendőket, és a gyomor érzékenységét, kitettségét növeli. Nézzük a fontosabb novemberi konstellációváltásokat…

Október 26-án 11:59-kor a védikus rendszerben a Szaturnusz ismét és végleg a Nyilasba lép. Azért ismét, mert 2017. január 26-án már belépett ide (de szokásos évi retrográd időszaka alatt visszalátogatott előző jegyébe, a Skorpióba), és azért végleg, mert több Skorpióba visszalépése évtizedekig nem lesz. A Nyilas Szaturnusszal és az egyes jegyekre tett hatásával januárban már foglalkoztunk: 2 ¼ éves időszaka visszatalálás a szellemi, spirituális gyökerekhez, mindenkinek a sajátjához, amiben hisz. Mindenki betagozódik valahová a hite és a benne megszülető bizalma által, s ezen keresztül fog kapcsolódni. A Nyilasban együtt áll majd a Plútóval, amely a fanatizmus elszabadulását, és meggyőződéseink gyökeres átalakulását – jó esetben a gyógyulását hozhatja. Januári Nyilasba lépéséhez képest két jelentős konstelláció változott: Most egy Dhanistha Kétuval vált a Nyilas Kétu-energiájába (Mula) a Szaturnusz, ezért viszonylag gyorsan kiderül az is, kinek milyen felelőssége fűződik a hitbéli meggyőződéseihez. Sokat segít az a tény, hogy a Nyilas jegyura, a…

Október közepén a védikus asztrológiában egy izgalmas finisbe érkezünk: a Szaturnusz 1 fokon belül megközelíti a Skorpió-Nyilas jegyhatárt, hogy október 26-án majd jó időre átlépje azt. 2017-ben a Szaturnusz  már kétszer járt itt:  januárban, majd hátrálása során visszafelé júniusban. A mostani, 3. váltása végleges, és a cseppet sem könnyű Skorpió Szaturnusz időszak lezárása. Az elkövetkező 27 évben nem tér ide vissza a Szaturnusz. A Skorpió-Nyilas jegyhatár a védikus rendszerben oktávváltásnak is minősül, mert egy új ciklusba kezd az itt áthaladó planéta. A vizes-tüzes jegyhatár közvetlen környéke a viharos gandanta zóna, amelyben haladva az adott bolygó – most a Nagy Öreg, a Szaturnusz – változékony, bizonytalan körülményeket generál. A Szaturnusz jelenlegi gandanta időszakának kezdete október 14., vége november 6. Óvatos manőverezést igénylő periódus. Ebben a gandanta zónában a Szaturnusz nyomás alá helyez bennünket, mert a Skorpió területhez tartozó feladataink – amelyeken már 3 éve,  2014 ősze óta dolgoztat – befejezését sürgeti. Ezért…

Túl vagyunk az októberi Teliholdon, amely 5-én tetőzött, és október 8-án a Nap-Merkúr együttállást is megtapasztalhattuk: a Nappal szoros közelségbe került Merkúr égetetté vált, azaz erejét vesztette néhány napra. A Merkúr vasárnapi égetettsége azért is érdekes, mert saját jegyében, a Szűzben a lehető legerősebb lenne. Égetettsége okán azt érzékelhetjük, hogy a pörgős október eleji napokat 8-ika körül (+/- egy-két nap) valami beárnyékolja, mert merkúri témákban (utazás, közlekedés, kommunikáció, ügyintézés) lassulás, netán valami gikszer következhet be. Egy nappal később, 9-én a Vénusz vált jegyet, s a kora esti órákban ő is megérkezik a Szűzbe. Ebben a jegyben immár 3 planéta tartózkodik: a Nap, az égési sérüléseiből lassan magához térő Merkúr, és a frissen belépett Vénusz. Utóbbi a Szűzben ugyancsak gyengélkedik, mert ez a jegy a legkevésbé kedvelt tartózkodási helye. Asztrológus nyelven szólva esésben van itt. Ez viszonylag könnyen elképzelhető: a kapcsolatokat, anyagiakat, vágyakat mozgató Vénusz a munka, hasznosság és alázat jegyében…

Októberünk kisebb változásokkal kér figyelmet a védikus ég tekintetében, de lesz nagy váltás is: a Szaturnusz visszatérése a Nyilasba. Ennek előzményeként a hónap jó részét a gandanta már ismert hullámzásában tölthetjük, melynek fő oka az, hogy a jegyváltást megelőzően,  még a Skorpióban haladó Szaturnusz a Skorpió-témák végére kíván járni: lezárni halogatott dolgainkat, megértetni tanításait, hiszen ezt követően 27 évig nem lesz ebben az energiában. A hónap folyamán tovább kanyargunk az Időkígyóval, amikor benne vagyunk, szeszélyesebb hetekre számíthatunk. Nézzük a naptárt! Október 2. – Kilépés a Kala Sarpa jógából, nyugalmasabb 2 hét következik. Október 5. – Telihold a Szűz Hasta Nap – Halak Revati Hold szembenállásából. Test és lélek egyensúlyának finom beállítása és megtartása a feladat. Október 13. – A Mars kilép erős jegyéből, az Oroszlánból, és a Szűzbe kerül. Tevékeny napok, hajlamosak leszünk a nehezebb utat választani. Ezen a napon indul az idei 3. Szaturnusz gandanta: a Skorpió Szaturnusz 1…