Tag

égetettség

Browsing

Július cseppet sem volt könnyű: a sok retrográd bolygó miatt lassan csordogáló időt, nehezen irányítható folyamatokat, és sok nehéz, visszahúzó lelki áramlatot érzékelhettünk. Ez volt a gödör alja, ahonnan augusztusban kezdünk kikecmeregni. Lendületbe hoz bennünket két retrográd bolygó, a Merkúr és a Jupiter megindulása előre, a Merkúr már augusztus 1-jén, a Jupiter a hónap közepén. Főként az Ikrek és a Szűz jegyűek, valamint a Halak és Nyilasok fogják jótékonynak érezni ezeket a fordulatokat, de mindannyian nyertesei leszünk. Az is energikusabbá tesz majd bennünket, hogy a régóta harcoló (Ikrekben) vagy gyengélkedő (Rákban) Mars is erőre kap az Oroszlánban, ahová augusztus 9-én érkezik. A Kosok és Skorpiók számára igen kedvező váltás. A hónap próbatételei a Nap általi megégetés (kombusztálás), valamint 4 planéta (Mars, Vénusz, Nap, Merkúr) átkelése a Rák-Oroszlán jegyhatáron, amely egyúttal gandanta zóna is, azaz a szokásos jegyhatárnál rázósabb terület, óvatosságot kérő napok. Az Oroszlánban aztán jól érzik majd magukat és…