Tag

dharma

Browsing

December 21-én, a téli napforduló napján különleges bolygóállás van az égen: a két sorsbolygó találkozik a Bak csillagképben. A saját jegyében roppant erős Szaturnusz (karma, rend, felelősség) és a Bakban esésben levő égi guru, a Jupiter (megtapasztalás, bölcsesség, hit) áll együtt a sziderikus Bak (egyéni karma, vezeklés, felelősség, struktúra) elején, 6°20’-en. A két óriás konjunkciója időről időre megtörténik, történelmi és bibliai események kötődnek hozzá. Közülük a legnevezetesebb Jézus születése, ekkor azonban az együttállás a Halak, a lelkiség és szeretet jegyébe esett. Ennek okán szeretik ezt az együttállást betlehemi csillag névvel is illetni. Valójában azonban nem csillagról van szó, hanem a két nagybolygó szoros együttállásáról, amely megfelelő látásviszonyok között fényes csillagnak tűnik az égen. A Bakban történő kapcsolódásuk egy új rend, egy új struktúra kialakulásának szükségességét jelöli ki. Mindnyájan érezzük a bőrünkön, milyen óriási változások indultak el 2020-ban, amelyet emberi elménkkel a covid-járványhoz kötünk. Az elindult változások azt az égi tendenciát…

A 2018-as év az Uránusz január 2-i  előrefordulásával kezdődött. Ezt követően 10 héten keresztül nincs retrográd (hátráló) bolygó az égen. A 10 hetes tendenciát majd a Jupiter március eleji visszafordulása fogja megtörni. Egy ilyen viszonylag hosszú direkt időszak – tehát amikor nincs hátráló, csak előrehaladó planéta – mindig érdekes tapasztalásokat hoz. Nem vagyunk ismétlésbe, múltidézésbe, nosztalgiába kényszerítve, hanem tisztán megélhetjük az aktuális égi hatásokat. Van mit megtapasztalni, hiszen a védikus égen most március közepéig feltűnően sok bolygó áll a Szaturnusz uralma alatt. A Szaturnusz két jegye közül a Vízöntőben van a Nap, a Vénusz, a Merkúr és a Neptunusz, a Bakban pedig a Kétu.  Ha megvizsgáljuk a Szaturnusz pozícióját, akkor azonban láthatjuk, hogy ő a Nyilas jegy Múla naksatrájában, Kétu energiában van. Ezért végső soron Kétu a direkt hetek mélyülő hatásainak karmestere. A védikus asztrológiában úgy tartjuk, hogy erősebb impulzusok – és földi életünkben az ezeknek megfelelő élettörténések – akkor várhatók, amikor…