Tag

bak

Browsing

Január 14-én a védikus Nap belépett a Bak jegyébe, egyúttal eltávolodott a Plútó gyúlékony jegyszomszédságából. Ezzel a jegyváltással – amelyet a hinduk Makara Sankranti-nak neveznek, és nagy ünnepléssel tisztelnek meg – a Nap által képviselt témáink tónust váltanak. Az elkövetkező 30 nap praktikusabb, földiesebb színezetű lesz, mert maga a Bak jegy mindennapi megélhetésünkkel, karrierünkkel, szakmai önmegvalósításunkkal kapcsolatos. Ebben az értelemben erősödik a munkavonal, nagyobb a fegyelem a célok terén, egyfajta eltökéltség arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban. Mivel egy másik síkon karmánkkal, a vezekléssel és a magánnyal kapcsolódik a Bak, ezek is foglalkoztatnak majd bennünket február közepéig. Olyan helyzeteket fogunk kapni, amelyekben felelősségvállalásunk lesz a tét: kiállunk-e magunkért, dolgainkért, majd – január végétől egyre inkább – a magunk igazáért, hitéért. Mivel a Nap saját jegye innen a 8., ez a távolság mindig problémákat vet fel jelentéseiben. A Nap mutatja legmélyebb önvalónkat, apai és/vagy férfioldalunkat, egónkat, és általában a hatalomhoz való viszonyulásunkat. Férfioldalunk, de akár férfiakkal való kapcsolódásunk hibákat vethet fel. Apamintánk ellenazonosulásra késztethet,…

A nehéz karácsonyi energiák után a december 29-i Újholddal, az előreforduló Uránusszal és a Kala Sarpa lezárulásával egy oldódás, megkönnyebbülés kezdődik, s ez lesz az átmenet az új, 2017-es évbe is. Új évünk bővelkedni fog védikus asztrológiai eseményekben, mert a 4 legfontosabb planéta – a 4 „nagyágyú” – mindegyike vált: Szaturnusz január végén a Skorpióból a Nyilasba, holdcsomópontok (Rahu és Kétu) augusztus közepén a Bak-Rák tengelyre, Jupiter, az égi guru pedig szeptember közepén a Mérlegbe. A fenti 3 konstellációváltás mindenki számára alapvető áthangolást jelent a karmikus feladatok és lehetőségek szempontjából: életünk bizonyos területei, fejlődési késztetései érzékelhetően és lényegesen átalakulnak. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk ezeket, amelyekről az év során még részletesen lesz szó. A Szaturnusz kemény átalakulást és karma törlesztést hozott a Skorpióban töltött több mint 2 évében, s ez a folyamat még intenzíven tart 2017. január végéig. Akkor, a Nyilasba érve világképünket rendezi majd át fanatizmusunk tisztításán, ideáink átértékelésén keresztül. A Nyilas Szaturnusz 3 éves periódusa  – 2020. januárjáig – egy alapvető szellemi átalakulás, amelynek célja tudati struktúráink felszabadítása. A Szaturnusz 2017-es…

A védikus kalendáriumban két változás történt a napokban: a Vénusz a Bakba lépett, a Jupiter pedig a Szűz jegyen belül marsikus energiába váltott. A Vénusz jegyváltását mindig érzékeljük, mert hatással van kapcsolatainkra, vágyainkra, anyagi és élvezeti témáinkra. Az aszketikus Bak jegyében praktikusabb, földiesebb vágyaink lesznek, amelyek például munkahelyi ambícióink megvalósítására, szervezettebb körülményekre szólnak, vagy éppen egy kis egyedüllétre, hogy legyen lehetőségünk jobban átgondolni dolgainkat. Hozhat munkahelyi ismeretséget, szerelmet, ezért – ilyen érintettség esetén – ebben a 3 hétben érdemes nyitott szemmel járni. A Bak Vénusz idején olyan helyen is születhetnek ismeretségek, amilyenekre legfeljebb  regényt olvasva gondolnánk: temetőben, magányos erdei sétán, vagy meditációs elvonuláson. A Bak Vénusz vigyáz pénztárcánkra is, nem szereti a felesleges vagy túlzó kiadásokat, a luxust. Karácsony körül igazán kedvező hatás, amely segít racionalizálni költéseinket. A Jupiter december 4-én váltott naksatrát a Szűz jegyén belül maradva. Az eddigi holdi energiából marsikusba lépett, melynek neve Chitra. Ezzel a váltással némileg kiszabadulunk a múlt vonzásából, és a jelenbe kerül a figyelmünk. A Jupiter a Szűzben tapasztalatokon át tanít…

Április 17-én délután a védikus rendszerben a Mars a Skorpió szaturnikus energiájában hátrálni kezd június végéig.  A Mars az erő, aktivitás, kezdeményezés, bátorság analógiák felelőse, továbbá hozzá tartozik a küzdés, a sport, és az ingatlanok is. Hátrálása során meg fogjuk tapasztalni, hogy a Mars analógiái akadozva működnek, és mozgósítható energiáink megcsappannak. Erőink nem a haladást és akciózást szolgálják, hanem korrekciós tevékenységünket. A retrográd bolygók feladata ugyanis mindig múltbéli befejezetlen vagy tökéletlen dolgaink helyrehozatala. A retrográd Mars hónapjai sosem könnyűek, az idei két és fél hónap azonban különösen erős próbatételnek ígérkezik a vele egy jegyben hátráló Szaturnusz miatt. A saját jegyes Mars nagy energiákat mozgósítana, míg a mellette levő Szaturnusz karmikus adósságaink törlesztését kényszeríti ki. Retrográd üzemmódban mindkettő visszahat a Mérlegbe is, és kapcsolati, együttműködési témáinkat szondázza. Minél kevésbé vagyunk jelenlegi életünkben a helyünkön, annál inkább ki fog mozdítani bennünket ez a konstelláció a komfortzónánkból. Erőt, energiát csak karmikus dolgaink megvalósításához kapunk ebben…