Tag

Asvini

Browsing

Február első felét betöltötte a Kosban együttálló, s ezzel egymás hatását fokozó Mars és Uránusz gerjesztette feszültség, extrém sok baleset, türelmetlenség és agresszió. Február közepi pontos együttállásuk óta azonban már távolodnak egymástól, február 25-étől a Mars tovább is lép a következő naksatrába. Lassan megnyugszanak az energiák, csökken a feszültség, de érdemes továbbra is óvatosan közlekedni, és a fejre – minden tekintetben – vigyázni. Időközben egy másik nagy változás is készülődik: a jelenleg még a Rák-Bak  tengelyen haladó Rahu és Kétu, a holdcsomópontok erősen készülődnek március 7-i jegyváltásukhoz, immár az átlépendő jegyhatárhoz (Ikrek-Nyilas) képest 1 fokon belülre kerültek. Az elkövetkező 3 hétben eseménydús időszakra számíthatunk, mert a jegyváltásig a holdcsomópontok iparkodnak beteljesíteni „határidős” feladataikat. Mind apai (Bak Uttarasadha Kétu), mind anyai (Rák Punarvaszu Rahu) ági családi karmával, felelősséggel, nehéz érzelmi örökség feloldásával kapcsolatos megéléseket hoz. Február 19-én pedig Telihold van, a Nap és a Hold ismét szembekerül az égen. A Hold…

Pünkösdi hónapunk nemcsak a Bika Merkúr jegyváltásával – s vele egy gyakorlatiasabb gondolkodással, életvitellel – indult, hanem a június 3-i Vénusz-Uránusz együttállással is. Utóbbi konstelláció sajnos erőszakhullámot hozott Londontól Torinóig, terrorcselekményeket, lövöldözést, BL döntő utáni tömegpánikot, de különös balesetek és időjárási turbulenciák is megjelentek nyomában. Bár ezek a történések az Uránuszhoz kapcsolódnak, más miatt is nyugtalanabb idők következnek. A Szaturnusz jegyváltásához kapcsolódóan ismerős lehet a gandanta zóna, vagyis amikor egy bolygó egy vizes és tüzes jegy határán, a jegyhatár körül +/- egy fokon belül levő „csomón” küzdi át magát. A jelenlegi gandanta a Skorpió-Nyilas jegyhatáron ismét átkelő Szaturnuszhoz kapcsolódik. Januárban a jegyváltáshoz készülő Szaturnusz a Skorpió oldalról lépett ebbe az  érzékeny zónába, most viszont a hátráló Szaturnusz a Nyilasból araszol vissza. A hátráló bolygók mindig bizonytalanabb energiákat hordoznak, ezért jelenlegi gandantában tartózkodása –  június 7-től július 5-ig – kényesebbnek ígérkezik, mint a januári. Maga a jegyváltás, azaz a Skorpióba történő…

Május 3-án letelt a Merkúr hátráló időszaka, s égi hírnökünk – némi toporgás után – előrefordult. Ennek nyomán elsősorban a merkúri aszcendensek (Ikrek és Szűz) könnyebbültek meg, közülük is leginkább a meggyötört Szűz aszcendensűek, akik számára 3 igen nehéz hetet jelentett a Merkúr hátrálása. Túl vannak rajta. Az előre indulás tempója egyelőre nagyon lassú, hiszen a Merkúr normál utazó sebességének most csupán 1/10-e körül teljesít. Ez azt jelenti, hogy mindennapi szervezési, intézendő dolgaink, szerződéskötéseink, tanulási folyamataink, gondolkodásunk, közlekedésünk, utazásaink – vagyis merkúri működéseink nagyon lassan térnek magukhoz. Ugyanakkor az elkövetkező napok, hetek izgalmas fordulatokat tartogatnak számunkra, hiszen az előre cammogó Merkúr az Uránusz nyomába ered, s május 9-én utol is éri a Kos jegy Kétu energiájában (Asvini naksatra). Merkúrhoz mindennapi racionalitásunk és elmebeli működésünk tartozik, az Uránusz ezek magasabb szintjén hat. Úgy is nevezzük: az Uránusz a Merkúr magasabb oktávja. Míg azonban a Merkúrral lehet szövetséget kötni, a kedvében járni, az…

Április 10-én, hétfőn a védikus Merkúr retrográdba fordul a Kosban, s május 3-ig így is marad. Ezzel a fordulattal eggyel nő az égen a hátráló bolygók száma, s folytatódik mélyülésünk egy sajátosan lassított időszakban. A négy retrográd bolygó (Jupiter, Vénusz, Szaturnusz és Merkúr) időszaka alkalmas újragondolásra, régi dolgok felülvizsgálatára, módosítására, és bárminemű tervezésre is. Ne akarjunk azonban új dolgokat beindítani, megvalósítani, mert most mindennek többször kellene nekifutni. Az előkészületek engedélyezettek, a realizálás blokkolt. A Merkúr mindennapi életünk szervezője, minden dolgok közvetítője, az isteni hírnök. Amikor retrográd üzemmódba kerül, ennek közvetlen hatására gondolkodásunk, közlekedésünk, napi dolgaink intézése lelassul, akadályoztatva van. Itt, a Kosban a hátraforduló Merkúr ráadásul az Uránusszal néz farkasszemet: egymás felé araszolnak a Kos Kétu-energiájában (Asvini). Ez a úgy nevezett közelítő fényszög nagyon felerősíti a benne résztvevő bolygók hatását, amely kettős. Kifejezett balesetveszélyt, felbolydulást, zavarokat okoz a közlekedésben és a verbális érintkezésekben. A még néhány napig szintén a Kosban levő Mars közreműködésével…

Április 6. és 7. nagy erejű fordulónapok a védikus asztrológiában. Április 6-án a Szaturnusz hátrálásba kezd, 7-én pedig az Uránusz belép a Kosba. Ezek a változások egyenként is nagy horderejűek lennének, így, együtt azonban megsokszorozzák a hatást. Nézzük, mi vár ránk. A Szaturnusz alig több mint 2 hónapja lépett be a Nyilasba. Ez alatt bevezetett bennünket a hittel,  a világképpel kapcsolatos nézetek, meggyőződések – és meggyőzések –  szélsőségeibe, olykor túlzásaiba. Világszerte kaptunk ehhez muníciót a média világából, a politikából, ilyen-olyan szellemi vezetőktől. E tekintetben eljutottunk egy pontig, ahol a Szaturnusz egyelőre nem enged tovább, sőt, visszafordít bennünket. A retrográd Szaturnusz az elkövetkező közel 7 hónapban változatos utat fog bejárni. Hátrálása során visszalép a Skorpióba, és csak október végén fog ismét és immár végérvényesen visszatérni a Nyilasba. Ez alatt két naksatrát fog bejárni: a Nyilas Kétu energiáját (Múla), és a Skorpió merkúri szakaszát (Dzsjéstha). Lefordítva ez azt jelenti, hogy a Múlában január…