2019. november 5-én a nap első órájában a Jupiter belép saját jegyébe, a Nyilasba. Az asztrológus számára mindig nagy élmény, amikor a nagy bolygók egyike jegyet vált, hát még amikor a Guru, az égi tanító teszi ezt, ráadásul saját felségterületére érkezve.
A Skorpió Jupiter gyötrő lelki tendenciái után egyfajta kiszabadulásnak élhetjük meg a Nyilas Jupitert, bár a váltás napjai mindig hektikusak, főként ha a nagy bolygó az érzékeny gandanta jegyhatáron halad át. Az október 31. és november 10. közti gandanta napok megérdemlik az odafigyelést, lelassulást, mert nagyon nagy energiák mozdulnak meg. Átrendeződésük kér néhány napot, és ez váratlan történéseket, kiszámíthatatlanságot hozhat.
2019 áprilisában kaptunk már egy kb. 3 hetes ízelítőt a Nyilas Jupiterből, most hosszabb időre érkezik. A Jupiter egy jegyben átlagosan 13 hónapot tölt, ezúttal azonban másként számolhatunk. Röviden összefoglalva zegzugos útját: 2020. november végéig lesz a Nyilasban, eközben 3 hónapig a Bakba látogat. Jelen írás a Nyilasban töltött idejéről szól.
Haladásának legfontosabb állomásai:
- november 5. – 2020. március 30. – Nyilas Jupiter
- március 30. – június 30. – Bak Jupiter
- június 30. – november 20. – Nyilas Jupiter
- május 14. és szeptember 14. között retrográd, részben a Bak, részben a Nyilas jegyben.
Ezeket a szakaszokat a maguk idejében részletesen tárgyaljuk.
A Nyilasban, az igazság, világnézet, szellem és spiritualitás tüzes jegyében a Jupiter e témákban lát el bennünket megtapasztalásokkal. Próbára bocsátja az igazsághoz, moralitáshoz való viszonyulásunkat, politikai tisztánlátásunkat, világnézetünket, a bennünket körülvevő ideológiai szélsőségekhez való hozzáállásunkat.
A Nyilas Jupiter különösen fontos lesz a Nyilas jegyhez tartozó Magyarország, Spanyolország, és a spanyol ajkú dél-amerikai területek számára. Szélsőségeken, megpróbáltatásokon, sokszínű tapasztalaton keresztül vezet egy magasabb megértés és igazság felé.
A Jupiter Nyilas béli útja egy szembesülés: hitvallás szellemi állapotunkról és az igazsághoz való viszonyunkról. A Nyilas Jupiter működésének megalapozása a Nyilas Szaturnusz-Kétu 5 hónapos együtthátrálása volt, amely világszerte felkorbácsolta az ideológiai és politikai szélsőségeket, és a háttérben lassan elkezdte megtisztítani azokat.
A Nyilas Jupiter működése a mozgalmas 2020. januári égi események (Kétuval való együttállás, Holdfogyatkozás, Szaturnusz kilépése a Nyilasból) után lesz jobban érzékelhető, és ezután erősödik majd fel. Nagyszámú bolygókísérője lesz, amelyek közül a január végéig a Nyilasban maradó Szaturnusz és a szeptember közepén váltó Kétu a legfontosabb. Ők is az ideológiai rendeződés, tisztulás szakértői.
A Jupiter saját jegyei a Nyilas és a Halak, melyek a Nyilastól az 1. és a 4. jegyek. A Nyilas Jupiter ezért az 1. (én, fizikai test) és a 4. (anya, otthon, család, gyökerek) témákban hoz megéléseket, s rajtuk keresztül tapasztalást. A Nyilas Jupiter időszakában kiemelten fontossá teszi életünkben ezeket a témákat.
A Nyilas Jupiter mint saját jegyes planéta a védikus tanítás szerint igen sok jegyet aspektál: trigonban a tüzes Koson és Oroszlánon kívül a szemközti Ikrek jegyét, valamint kendrában a Halak és Szűz jegyeket is. Általában támogató, építő jellegű megtapasztalásokat hoz, de valamennyi érintett jegynek számolnia kell a Jupiter nehéz oldalával: határproblémákat, túlzásokat okoz az aspektált területeknek, mindenkinek a személyes horoszkópja szerinti életterületen.
A Nyilas Jupiter időszakában megnő a tűz elem szerepe. Különösen a Nyilas Szaturnusszal együtt töltött 3 hónapban számíthatunk az átlagosnál magasabb hőmérsékletre. Gyakoribbak lehetnek a tűzesetek, megégések, hővel kapcsolatos balesetek, betegségek.
Életmód: mivel bőven kapunk a tűz elemből, most tanácsos óvatosabban fogyasztani az azt hordozó fűszeres ételeket, és hamarabb telítődhetünk például a szauna forróságával is. Tartsuk szem előtt a test Nyilas területeinek kímélését, mert ezek – a hasnyálmirigy, a máj, a cukorháztartás – érzékenyebbek lehetnek a túlzásokra. Számíthatunk a csípőproblémák számának megnövekedésére is.
A 3 Nyilas naksatrát az alábbiak szerint járja be:
- Múla naksatrában (Kétu-energia) 2019. november 4. és 2020. január 4. között – alapvető felismerések és helyreigazító tanítások a hit, vallás, moralitás gyökereiről;
- Purvasadha naksatrában (vénuszi terület) január 4. és március 8., aztán július 26. és október 31. között – fanatizmussal, idealizált hitrendszerekkel kapcsolatos tapasztalások;
- Uttarasadha naksatrában (Nap-energia) március 8. és március 30., valamint június 30. – július 26. között, végül október 31-től a november végi jegyváltásig – idealizált bálványokkal, vezetőkkel kapcsolatos tapasztalások.
Tartsatok velem a Nyilas Jupiter 13 hónapos változatos útján. Hamarosan megnézzük, mit hoz a különböző jegyek számára.
Szeretettel
Vishakati