Az igazán turbulens augusztus után szeptemberben sem fogunk unatkozni. Utómunkálatok jönnek, például a nagy amerikai Napfogyatkozás helyének aktiválódása, és bolygó előrefordulások: a Merkúré és a Plútóé.

Izgalmas hullámzásba is kezdünk: a védikus elemzések olvasóinak ismerős lehet a Kala Sarpa jóga, amely szeptembertől 2 hetenkénti váltásban  ismét megjelenik a  égen.

A hónap legjelentősebb védikus eseménye mégis égi tanítónk, a Jupiter jegyváltása a Mérlegbe.

Nézzük a hónap fontosabb történéseit a naptárban.

Szeptember 3. – Mars-Merkúr együttállás, amely önmagában is több vitát, szóbeli vagy testi, közlekedésbeli agressziót hozhat. Az eseményeket tovább srófolja, hogy a találkozó a Napfogyatkozás helyén (Oroszlán 4. és 5. foka között) történik, ráadásul a megfordulásához készülő Merkúr is rendkívül erős. Elővigyázatosságot igénylő napok szept. 3-5.

Szeptember 5. – a Merkúr direktté válik, azaz – főként az Ikrek és a Szűzek nagy megkönnyebbülésére – megindul előre. Életünk szervezhetősége, dolgaink alakulása elkezd érzékelhetően javulni. A frissen az Oroszlánból érkezett Rahu kilép a szűk gandantából. Ettől kezdve lassan-lassan nyugodtabbá válnak mindennapjaink.

Szeptember 6. – Telihold az Oroszlán Purvaphalguni Nap és a Vízöntő Szatabisha Hold között, utóbbi igen közel van a Neptunuszhoz. Ennek a Teliholdnak a fő üzenet az érzelmi szabadságon való munkálkodás, miközben gondolkodásunkban sok az önzésen és egoizmuson alapuló irányítottság. Igen sok titok lappang a mélyben.

Szeptember 12. – A Guru jegyet vált: a Jupiter a Mérlegben lesz 2018 októberéig. Párkapcsolati együttműködésünk tanulása, megfelelési kényszereink, szereplési vágyaink, kapcsolati függésünk tisztázása a tét.

Szeptember 14. – Rahu-Vénusz együttállás a Rák legvégén: a vénuszi érdekeltségű Bikák és Mérlegek számára nehezebb napok, kimozdítás a komfortzónából. Másnap a Vénusz átlép az Oroszlánba, ahol kivirul, felélénkíti a vágyakat, a szórakozás iránti igényt.

Szeptember 16. –  A Nap jegyet vált, s a következő hónapot a Szűz jegyben tölti. Jobban ránk találnak a feladatok, a munka, a tevékenykedés fontosabb lesz számunkra. Előtérbe kerülhetnek egészségünkkel kapcsolatos kérdések is. Ugyanakkor a Hold közelsége a Rahuhoz feszültséget hozhat a Rákoknak.

Szeptember 17. – Indul az idei ősz első Kala Sarpa jógája, amely október 2-ig tart. A Bak Kétu és a Rák Rahu által meghatározott térfelezőnek csupán az egyik oldalán található az összes bolygó, ez a Kala Sarpa jóga. Egészen 2018. január végéig érzékelni fogjuk a jelenséget kétheti váltakozásban: 2 hétig benne leszünk az Időkígyóban, 2 hétig – a Hold révén – kívül.

Szeptember 20. – reggel Újhold a Szűz elején, Uttaraphalguni Nap-energiában. Ez egy olyan program kezdete lehet, amelyben egészségünk, életmódunk újratervezése, esetleg gyógyító eljárások elsajátítása van terítéken. Mind a testi, mind a lelki egészségen, a tudaton való munkálkodás nagyon időszerű és támogatott.

Szeptember 26. – a Merkúr kezd gyorsulni, és belép legerősebb jegyébe, a Szűzbe. Pörgés a munka területén, emellett testi (főként bőr- és emésztőrendszeri) érzékenység is jellemző lehet.

Szeptember 28. – A Plútó direktté válása a Nyilas 23. fokán. A Plútó előrehaladása során – 2018. április 22-ig – a fő téma az ideológiai szélsőségek, a fanatizmus megtapasztalása, és tisztításának lehetősége. Minden Nyilas terület, így Magyarország számára is finoman fogalmazva tanulós időszak, amely a Szaturnusz Nyilasba történő visszalépésével, október 26-tól haladó szintre lép majd.

Találkozunk a részletekkel,
szeretettel
Vishakati

 

Write A Comment