Az év 6. hónapja azzal a készülődéssel indul, amely a Mars és a Kétu június 13-i találkozójában fog beteljesedni. A két tüzes planéta közeledése, majd találkozása megmutatkozik majd a természet erőin keresztül (erősödő vulkáni aktivitás, földrengések, súlyos tűzesetek, hőhullám), de fegyveres konfliktusok, terrorista cselekmények formájában is.
Ennek üzenete az, hogy akár fizikai értelemben, vagy képletesen át kell mennünk a tűzön ahhoz, hogy letisztítsunk magunkról sok felesleges és téves gondolatot, hitrendszert, játszmát azért, hogy közelebb kerüljünk valódi személyes történetünkhöz.

Ennek a súlyos randevúnak ad erőteljes keretet az is, hogy a védikus égen egy úgynevezett kardinális kereszt alakul ki a kardinális, azaz döntő fontosságú jegyekben (Kos, Rák, Mérleg, Bak) levő bolygók között. Két tengely metszi egymást, egymásra merőlegesen: az egyik a Kos Uránusz és a Mérleg Jupiter közötti, a másik a Bak Mars-Kétu és a Rák Ráhu-Vénusz közötti. A kardinális kereszt jelentősen megemeli a benne szereplő bolygók energiáját, a fejlődés, változás erejét, és váratlan, nagy erejű történések elindulását valószínűsíti.

A hónap során szembe kerül a Mars és a Vénusz is úgy, hogy mindkettejüket befolyásolja egy közelükben lévő holdcsomópont. Az ereje teljében levő, erős Bak Mars a Kétuval mérkőzve keresi az isteni erőt, míg vele szemben a Rák Vénusz – a Rahutól srófolva – a család és a női energia fontosságát, erősödését, de átalakulását is mutatja világszerte.

A hónap végén a Mars retrográddá válik, s ettől kezdve 2 hónapon keresztül nemcsak a Bakban végzi munkáját, hanem visszahat az előző jegybe, a Nyilasba is. Ereje nagy, hatása kettős lesz.

Nézzük a naptárban a fontosabb váltásokat:

Június 5. – A hátráló Szaturnusz visszalép a Múla naksatrába, amely a Kétu uralma alá tartozik. E lépés megnövel minden Kétu hatást, beleértve a Marssal való találkozáshoz közeledő Kétuét, és a Kétu naksatrás Uránusz aktivitását is. A Kétu két irányban hat: a fizikai valóságban lezár, megszüntet, spirituális vonatkozásban épít, emel. Ami a fizikai életben történik velünk, annak lelki hozadéka van, de fordítva is működik: lelki, spirituális munkával könnyebben el tudjuk engedni, le tudjuk zárni az arra megérett történéseket.

Június 8. – A Vénusz a Rák jegyébe lép, ahol – a Rahu szomszédságában – a családi és női témákat hozza előtérbe. Több női vezető, erősödő és egyértelművé váló szerepek a gyengébb nem számára, több lehetőség az élet minden területén: ez vár ránk, csak győzzük idővel és energiával.

Június 9. – A mélyrétegekben és gyökeres átalakulásokkal dolgozó Plútó visszahátrál a Nyilas jegy vénuszi energiájába (Purvashada). Járt már itt, a zavaros ideológiák, téveszmék, fanatizmusok világában, most ismét tisztítaná ezeket.

Június 10. – A gyors járású Merkúr belép az Ikrekbe, fellendítve a kereskedelem, kommunikáció, üzleti élet és információáramlás területeit.

Június 13. – A Mars-Kétu találkozója, kockázatos nap. Természeti csapások és fegyveres konfliktusok, baleset, vita, veszekedés, ütközés veszélye. Ugyancsak ezen a napon Újhold, azaz Nap-Hold találkozó a Bika marsikus területén (Mrigasira), amely szintén a Mars hatóerejét hangsúlyozza.
Óvatosság földön, vízen, levegőben, otthon és az utakon. Vigyázzunk magunkra és társainkra,s ha lehet, kerüljük a tömeget, zsúfolt helyszíneket.

Június 15. – Az Ikrekbe váltó Nap fokozza a kommunikáció és hírek, információk megosztásának igényét. Sok tárgyalás, beszéd, üzenet ideje.

Június 18. – A Mérlegben hátráló Jupiter a jegy Rahu energiájába (Szvati) lép. Viharos időinkben számíthatunk az égi guru kiegyenlítő hatására.

Június 19. – A Neptunusz is retrográddá válik a Vízöntő jupiteri energiájában (Purvabadra). Ismétlő feladatok és lehetőségek a közösségi összefogás területén.

Június 25. – Merkúr, az égi hírnök ismét jegyet vált, és a Rákba lép. A gondolkodásunkat és mozgásunkat (közlekedés, utazás) is reprezentáló bolygó az itt tartózkodó Rahu miatt nyugtalanságot, zizegést, balesetveszélyt hozhat. Kommunikációnk hevesebb lehet.

Június 26. – Erős jegyében a Mars irányt vált, és augusztus 26-ig retrográd. A hátráló Mars ismét elkezdi üldözni a Kétut (július közepén éri majd be), de attól is komplexebb a hatása, hogy nemcsak a Bakban hat, hanem a Nyilasba is visszanyúlik. Hátrálása alatt két zavaros, eseménydús hónapra számíthatunk.

Június 28. – Reggel 7 körül Telihold az Ikrek Nap és a Nyilas Hold – racionalitás és hit – szembenállásából. Rugalmasságunk, bölcsességünk vizsgahelyzete.

Namasté
Vishakati

 

 

Write A Comment