Január igen erősen indul, nagy erők mozdulnak meg és rendeződnek át a védikus égen.

A hónap a Nyilas stellium, azaz az ideológiai – politikai, világnézeti, vallási, és/vagy spirituális – útkeresés, tisztulás végjátéka. Valahol a mélyben (vagy épp a magasban) az utolsó sakklépések történnek, s a Szaturnusz hó végi Bakba lépésével megkezdődik a következményekkel való szembesülés.

A hónap a Merkúr-Jupiter-Kétu hármas együttállásával indul a Nyilasban, és a Nap-Plútó-Szaturnusz trió együttállásával folytatódik, majd fejeződik be. Ezeknek az együttállásoknak az üzenete: eljött az ideje annak, hogy gondolkodásunk kiszabaduljon a hamis megközelítésekből, véleményalkotásunk valós alapra helyeződjön, egy sor elhallgatott tény lepleződjön le.

A hónap három legfontosabb konstellációja a Jupiter-Kétu együttállás, a Holdfogyatkozás és a Szaturnusz jegyváltása.

Január 6-án a Jupiter (hit, tapasztalat, bölcsesség) találkozója a Kétuval (spiritualitás, lezárás, múlt) legalább két síkon indít el változásokat. Egyrészt a spiritualitás, a transzcendens felé, de ez a nyitás sokféle irányzatot és tévelygést is tartalmazhat. Jó lenne megőrizni józanságunkat, nem beszállni divatos áramlatokba. A másik érzékelhető sík a lezárásé, bizonyos idejüket múlt hitrendszerek – vagy éppen a hitetlenség – vonatkozásában.

Január 10-én a Telihold részleges Holdfogyatkozással érkezik, amelyben a Jupiter is érintett. Ez a Nyilas Nap és Ikrek Hold szembenállásából adódó Telihold, amelybe „beleharap” a Kétu, súlyos üzenetet küld az elmúlt években tapasztalt ideológiai szélsőségek számára: lejárt az ideje az ideológiai megvezetésnek. Még folyik a megtévesztés, a fake news gyártás, bizonyos tények elhallgatása vagy ferdítése, de már nem lehet sokáig következmények nélkül tenni.

Január 24-én a Szaturnusz jegyet vált, és az elkövetkező 2,5 évre megérkezik a Bakba. A Bak a következmények, a felelősség(vállalás), a struktúra, a hosszú távú építkezés jegye, valamint a társadalmi rendszereké. Jövő éveink ezek átrendeződésével és a szembenézéssel fognak telni. Mivel a Bak Szaturnusz egy hidegebb minőség, hűvösebb időjárással kell számolnunk időszakában.

Lássuk a naptárban a fontosabb konstellációkat!

Január 2. – Merkúr-Jupiter együttállás a Nyilas Kétu-energiájában: rések racionalitásunkon, hitbeli kérdőjelek. Életpróbáink, tapasztalataink elkezdik érzékelhetően változtatni gondolkodásunkat, véleményalkotásunkat.

Január 4. – A Jupiter naksatrát vált a Nyilasban, és belép a vénuszi Purvasadhába. Megtapasztaltatja velünk környezetünk ideológiai megosztottságát, fanatizmusát, de még mindig nem tudunk tisztán látni és érvényesíteni a józan ítélőképességet. Ebben majd a Múla Kétu fog segíteni.

Január 6. – Jupiter-Kétu együttállás a Nyilas vénuszi energiájában (Purvasadha). Szellemi és tudati téren mérföldkő. Spirituális új hullám szélsőségekkel, mélységekkel és magasságokkal, ahol érdemes jól megkapaszkodni a biztos tudásban, hiteles mesterben. Egyúttal megosztó tendenciák is elindulnak, hiszen nemcsak a spirituális emelkedés irányítja a folyamatokat, hanem tudatállapottól függően sajnos az uszítás, a gyűlölet is szerepet kaphat.

Január 8. – A Vénusz átlép a Vízöntőbe, fontosabbá téve a barátokkal való élményeket, közösségi megnyilvánulásokat. Szeszélyessé tehet vágyainkat illetően.

Január 10. – Este Telihold és Magyarországról is látható félárnyékos Holdfogyatkozás. A Jupiter résztvevője e konstellációnak: a Nap közvetlen közelében, megégetve áll szemben a fogyatkozást szenvedő Holddal. Akarjuk vagy sem, egyre nyilvánvalóbban érzékelhető a meghajlított igazság helyett a valódi.

Január 12. – Merkúr-Nap-Szaturnusz-Plútó együttállás a Nyilas 29. fokán, a Nap uralma alá tartozó Uttarasadha naksatrában. Vezetői minőségek és vezetési ideológiák megbicsaklását vetíti előre.

Január 13. – A Merkúr a Bakba lép, segítve a racionális, strukturált gondolkodást. Munkában iparkodás, terhelhetőség időszaka.

Január 14. – A Bak Nap hónapja kezdődik a védikus asztrológiában. A tradíció ettől az emblematikus jegyhatár átlépéstől (neve Makara Szankranti) számítja az év tevékenyebb felét. Munka, karrier szempontjából erős hónap.

Január 15. – A Kétu naksatraváltása a Nyilas Kétu-energiájába,  a Múla naksatrába. Igen fontos 4 hónapos időszak kezdete, ekkora Kétu Kétu-energiában van, vele szemben a Ráhu pedig Ráhu-holdházban. Nagy energiájú átalakító hónapok a világnézeti, gondolkodásbeli dogmatimus (Múla Kétu) felől a rugalmasság, alkalmazkodás, egyenrangúság (Ardra Rahu) felé.

Január 24. – Reggel fél 6-kor a Szaturnusz jegyet vált a Bakba, lépését késő este a Bak Újhold nyomatékosítja. Olyan évek előtt állunk, ahol egyre inkább vállalni kell tetteink következményeit, akármi is az. A jóért, szeretetteljesért,  tisztességesért hasonlókat kaphatunk, de a dölyfösnek, önzőnek, hatalmaskodónak is szembesülnie kell .

Január 30. – A fürge Merkúr átlép a Vízöntőbe. Tudásszomj, közösségi aktivitás, társadalmi és környezetvédelmi érzékenység foglalkoztatja.

Boldog új évet kívánok szeretettel, olyat, amelyben erős kapcsolatunk van belső énünkkel, tartóoszlopunkkal,

namasté

Vishakati

Write A Comment