Category

Aktuális tranzit elemzése

Category

Február 7-én Mars, az erő, a cselekvés és kezdeményezés harcos planétája 6 hétre megérkezik a tüzes Nyilasba. Olyan területre érkezik, amelyben előtte hosszan ott tartózkodó, lassú járású planéták (Szaturnusz, Jupiter, Plútó, Kétu) hatottak. Emlékezzünk ezek különféle együttállásaira: a 2019-es, 5 hónapos Szaturnusz-Kétu hátrálásra, a 2019. december 26-i Napfogyatkozásra a Nyilas 10. fokán, a Szaturnusz-Plútó 2020. januári közepi együttállására, a Kétu-Jupiter 2020. január 6-i találkozójára, ezek fordulópontok voltak az igazság, szellemiség, spiritualitás és világnézet jegyében. A Nyilasból 2020. január 24-én a Bakba átlépő Szaturnusz immár megkezdte rendszerező, szembesítő munkáját. Ugyanakkor a Nyilas témák még mindig intenzíven dolgoznak: fanatizálódnak a Purvasadha Jupiter és erőteljesen tisztulnak a Múla Kétu révén, miközben a Plútó készülődik 14 Nyilas év után a jegyváltásra a Bakba. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a szintén tüzes Kos jegyből, annak Asvini (Kétu-energia) naksatrájából az Uránusz ugyancsak aspektálja ezt a Nyilas gócot, váratlan helyzeteket, tüzes eseményeket generálva. (A Kos Uránusz egy…

2020-tól igen sokat várnak az asztrológusok, meghatározó konstellációk látszanak az égen, amelyek sorsfordító változásokat vetítenek előre. Január első fele mindenesetre ezt támasztja alá: a Jupiter naksatraváltása a Nyilasban, csúcsforgalom a Nyilas különböző naksatráiban, és a 10-i Holdfogyatkozás erős évkezdetet jeleznek. A Nyilas – mint az ideológiák, szellemi irányzatok jegye, de mint tüzes jegy is – a benne mozgó nagyszámú bolygó miatt ad alapot a történéseknek: izzik a levegő a politika területén világszerte, háborús gócok, rakétafegyver okozta repülőgépszerencsétlenség, a tragikus ausztráliai, nagy kiterjedésű tüzek is mind ide vezethetők vissza. A Nyilas jegy mindhárom naksatrájában erős az aktivitás. A három naksatra a Múla (Kétu alá tartozik), a Purvasadha (vénuszi energia) és az Uttarasadha (a Nap uralja). A Jupiter naksatraváltása január 4-én történt, ekkor a Múla naksatrából a Purvasadhába váltott március 8-ig. A Purvasadha tehát egy vénuszi energia a jupiteri Nyilas jegyen belül. Furcsának tűnhet, de a két jóindulatú planéta, a Vénusz és…

Karácsony napjaiban sűrűsödik a 7 bolygós Nyilas csoportosulás, ideológiai kérdésekben magasfeszültséget, asztrológiailag érdekes fejleményeket hozva. A feszültség megjelenhet az ünnepi asztalnál, beszélgetésekben, de a családlátogatások, közlekedési helyzetek során is. Nem kellene próbálkozni a másikat meggyőzni a saját álláspontunkról, főleg ha nagy a különbség a vélemények között. Az alábbiak megvilágíthatják, miért érdemes türelmet, mértékletességet gyakorolni karácsony napjaiban (is). E napok védikus konstellációit ugyanis az jellemzi, hogy reggel 6 tájban együtt áll a Nap és a Hold a Nyilas Kétu-naksatrájában, a Múlában, azaz Múla Újhold van; részleges és Magyarországról nem látható Napfogyatkozás van a Kétu közelsége miatt; az Újhold, s vele a Napfogyatkozás a Jupiter közvetlen szomszédságában történik, emiatt a Jupiter égetett lesz. Ez a karácsonyi fogyatkozás egy jelentős esemény, amelynek igen fontos átalakító hatása lehet. Már az is ritka, hogy hét planéta (Nap, Hold, Merkúr, Jupiter, Szaturnusz, Plútó és Kétu) van egy jegyben, de még ritkább az, hogy Napfogyatkozás is legyen ezzel…

December 16-án, átkelve a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandanta zónáján, a Nap megérkezett a Nyilasba. A jegyen történő 30 napos áthaladása egyfajta látlelet lesz arról, hogy állnak világnézeti, ideológiai dolgaink azután, hogy több éve igen erős hatások – Nyilas Szaturnusz, Kétu, Plútó – dolgoznak ezen a területen. A Nap szellemiségünk, magasabb és alacsonyabb énünk (utóbbi az egó), életerőnk, vezetői képességeink, kreativitásunk és még egy sor analógia hordozója. A védikus asztrológiában az egóhoz kapcsolódó jelentése miatt enyhén malefikus planéta. Általában jól érzi magát a Nyilasban, amit magyaráz barátsága a jegy urával (Jupiter), és a tény, hogy saját jegye innen az áldott 9. jegytávolságra van. Ebben a 30 napban azonban, amíg áthalad a Nyilas jegyen, osztoznia kell több, átalakulást szorgalmazó planétával, és találkozik számára barátibb és kevésbé kedvelt bolygókkal. Ezért e találkozók érzékenyen érinthetik majd közérzetünket, integritásunkat és egészségünket. Ugyanakkor a Nap a közelében tartózkodó bolygókat megégeti, s ezzel csorbítja erejüket, hatásukat. Tekintsük át…

November 10-e egy enyhülést hozó nap volt: a Mars a Szűz jegyből átlépett a Mérlegbe, és ugyanezen a napon a Nyilas Jupiter is kilépett a gandanta zónából. Mindkét fordulat megkönnyebbülés, tekintettel arra, hogy a Szűz Mars 6 hete egy sor testi vagy munkával kapcsolatos kellemetlen jelzést adhatott, a gandanta zónában pedig túl sok volt a labilitás, balesetveszély, kiszámíthatatlanság. A Mérleg Mars kapcsolatainkat mozgatja meg mindennemű relációban. Felértékelődnek a külsőségek, többet foglalkoztat bennünket az elvárásoknak való megfelelés. Több impulzus a külvilágból, több üzleti vagy privát partnerség, párkapcsolati és társasági aktivitás jár vele. Meglévő kapcsolatunkba több energiát hoz, ami lehet áldás, de ütközés is, mert ahol a Mars jár, ott energiatöbblet jelentkezik, amit le kell vezetni, kezelni kell. Ha ez nem történik meg, utat keres magának. Időszakát – december 25-ig tart – jól ki lehet használni partnerkapcsolatunk élénkítésére, új kapcsolat létesítésére, ügyfélkör bővítésre. A Mars jegyváltása most elsősorban a Kosok és…

Október 23-án a Merkúr megérkezett a Skorpióba, közelről asszisztálva a Skorpió Jupiter jegyváltásához. Egy jegyben a jegyváltás előtt álló Jupiterrel elmélyíti annak hatását, mintegy célba juttatja az üzenetet: mit kellett megértenünk a lelki átalakuláson, érzelmi elengedésen dolgozó, egy éves jupiteri tanításból. Együttes Skorpió béli tartózkodásuk (október 23. és november 5. között) intenzív tapasztalásokról és megértésekről szól. A Merkúr már erősen lassulóban van, hiszen készül az október 31-i irányváltásához. A lassulást, majd a fordulat napját érzékelni fogjuk, mert minden, a Merkúrhoz kötődő jelentéstartalom elkezd akadozni. Ide tartozik a közlekedés, utazás, ügyintézés, üzleti élet, kommunikáció, de az informatika kérdései, vagy például a média működése. Minden retrográd periódus jellemzője továbbá múltbeli, lezáratlan, utómunkálatokat igénylő témák felbukkanása, és az, hogy sodródásban, némileg kontrollt vesztve érezhetjük magunkat. A Merkúr nem lesz hosszan a Skorpióban, mert hátrafordulása miatt már november 7-én visszatér a megelőző jegybe, a Mérlegbe. Retrográd időszaka zömét tehát a párkapcsolatok jegyében tölti, s…

Októberünk hangulatának meghatározója a jegyváltásra váró Skorpió Jupiter. Mivel nála a helyzet kulcsa, vizsgáljuk meg pozícióját, hatásait a védikus asztrológiában. A Skorpió Jupiter közel egy éve segíti lelki érésünket, érzelmi mintáink átalakítását. A maga módján – s ez sokszor meglehetősen nehéz – mélyít bennünket. Egy ilyen nagy és fontos bolygó jegyváltása hosszú távú tendenciák befejeződését hozza az adott jegyben. Ezért soron következő, november 5-i jegyváltásáig számíthatunk a feladatok besűrűsödésére. Lezárások, elengedések, megértések és megbocsátások várhatók. Bár mindenki érzékelhette, a Skorpió Jupiter legmélyebben a Skorpió aszcendensű és holdú személyeket dolgozta meg lelkileg, valamint a Kosokat, Nyilasokat és Halakat. Ők érzékelhetik leginkább a jegyváltás előtti visszafogottságot, majd utána a megkönnyebbülést. Az október utolsó napján retrográddá váló Merkúr  – amely a Skorpió Dzsjéstha Jupiter naksatra ura – elmélyíti a jupiteri folyamatokat. Ugyanezen a napon érkezik meg a Jupiter a Skorpió-Nyilas jegyhatár 1°-on belüli zónájába, a kiszámíthatatlan gandanta övezetbe.  (Járt már itt márciusban.) Ezért…

Szeptember 25-én hajnalban a Mars a következő 6 hétre az Oroszlánból a Szűzbe lép, ahol november 10-ig marad. A jegyváltás leginkább a Kos és Skorpió jegyűeket érinti (némi erővesztéssel), és természetesen a Szűz aszcendenseket, Holdakat (annál nagyobb intenzitással). A Szűzbe lépve a Mars csatlakozik a már ott tartózkodó Nap, Vénusz és Merkúr társaságához. A sok Szűz bolygó alapvetően két témát indít be: – egyrészt felébreszti bennünk a munkálkodás, hasznosság, segítőkészség iránti vágyat. Sok munkát hoz, nagy kedvet a ténykedéshez; – másrészt az egészséggel való foglalkozást emeli fókuszba. Testünk is adhat feladatot valamilyen tünet vagy betegség felbukkanása miatt, mert a Szűz jegy maga a test és annak jelzőrendszerei. De mi is elhatározhatjuk, hogy új, tudatos életmódprogramba, diétába vágunk bele, változtatunk, mert a testünk igényli és megérdemli. A Szűz Mars híven magához nagy energiákkal robban be ide. Feltüzeli a munkakedvet, a sportbéli aktivitást, felpörget bennünket. Nehéz lesz mértéket tartani, ezért érdemes tudatosan a…

Szeptember 18-án délelőtt a Szaturnusz – április 30. óta tartó hátrálást követően – előre fordul, s megkezdi utolsó időszakát a Nyilasban, amely 2020. január végéig tart. A fordulat csökkenti a retrográd bolygók időszakát általában is kísérő jelenségeket, a sodródás, befolyás képtelenség , tehetetlenség érzetét. Haladás indul meg körülöttünk az eddigi lappangó, és sok tekintetben irányíthatatlan, illetve visszaható, múltra vonatkozó történések után. Szaturnusz az idő, a célok, a fegyelem, a felelősség témáival hozható összefüggésbe. Előrefordulása ezekben is támogathat bennünket: jobb időkihasználás, egyértelműbb célok és ambíciók, nagyobb önfegyelem megnyilvánulásában. A Szaturnusz a Nyilas középső naksatrájában, a Purvasadhában tette meg közel 5 hónapos retrográd útját, a Kétu rendkívül szoros szomszédságában. A direktté válással lassan elkezdenek távolodni egymástól, hiszen a Kétu mindig hátrálva halad, a Szaturnusz pedig most már előre. Kettejük 5 hónapos szoros együttműködését úgy lehetne összefoglalni, hogy amit ideológiai, vallási, politikai téren – tehát Nyilas vonatkozásban –, a túlzások, szélsőségek felnagyításával meg…

A nyár utolsó hetét a védikus asztrológiában az Oroszlánban gyülekező bolygók, a Nyilasban finiselő planéták, és az utóbbiakat uraló Skorpió Jupiter határozza meg. Tűz és víz játszmája, ahol a tűz a kiáradó aktivitás, cselekvés minőségét, a viz pedig az érzelmek, passzivitás, befogadás minőségét hordozza. A helyzet értelmezését kezdjük a Jupiterrel. Ő a Skorpióban (vízjegy) lelki mintáink átalakításával, érzelmi méregtelenítésen keresztül tanít bennünket. Sok nehéz óra, gyászmunka, szakítás lehet mögöttünk. A Jupiter augusztus közepi direktté válása jelentős könnyítés, de e mély folyamatok november 6-án, a Jupiter jegyváltásával fognak majd lezárulni. E lelki munkában a finomhangolás  a Jupiter jegyura (Mars) és naksatraura (Merkúr) kezében van, s mindketten tüzes jegyben vannak vagy rövidesen ott lesznek. Ez a tény aktivitást, gyorsulást hozhat a jupiteri érzelmi történésekbe: – az Oroszlán Mars – augusztus 7. óta – jobban tud segíteni, mert stabilabb az Oroszlánban, és csak a Naphoz való túlzott közelsége (megégése) fog bizonytalanságot hozni kb.…