Author

Vishakati

Browsing

Habár a pontos állás csak estefelé van, november 11-én már egész nap az Újhold energiájában vagyunk, s ebben maradunk még a következő nap, csütörtök első felében is. Az Újhold  az adott jegyben álló Nap és Hold együttes útmutatása. A Mérlegben együttműködésünk, kapcsolati minőségünk, tükrünk tisztasága a tét, a Mérleg jupiteri részén belül pedig ezek megtapasztalása, belső élménnyé sűrűsödése. A mostani Újhold a Mérleg jupiteri részén úgy fordítható le az indiai rendszerben, mint egy Nap-Hold-Jupiter együttállás a Vénusz jegyében.   – A Mérlegben esésben levő Nap önös részünket gyengíti, viszont társulási hajlandóságunkat, közösségi indíttatásainkat növeli. Ez az esésben levő Nap a jegyében (Oroszlán) álló Jupitert is gyengíti. Önépítésünk, egónk most nem szárnyal, hanem változásban, lefaragásban van, ezt kell megszenvednie. – A Mérleg Hold kapcsolataink érvényesüléséről szól, hogy például mennyire segítik pozícióink, hivatásunk, céljaink alakulását. – A Jupiter pedig mint a naksatra ura olyan tapasztalatokban részesít bennünket, amelyek kapcsolataink és önérvényesítésünk akadályaiból és azok legyűréséből származnak.   A mostani Újhold jegyura, a Vénusz – a Szűzben esésben és nehéz bolygók társaságában lévén – sem könnyíti meg…

November 8-án, vasárnap a Nap a Mérleg jupiteri energiájába lép a védikus rendszerben, ennek neve Vishaka. A Mérlegben a Nap esésben van, ez főként az individuális és/vagy egós törekvéseink kudarcát vetíti elő. Amúgy a Mérlegben a Nap arra késztet bennünket, hogy kapcsolódjunk, működjünk együtt, és ezeken keresztül csiszoljuk, ismerjük meg magunkat. A jupiteri energia mindig arról szól, hogy nemcsak látni, nézni, érzékelni kell a dolgokat, hanem tapasztalatokformájában beépíteni a szerzett tudást. Ebben a 8 napban, amíg a Mérleg Nap ebben a holdházban van, meg fogjuk tapasztalni kapcsolódó és vezető képességeinket, azt, hogyan tudjuk kapcsolati hálónkathasználni, vagy másokéba beépülni. November 10-én a Merkúr is követi ide. Nap és Merkúr együtt járása – hacsak nincsenek túlságosan közel egymáshoz – valamiféle magabiztos, megkérdőjelezhetetlen tudást adnak. Mostanában azonban ugyancsak közel vannak, s ilyenkor a Nap elégeti a Merkúrt. Ez abban nyilvánulhat meg, hogy elvesztjük objektivitásunkat, nem lesz kellő rálátásunk magunkra, s még egy sor…

A védikus rendszerben november 3-án hajnalban a Vénusz és a Mars belépett a Szűzbe. Együttes belépésük és bonyolult kölcsönhatásuk indokolja, hogy egyszerre tárgyaljuk őket. A jegyváltás mindkét bolygónak erővesztést jelent. A Mars ragyogóan érezte magát az Oroszlánban, míg a Szűzben ereje fogyatkozásával, előtte tornyosuló feladatokkal, és a hasznosnak lenni elvárásával kell szembenéznie. Ezeket a küzdelmes heteket (karácsonyig időzik a Szűzben) tetézi a Rahuval való közelség. Mint már tudjuk, a Rahu a mellé kerülő bolygó hatását felfokozza, kiforgatja. Nehezebb lesz elkerülni a vitákat,  borulhatnak tervek, és élesebben reagálhatunk főként november 8-10. között. Ez különösen a Kos és Skorpió aszcendensűekre igaz. A Vénusz még inkább rosszul járt: a 12 állatövi jegy közül a Szűz az, ahol a leggyengébben érzi magát. Esésben van november 30-ig, ezért jelentései gyengén vagy sérülten érvényesülnek: vágyaink visszafojtottak, nőiességünket kisebbségi érzések csorbíthatják, kapcsolataink akadozhatnak, anyagi témáink gyengélkedhetnek. Az esésben levő Vénusz – a malefikus Mars és Rahu hatásával tetézve – nem ígér könnyű heteket a Bika és Mérleg aszcendensűeknek. Párkapcsolati turbulenciák is várhatók, mert mindkét jegy partnerházának ura, a Mars együtt…

A tízmilliószoros napok a történelmi Buddha életének nevezetes állomásaihoz kötődnek. Ezeken a napokon a tibeti buddhisták szerint minden gondolatra, cselekedetre, jó vagy rossz kívánságra tízmilliószoros erő hat. Ezért  nem mindegy, e jeles napokon  mire  vágyunk, milyen tevékenységet űzünk.  A nagy Buddha-napok, akárcsak a mi Húsvétunk, vándorló ünnepek, minden évben máshova esnek. Számításuk a tibeti holdnaptár szerint történik.   November 3. kedd a negyedik, azaz  utolsó ilyen nap ebben az évben. A negyedik nagy Buddha-nap arról nevezetes, hogy ezen a napon  a valaha élt Buddha, azaz Shakjamuni Buddha a hagyományok szerint 41 éves korában a mennybe emelkedett, hogy az isteneket tanítsa, és hogy  hálát adjon anyjának  segítségéért a Szamszarából (a születések körforgatából) való kiszabaduláshoz.   Érdemes ezen a napon (is) elcsendesedéssel, imával, meditációval emelkedett dolgokra koncentrálni, vagy azokra a nemes célokra, amelyeket el kívánunk érni. Segítő, karitatív tevékenység is sokszorosan áldott ezen a napon .   Ne feledjük, a holnapi nap erősen megváltozott energiákkal indul, hiszen…

November legfontosabb védikus asztrológiai változásai a Szűz jegy fókuszba kerülése, a Skorpió stellium, és két nagyágyú, a Jupiter és a Kétu naksatraváltása. Jellemző lesz novemberben, hogy a hónap első fele (17-ig) és másodig fele markánsan különbözik majd egymástól.  A hónap első napjaiban a Vénusz és a Mars szinte egy időben lépnek át a Szűz jegyébe. Ezzel egyrészt magára hagyják a Jupitert az Oroszlánban, másrészt mindkét bolygó ereje és irányultsága alaposan megváltozik.  Itt a Mars jócskán veszít erejéből, és küzdelmesebbé teszi mindennapjainkat.  A Szűzben esésben levő Vénusznak november közepéig akad segítsége: eddig az időpontig a Merkúrral uralmi cserében vannak. Ez a tény jelentősen megemeli mindkét bolygó erejét, és kölcsönösen megtámogatja őket. November második felében számolnunk kell a gyenge Vénusszal. Az esésben levő Vénusz másik következménye az, hogy gyengítően hat vissza a Vénusz jegyében levő Mérleg Napra, amely Mérlegben eleve esésben van. Egy duplán erőtlen Nap jelentései szintén botladoznak: gyengélkedhetnek körülöttünk hatalmi pozíciók, de családfők, vezetők gyenge oldalát, hibáit…

Október 27-én, kedden dél körül lesz Telihold, a védikus asztrológia rendszerében a Mérleg-Kos tengelyen. A Telihold mindig energetikai fordulópont. Sokan érzékeljük az extra feszültséget a tetőzés előtti és utáni napon, ez most körülbelül hétfő délutántól szerda délelőttig tart. A téma ezúttal az én és te,  együtt vagy egyedül, hol vannak a méltányos kompromisszumok egy kapcsolatban,  mennyire ragaszkodjak saját érvényesülésemhez, önállóságomhoz. A Mérleg Nap tudatos énünk figyelmét fordítja a külvilág felé. Együttműködési képességünkről kapunk tanításokat, miközben  Kos Holdunk tudatalattinkat tolja a kezdeményezőkészség, önállóság felé. Mivel ez a Telihold a holdcsomópontokhoz tartozó naksatrákban valósul meg, érzékelni fogjuk azok üzenetét is. A Rahu a Szűzben földi, materiális feladataink megvalósítása felé hajt, a Halak Kétu pedig lelkiségünk, spiritualitásunk fokmérője. Mindkét póluson kaphatunk jelzéseket, felkérdezéseket, akár egyidejűleg is. Egy nappal később, október 28-án a Mars lép az Oroszlán utolsó naksatrájába (Uttaraphalguni). Ezzel az erős, kedvező energiájú Oroszlán Mars utolsó hetéhez érkeztünk. Önmegvalósításunk, kreativitásunk sok lendületet kap, jól tudjuk saját érdekeinket képviselni. Használjuk ki ezt a néhány napot terveink elindítására, realizálására. (A Mars november 3-tól a Szűzben lesz egy…

Az előttünk álló 3 napos hétvége a védikus asztrológiában kedvező konstellációkkal kecsegtet. Először is a Merkúr saját jegyében, a Szűzben, két héttel az előre fordulása után immár felvette utazó sebességét. Ez egy erős Merkúr, amely minden módon támogatja racionális dolgainkat. Üzleti aktivitásunk, szervezőképességünk, utazási ötleteink, munkahelyi feladataink mind-mind sokkal könnyebben alakulnak, mintegy a helyükre kerülnek. Sikeresek vagyunk, lehetünk. Kirándulásra, mozgásra, tervek szövögetésére kiváló napok. Október 25-én, vasárnap a Merkúr átlép a Szűz marsikus területére. Ez a tény még inkább fokozza aktivitásunkat, de vitakedvünket is. Sportra, fizikai aktivitásra érdemes cserélni többletenergiánkat. Figyelemre méltó a 3 bolygó (Jupiter, Mars, Vénusz) az Oroszlán vénuszi területén, a Purvaphalguni naksatrában. A Vénusz minden földi jó ura, a szerelemtől a művészetig, az anyagi javaktól a luxusig. Sok bolygó vénuszi energiában annyit jelent, hogy több jut ezekből a kellemes dolgokból. Társasági élmények, kellemes beszélgetések, minőségi együtt töltött idők várnak ránk, ha mi is úgy akarjuk. Változatlan tartalommal érvényes a Jupiter…

Sok szó esett már az Oroszlán Jupiterről, az utóbbi hónapokban az Oroszlán jegyén átvonuló bolygókról, de most néhány finom árnyalatot szeretnék kirajzolni azok közül, amelyeket az Oroszlán Jupiter éve hoz az életünkbe a védikus asztrológia időszámítása szerint. A Jupiter bárhol áll, tartózkodási helyén megnöveli a dolgokat, azonosulást hoz velük, és tapasztalásokon át alaposan belemélyít a témákba. Az Oroszlán jegye olyan fogalmakkal kapcsolatos, mint egó, hatalom, apánktól hozott energiamintáink, a kreativitás, a teremtés, és a gyerekek. Ezeken a fogalmakon át részesülünk jupiteri tanításban 2015 júliusa és 2016 augusztusa között, amíg az Oroszlánban halad a Jupiter. Túl a felfújt egón, a felfokozott hatalmi megnyilvánulásokon, apánkkal kapcsolatos mindennemű örökségünk megtapasztalásán sok jelzést kapok mostanában arról, hogy a gyerek téma mennyire megerősödött sokunknál. Megszületett és meg nem született, valamint tervezett gyermekeink, de saját gyerekkorunk, és belső gyermekünk, gyermeki énünk is szót kér mostanában. Halljuk meg ezeket a hangokat, és próbáljuk megfejteni, mit üzennek nekünk. Biztosak lehetünk…

Október közepén néhány változás módosítja a dolgainkat: a védikus rendszerben a Merkúr és a Vénusz naksatrát vált, a Nap pedig átlép a Mérlegbe. A Merkúr a Szűz jegyen belül holdi energiába (Hasta) érkezik október 15-én, s ezzel némileg elbillenti irányultságunkat. A Merkúr szerepe nagyon fontos ezekben a hetekben, továbbra is pörget bennünket a munkában, feladatokban. Ehhez adódik most egy mentális időutazás: gondolkozásunk elmúlt dolgainkra vetül annak érdekében, hogy jövőnket jobban megtervezzük. Rendrakás a múltban a jövő érdekében.  Szombaton, 17-én a Vénusz lép be saját holdházába (Purvaphalguni) az Oroszlán jegyén belül. Ezzel csábítóbb arcát, társaságibb vonatkozásait mutatja majd felénk. Szép beszéd, kellemes napok, laza szövetkezés karriercélok érdekében, de semmi komoly erőfeszítés. Aznap ugyanebben a holdházban szorosan együtt áll a Jupiter és a Mars, gondoskodva az ego és a férfias játszmák, az Oroszlán témák felnagyításáról. Szintén ezen a napon a Nap megkezdi 30 napos útját a Mérleg jegyében. Ebben a hónapban fontosak lesznek a kapcsolatok, nem…

Október 13-án, kedden hajnalban a Hold és a Nap találkozik az égen, a védikus rendszerben a Szűz marsikus energiájában (Chitra). Mivel a Szűz jegye igen fontos mostanság a dzsottish egén, ez az Újhold egy izgalmas startjelet ad az elkövetkező 4 hétre. Az Újhold a Hold és Nap, jin és jang, belső és külső, tudattalan és tudatos találkozója, amikor ezek az ellentétes energiák – a pontos Újhold előtt és után 1-1 napig – harmóniába kerülnek. Hétfőn tehát már egész nap abban leszünk.  Ha ilyenkor nem terelné el a figyelmünket a külvilág zaja, és kicsit befelé figyelnénk, meglepődnénk, hogy milyen csend és nyugalom van bennünk. Ebbe az ürességbe Újholdkor intuíciók, ötletek töltődnének be – ha fogadóképesek lennénk. Érdemes próbálkozni. A mostani Újhold esetében a Hold innen a 11., a Nap a 12. ház uraként szerepel Ennek jelentése: jövőnk rejtett, nem láthatjuk tisztán sorsbéli irányunkat. Jövőbeni nagyobb szabadságunkért, illetve közösségeinkért áldozatokat kell hoznunk. Ez…