Új évünk Teliholddal kezdődött, amely egyben fordulópontot is jelentett, az ünnepek lezárását, és sokaknak visszatérést a munkába.

Ugyanezen a napon, január 2-án Uránusz, a hirtelen, nagy váltások bolygója is fordulatot vett. Több hónapja hátrált, ennek során a Kos jegy legelejéig visszament,  és most onnan indult meg előre. Ezzel mintha megnyomná az újraindítás gombot felfogásunk alapos megváltoztatására, gondolkodásunk felébresztésére. Jó esélyek érzékelésünk, mentális működésünk felfrissítésére, új dolgok, ötletek, vállalkozások beindítására az elkövetkező hónapokban.

Január 4-én aztán egy érdekes időszak indul. Nemcsak azért, mert belépünk a szeptember óta tartó Kala Sarpa időszakok utolsó 2 hetébe, hanem mert az égen MarsJupiter találkozó zajlik. A védikus asztrológiában bolygóháború a neve ennek a jelenségnek. Időtartama január 4. és 8. közé esik, legintenzívebb napja január 6-án van.

A Mars-Jupiter bolygóháború hozhat történéseket a találkozó jegyében, a Mérlegben, főként párkapcsolati vonatkozásúakat. Előfordulhat, hogy párunkat érezzük nehezen elviselhetőnek, pedig belőlünk ered az ingerültség. Tudnunk kell, ahol a Mars megjelenik, ott elkezd izzani a levegő, vagyis ez a találkozó feszültté teheti nemcsak a Mérlegeket, hanem a jupiteri érdekeltségű Nyilasokat, Halakat, s bárkit, akinek fontos horoszkópeleme található jupiteri energiában.

Az elkövetkező néhány napban ezért legyünk nagyon türelmesek magunkkal, és kezeljük rég nem érzékelt nyűgösségünket belátással.

Január 6. más szempontból is hoz változást. Ezen a napon ugyanis a Merkúr újra belép a Nyilasba, s ezzel végleg átkel a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandanta zónáján. A gandanta annyi mint csomó, s a rajta való átjutás mindig  nehezített napokat jelent.

Az átkelés után a Merkúr csatlakozik a Nyilas SzaturnuszhozPlútóhoz és Vénuszhoz. Velük egy jegyben ideológiai szélsőségeket, vallási fanatizmust, ezzel kapcsolatos vitákat válthat ki sokakból. E tekintetben provokatív hetek elé nézünk.

Vitamentes, higgadt időket mindenkinek, szeretettel
Vishakati

 

Author

Szólj hozzá!