Április 10-én, hétfőn a védikus Merkúr retrográdba fordul a Kosban, s május 3-ig így is marad. Ezzel a fordulattal eggyel nő az égen a hátráló bolygók száma, s folytatódik mélyülésünk egy sajátosan lassított időszakban.
A négy retrográd bolygó (Jupiter, Vénusz, Szaturnusz és Merkúr) időszaka alkalmas újragondolásra, régi dolgok felülvizsgálatára, módosítására, és bárminemű tervezésre is. Ne akarjunk azonban új dolgokat beindítani, megvalósítani, mert most mindennek többször kellene nekifutni. Az előkészületek engedélyezettek, a realizálás blokkolt.
A Merkúr mindennapi életünk szervezője, minden dolgok közvetítője, az isteni hírnök. Amikor retrográd üzemmódba kerül, ennek közvetlen hatására gondolkodásunk, közlekedésünk, napi dolgaink intézése lelassul, akadályoztatva van.
Itt, a Kosban a hátraforduló Merkúr ráadásul az Uránusszal néz farkasszemet: egymás felé araszolnak a Kos Kétu-energiájában (Asvini). Ez a úgy nevezett közelítő fényszög nagyon felerősíti a benne résztvevő bolygók hatását, amely kettős. Kifejezett balesetveszélyt, felbolydulást, zavarokat okoz a közlekedésben és a verbális érintkezésekben. A még néhány napig szintén a Kosban levő Mars közreműködésével felpumpálja vérnyomásunkat, és ingerültté, türelmetlenné tesz – ezért óvatosságra, tudatos kontrollra tanít. Indulataink elvezetését, egyensúlyban tartását gyakoroljuk. Lehet fejfájós időszak.
Az Uránusz az asztrológiában a Merkúr felsőbb minőségét is képviseli, és ilyen szoros közelségben szép lehetőséget adhat arra, hogy mentális működésünkben, kisebb-nagyobb dolgainkban megvilágosodjunk, rájöjjünk formabontó megoldásokra, szokatlan meglátásokra. Támogató szellemi hatás.
Az Uránusz és a sok Kétu-érintettség növeli a feszültséget, amelyre rátesz még egy lapáttal az áprilisi Telihold. A húsvéti böjt különösen nehéz lehet a növő Hold mellett. A Halak – Szűz tengelyen betetőző Telihold – április 11. – után némileg csökken a tenzió, de marad a figyelem a test és lélek harmóniájának érzékenységén, fontosságán.
A héten még találkozunk, mert annyi fontos esemény van az égen, mint máskor talán egy hónap alatt sem. Addig is vigyázzunk egymásra, ajándékozzunk türelmet, figyelmet és szeretetet.
Namasté
Vishakati