Május 7-én, az idei év legjobb védikus napján több változás is történt az égen: befejeződött a Jupiter elhúzódó gandanta periódusa, és a Mars jegyet váltott.

A Jupiter gandanta lezárulása megkönnyebbülés, hiszen egy hektikus, megrázkódtatásokkal terhes 2 hónapos perióduson vagyunk túl. A Jupiter most „szimplán” csak hátrál a Skorpióban, ahol mélytisztítást végez régi – akár előző életbeli – lelki sérülések vonatkozásában, és segít azon kötődések, ragaszkodások, kapcsolatok elengedésében, amelyek már nem szolgálnak bennünket, bár ezt mi sokszor másként látjuk.

Ugyancsak május 7-én hajnalban a Mars az Ikrekbe vált, a mindent felfokozó, örök elégedetlen Rahu társaságába, ahol június 23-ig marad. Impulzív, fordulatos 6 hét indulónapja.

A Mars egy tüzes bolygó, olyan jelentéstartalmak kapcsolódnak hozzá, mint az erő, energia, bátorság, kezdeményezés, agresszió, harc. Körülbelül kétévente halad át az Ikreken, ahol felpörget bennünket, fontosabbá teszi a munkát, a verbális megnyilvánulásokat, szócsatákat, általában véve a versenyszellemet. Az Ikrek Mars győzelemre sarkall, akár a munkában, akár az ismeretek terén, és persze a sportban.

Az Ikrekben a Mars a jegy elejétől halad előre, a Rahu fordítva, a jegy végétől hátrál vissza (ez az állandó menetiránya). A két planéta tehát közelít egymás felé, és ez a közelítő fényszög mindig felerősíti a felek hatását. Ezért a május 7-i belépés után napról napra növekszik az a tenzió, amely e két nehéz természet között gerjed. A Mars fűti a Rahu felfokozottságát, elégedetlenségét, a Rahu pedig mint egy fújtató, szítja a Mars tüzét.

Amit még csak sejtünk májusban, az júniusban fog kibontakozni: minden Ikrek téma (kommunikáció, közlekedés, médiajelenségek, alkalmazkodási kérdések) konfliktusos lesz. Veszekedés, vita, közlekedési problémák, a légi közlekedés akadályoztatottsága, balesetveszély gyakrabban fognak előfordulni. A két bajkeverő találkozója június közepén lesz esedékes, a nagy csattanás, energetikai kisülés akkor fog bekövetkezni.
A turbulencia az Ikrek besorolású Egyesült Államok életében is meg fog nyilvánulni politikai túlfűtöttség, erősödő viták, kiemelkedően sok baleset és viharos természeti jelenségek képében.

Az Ikrek Mars-Rahu jelenség felerősíti a holdcsomópontok által már amúgy is kiemelt Ikrek-Nyilas tengelyt, így a Nyilas Szaturnusz-Kétu-Plútó hármas működését. Ez úgy fordítható le, hogy az ideológiai rugalmatlanság, a politikai csőlátás, a dogmatizmus (Nyilas oldal) és a mentális nyitottság, elmebeli működés (Ikrek oldal) új egyensúlyt keres magának. Egy magasabb tudatállapotba, sokszínűbb mentális megközelítésbe kell eljutnunk, amelyhez meglehetősen viharos út vezet.

Az Ikrek Mars zaklatottsága elsősorban az Ikrek és Nyilas jegyűeket viseli meg, hiszen az események az ő horizontjukon zajlanak. A Kosok és a Skorpiók számára is nehéz periódust jelent, amíg jegyük ura, a Mars a Rahuval tölti ezt a 6 hetet. Idegi túlterheltség, érzékenység, idegrendszeri problémák, kedélyhullámzások kísérhetik, időszaka június 23-ig tart.

A Mars az Ikrek 3 naksatráján az alábbiak szerint halad át:

  • Május 7.-17. között a Mrigasira naksatrában vonul, amely önmagában is marsikus terület: indulatos, ingerült, rivalizálós napok, érdemes testmozgással levezetni a túl sok energiát.
  • Május 17.-június 7. között az Ardra holdházban van. Itt, ebben a Rahu alá tartozó naksatrában, a Rahu közelítő fényszögében egyre inkább megtapasztaljuk a Rahu dohogását, nyugtalanságát. Nehéz lesz megőrizni nyugalmunkat, kiegyensúlyozottságunkat. Viharos időszak kívül-belül.
  • Június 7. és 23. között pedig a jupiteri Punarvaszu holdházban araszol a Mars, itt fog 14-én találkozni a Rahuval.  A kettősség, hasítottság megtapasztalása választási kényszerekben és idegrendszeri tünetekben, alkalmazkodási problémák, nehézségek testvér témában. Ennek a szakasznak a hullámzása átterjed a Skorpió Jupiter működésére is, több haláleset, elengedési helyzet, gyászmunka vár ránk.

Mindennapjainkban a bölcs belátás segíthet, igyekezzünk helyzeteinket mintegy külső szemszögből is megtekinteni. Utazásainkat fokozott körültekintéssel készítsük elő, a szokásosnál több akadály, késés, sztrájk, szervezetlenség fordulhat elő. Minden olyan tevékenység, amely közelebb visz középpontunkhoz (meditáció, ima, séta a természetben, jóga stb.) segít megőrizni nyugalmunkat ebben a viharos időben.

Namasté
Vishakati

 

Write A Comment