Október 13-án, kedden hajnalban a Hold és a Nap találkozik az égen, a védikus rendszerben a Szűz marsikus energiájában (Chitra). Mivel a Szűz jegye igen fontos mostanság a dzsottish egén, ez az Újhold egy izgalmas startjelet ad az elkövetkező 4 hétre.
Az Újhold a Hold és Nap, jin és jang, belső és külső, tudattalan és tudatos találkozója, amikor ezek az ellentétes energiák – a pontos Újhold előtt és után 1-1 napig – harmóniába kerülnek. Hétfőn tehát már egész nap abban leszünk. 
Ha ilyenkor nem terelné el a figyelmünket a külvilág zaja, és kicsit befelé figyelnénk, meglepődnénk, hogy milyen csend és nyugalom van bennünk. Ebbe az ürességbe Újholdkor intuíciók, ötletek töltődnének be – ha fogadóképesek lennénk. Érdemes próbálkozni.
A mostani Újhold esetében a Hold innen a 11., a Nap a 12. ház uraként szerepel Ennek jelentése: jövőnk rejtett, nem láthatjuk tisztán sorsbéli irányunkat. Jövőbeni nagyobb szabadságunkért, illetve közösségeinkért áldozatokat kell hoznunkEz az Újhold az októberi prognózis fő üzenetét erősíti, azaz a felszín aktivitása mögött óriási hatalmi mozgolódások vannak, amelyek egyelőre titokban maradnak. 

Annyiban javult a helyzet, hogy a saját jegyében tetterős, mozgékony Merkúr 2 napja elindult előre, s ezzel az irányváltással életszervezésünk, üzleti és adminisztratív ügyeink, közlekedésünk, egyáltalán a gondolkodásunk is lendületet kap. Beindulnak a dolgaink, illetve könnyebben beindíthatjuk őket.
Agilis Merkúrunk még elég közel áll a hektikus Rahuhoz, viszont az irányváltással kettejük párbeszéde más jellegű eredményt hoz: napvilágra kerülhetnek tudományos felfedezések, technikai vívmányok. Újítások lephetnek meg bennünket.
Szűz Újholdunk lehetőséget kínál arra, hogy megújuljunk, több tudatos figyelmet szenteljünk testünknek, táplálkozásunknak. Kúrák, diéták, edzéstervek indításához jó alkalom. Munka terén is körülnézhetünk olyan feladatok után, amelyek inkább értünk vannak, mint az eddigiek. Ha segítő szándék ébredezik bennünk, most érdemes konkretizálni, hol van ránk szükség, s tegyünk lépéseket ez irányba.

Ez az Újhold pontosan szemben van az Uránusszal. Mivel az Uránusz eszköztárában hirtelen, gyors történések, robbanásszerű változások vannak, számíthatunk ilyenekre a következő napokban, 4 hétben is (leginkább Szűz országokban, Japán, Svájc).
Az Uránusz másik oldala a villámcsapásszerű ráérzések, intuíciók, megértésekSok köze van a szabadsághoz is, megérinthet bennünket ennek szele, vágya is.
Az Uránusz egyébként az asztrológia bolygója is, meglehet, hogy többen kapnak kedvet ennek tanulásához, vagy többen kérnek segítséget ezen a csatornán.
 
Szeretettel
Vishakati

 

 

 

 

Author

Szólj hozzá!