tízmilliószoros napok a történelmi Buddha életének nevezetes állomásaihoz kötődnek. Ezeken a napokon a tibeti buddhisták szerint minden gondolatra, cselekedetre, jó vagy rossz kívánságra tízmilliószoros erő hat. Ezért  nem mindegy, e jeles napokon  mire  vágyunk, milyen tevékenységet űzünk. 

A nagy Buddha-napok, akárcsak a mi Húsvétunk, vándorló ünnepek, minden évben máshova esnek. Számításuk a tibeti holdnaptár szerint történik.

 
November 3. kedd a negyedik, azaz  utolsó ilyen nap ebben az évben. A negyedik nagy Buddha-nap arról nevezetes, hogy ezen a napon  a valaha élt Buddha, azaz Shakjamuni Buddha a hagyományok szerint 41 éves korában a mennybe emelkedett, hogy az isteneket tanítsa, és hogy  hálát adjon anyjának  segítségéért a Szamszarából (a születések körforgatából) való kiszabaduláshoz.
 
Érdemes ezen a napon (is) elcsendesedéssel, imával, meditációval emelkedett dolgokra koncentrálni, vagy azokra a nemes célokra, amelyeket el kívánunk érni. Segítő, karitatív tevékenység is sokszorosan áldott ezen a napon .
 
Ne feledjük, a holnapi nap erősen megváltozott energiákkal indul, hiszen ahogy a novemberi prognózisban már jeleztem, hajnalban a Vénusz és a Mars is jegyet vált, s ezzel irányultságuk, erejük jelentősen megváltozik. Talán meditatív állapotunkban jobban rá tudunk hangolódni az új energiákra is.
 
A következő nagy Buddha-nap 2016. február 22-én lesz.
 
Szeretettel

Vishakati

 

Write A Comment