Március utolsó napjaiban nagy hatású változások lesznek a védikus égen: a  retrográd Merkúr direktté válik, a Jupiter pedig átlép a Nyilasba. Az irányváltás és a jegyátlépés mindig zavarosabb napokkal jár, és türelmet, belátást kér.

Március 28-án délután a Merkúr elindul előre, a védikus számítás szerint a Vízöntő 22. fokán, a Neptunusz közvetlen közelében. A Merkúr felségterületéhez tartozó témák elég sok megrázkódtatást viseltek el az eltelt 3 retrográd hétben, amelyet az Ikrek Rahu aspektusa tovább nehezített. Tömérdek furánál furább baleset, repülőgép-szerencsétlenség, elakadás – ügyintézésben, közlekedésben – , átláthatatlan politikai játszma kísérte ezeket a heteket világszerte.

A lassan-lassan előre induló Merkúr révén meglódulnak dolgaink, bár a teljes rendeződés még kér 1-2 hetet. A Merkúr majd április 12-én kerül ki a Rahu ártalmas hatóköréből, s éri el normál haladási sebességét. Ennek jótékony hatását akkor fogjuk érzékelni.

A retrográd Merkúr időszaka egybeesett a gandantában (Skorpió-Nyilas jegyhatártól 1 fokon belül) tartózkodó, egyelőre Skorpió Jupiter munkálkodásával, amely egyfajta elszigetelődés, befelé fordulás időszaka, lehetőség a belső munkára, mert ez a dolgunk: megérteni magunkat egy mélyebb szinten, és elengedni azokat a témákat, amelyek már nem szolgálnak minket. Mindenkinek más módon kell meghaladni a maga korlátait, határait, legyen az egy munkahelyi, párkapcsolati vagy bármilyen vonatkozás. Aki nem tudja meglépni a változtatást, az kaphat egy tanítást arról, amit meg kellene (kellett volna) lépnie, mert ez is a megértést szolgálja.

Március 29-én délután – budapesti idő szerint fél 3 után néhány perccel – a Jupiter jegyet vált, és átlép a Nyilasba. Most csupán április 22-ig marad itt, aztán 2019. november elejéig visszalép a Skorpióba. Az átlépés némi megkönnyebbülést hozhat a Skorpió mindig gyötrő tendenciái alól.

Most kezdődő 3 hetes Nyilas időszakában konkrét, nagy erejű történésekben tapasztalhatjuk meg a már ott levő bolygók átrendező hatását a szellem és igazság jegyében, hiszen a Plútó 8 éve, a Szaturnusz pedig már több, mint 2 éve dolgozza meg ezt a jegyet. A Jupiter marad a gandantában, de annak a tüzes Nyilas oldalán. Ennek megfelelően tűzzel, vulkáni működéssel kapcsolatos hírekre számíthatunk.

Egy ilyen nagybolygó jegyváltásakor – különösen, ha az új jegyben olyan energiák vannak együtt, mint most a Nyilas Kétu, Plútó, Szaturnusz – igen nagy nyomás van a térben. Annál is inkább, mert ugyanezen a napon a Nyilasban a Kétu és a Plútó szoros együttállásba kerül a Nyilas 29. fokán: a Kétu lezáró, tisztító hatása összeér a Plútó gyökeres átalakító energiáival a Nyilas Nap-energiájában (Uttarasadha). Ez hozhat tanítást a hatalommal kapcsolatos túlzásokról.

A Nyilas Jupiter kérdése az, hogyan tudunk bánni a hit erejével, és hogyan tudunk kapcsolódni a belső énünkkel, az igazsággal, amiért előzetesen, a Skorpió Jupiter időszakában már többé-kevésbé megdolgoztunk. Erőteljes tapasztalások kapujában vagyunk, amikor látható bizonyítékokat kaphatunk a hit erejéről, de azzal is szembesülhetünk, hogy mennyi a látszat, a játszma, az önbecsapás az életünk igazságaiban.

A Jupiter rövid Nyilas tartózkodása alatt érezhetjük úgy, módunk van bepillantani a jövőnkbe, hol tartunk saját igazságainkkal, hitünkkel, világnézetünkkel. Amikor a Jupiter 3 hét múlva visszamegy a Skorpióba, kapunk még néhány hónapot a további belső munkára  a Jupiter végleges Nyilasba lépéséig.

A  lehetőség, hogy mindent átjárjon a fény, azonban most is fennáll.

Namasté
Vishakati

 

Author

Szólj hozzá!