Június utolsó hete ismét fontos változásokat tartogat: a Vénusz előre fordulását, és a Jupiter-Plútó kettős visszahátrálását a Nyilasba.

A Vénusz irányváltása 25-én, csütörtökön – 6 hét hátrálás után – jótékony fordulat: saját jegyében, immár előre haladva támogatja a Bika és Mérleg aszcendensűeket és Holdúakat, és mindannyiunk partneri viszonyait, kapcsolódási képességét, földi vágyainkat, anyagiakkal kapcsolatos terveinket. Mindezen témákban egy kiegyensúlyozottabb időszak következik július végéig, amíg a Vénusz erős pozícióban marad saját jegyében, a Bikában.

Napjaink bizonytalanságát a két, Nyilasba visszalépéshez készülődő hátráló bolygó, a sziderikus Jupiter és Plútó helyzetének tulajdoníthatjuk. A visszalépés kettejük szoros együttállásával, egy nap különbséggel történik, a Kétu itt tartózkodásának hátralévő csaknem 3 hónapját nyomatékosítandó.

Már hetek óta a Bak-Nyilas jegyhatár 1°-os közelségében araszolnak visszafelé. Plútó a gyökeres átalakulás, a mélység, az árnyék, Jupiter az égi guru, aki a tapasztaláson keresztül tanít, de övé a szellemiség, a világnézet, a hit témaköre is.

Bakba lépésük emlékezetes marad: a Bak Szaturnusz (2020. január 24.) után a Bak Plútó (2020. február 24.) hangsúlyozta az okozatok világának beköszöntét. Ekkor – a pandémia és a bezártság folytán – mindenkinek a maga szintjén kellett szembesülni választásai, viselkedése, az élete következményeivel. A Bak Jupiter 2020. március 30-i Bakba lépése pedig az összehúzódás, a gazdasági válság, a szűkülés időszakának kezdetét jelentette.

A 4 hónapos Bak „próbaüzem” után a Plútó június 29-én, hétfőn kora hajnalban lép vissza a Nyilasba 2020. december 30-ig. Mivel legközelebb 233 év múlva, 2253-ban tér vissza a Nyilas jegybe, jelenlegi életünkben ez az utolsó 6 hónap, amikor prezentálja Nyilas béli tanítását: az ideológiai dogmatizmust és szélsőségeket, az egyes vallási intézmények hátterében kialakult visszásságokat, a világnézeti megosztottságot, a fogyasztás túlpörgését, röviden a Nyilas túlzásokat és azok alapvető átalakítását. Most még van lehetőség a korrekcióra, a szélsőségek lefaragására, de amikor az év utolsó napjaiban visszatér és végleg megérkezik a Bakba, már csak szembesülni tudunk viselkedésünk, életvitelünk, túlzásaink következményeivel.

A védikus Nyilas Plútó a 6 hónap felét tölti retrográd módban, azaz – a védikus szabályok értelmében – október 4-ig a megelőző jegybe, a Skorpióba is visszahat, felerősítve az elengedés, belső, lelki átalakulás tendenciáit. Saját lelki életünkben érdemes leltározni, rendre törekedni, amit kell, elengedni. Sok halálesetre is kell számítanunk, mert akik nem tudnak vagy nem akarnak változni, a kilépést választják majd.

A Jupiter egy nappal később, június 30-án hajnalban lép vissza november végéig a Nyilasba, amely a saját jegye. Itt tartózkodása 5 hónapjában azt tapasztalhatjuk meg, mennyiben változtatta meg szokásainkat, hozzáállásunkat a karantén néhány hónapja. Tudtunk-e józanodni fogyasztási szokásaink, mértéktartásunk, realitásunk vonatkozásában? A Nyilas Jupiter szeptember 13-ig hátrál, addig ő is visszahat a Skorpióba, nehéz lelki tendenciákat hozva, de egyúttal lehetőséget teremtve a lelki méregtelenítésre.

A két visszalépő planéta a Nyilasban utolsó 3 hónapját töltő, mondhatni finiselő Múla Kétuhoz kapcsolódik. Szeptember végéig változatos, átalakuló, lebontó, lezáró tendenciákkal találkozunk az isteni igazságosság jegyében.

A június 29-30-i átlépés napjai igen nehezek lehetnek, mintha vákuumba kerülnénk, elvesztenénk a talajt a lábunk alól. Óriási energiák rendeződnek át, amelyek következményei fizikai világunkban (balesetek, tűzesetek) és lelki egyensúlytalanságunkban, esetleg testi tünetekben is megnyilvánulhatnak. Június 28. és július 1. között vegyük ezt tekintetbe, és ha lehet, váltsunk kímélő üzemmódra. Utána pedig éles szemmel figyeljük a jelzéseket.

Namasté

Vishakati

Author

Szólj hozzá!