A Skorpióba visszalépett védikus Szaturnusz jól érzékelhetően hat. Hónapok, esetleg évek óta elfelejteni kívánt témákat hoz fel, próbára teszi az időhöz való viszonyunkat, befékez és blokkol. Tanítása a nyári hónapokban lesz a leginkább nehezítő, de csak október végével szűnik meg.
Ilyen hónapokban néha nehéz elhinni, hogy mint minden égi tanítás, ez is értünk van. A tisztulás viszont garantált.
A 12 jegy közül most is akad, aki kicsit jobban jár, s van, aki kevésbé. A szaturnikus érintettség jelenleg csak a Halak jegyűeket kerüli el. Nézzük meg nagy vonalakban, a többiek mire számíthatnak ebben a 4 hónapban, június 21-től október 26-ig. (A leírás vonatkozik azokra, akiknek az adott jegyben van az aszcendense vagy a Holdja, de a jegyhez tartozó országra, földrajzi területre is.)
Főként a Nyilasok, kisebb mértékben a Szűzek és az Ikrek könnyebbülhetnek meg, mert a Szaturnusz figyelme – s ezzel nyomása – lekerült róluk. Belekóstoltak ugyan a Nyilas Szaturnuszba ez év tavaszán, de most kapnak egy 4 hónapos haladékot a tanulásban.
A Vízöntők is fújhatnak egyet, bár augusztus közepéig a Kétu ad még feladatot számukra.
A legnagyobb teher viszont a Skorpiókra, Bakokra, Bikákra és Oroszlánokra kerül. Az október végéig tartó nehezített időszak hatása hasonló ahhoz, mint amit 2014 novembere és 2017. január között éltek meg, a Skorpió Szaturnusz első, fő periódusa alatt. Az akkor esetleg elmulasztott teendők most ismét megjelennek, és megoldásra várnak.
Közülük is főként a Skorpiók szembesülhetnek önváddal, elégedetlenséggel. Bár a Skorpióknak van az önmarcangolásban rutinjuk, most, augusztus végéig időzavarban is szenvedhetnek. Ennek oka az, hogy Szaturnusz, az idő felelőse vizsgálja az időhöz való viszonyulásukat. Máshogy múlik most az idő számukra, vagy semmire sem elég, vagy ólomlábakon vánszorog, mert változik és tanul az időérzékelésük. Anyagi jellegű veszteségek is érhetik őket váratlan kiadások vagy elvesztett tárgyak képében. A kavargó energiák a Skorpió területek mindennapjaiban is megnyilvánulnak: az arab, perzsa országok és Törökország ismét eseménydús hónapok elé néznek.
A Szaturnusz augusztus végéig tartó, hátráló időszaka érinti a Mérlegeket, a Kosokat és a Rákokat is. Számukra párkapcsolati, családi relációik, és mindennemű együttműködésük minőségének és mélységének vizsgája zajlik. Egy régi, 2011 és 2014 novembere közti égi konstelláció, a Mérleg Szaturnusz ismétlődését érzékelhetik. A nagy különbség azokhoz az évekhez képest a Kos Uránusz felszabadító hatása, amely nagyon új megközelítést tesz lehetővé a Kosok és a Mérlegek számára. Ezért nekik módjukban áll átalakítani kapcsolatrendszerüket a két nyári hónapban.
A régi-új Skorpió Szaturnusz időszakában szerencsére jó hatás is ér bennünket. Kapunk egy fénysugarat a Bika Vénusz képében június 29-től egy hónapon át. A Vénusz, vágyaink és kapcsolati minőségünk mutatója saját jegyében kiválóan érzi magát, és bár mindenkinek bearanyozza az életét, legtöbbet a Bikáknak, Oroszlánoknak, Skorpióknak és Vízöntőknek segít. Jelenünk minden szaturnikus – azaz zömében korlátozó – hatása ellenére kedvet csinál és lehetőséget ad ahhoz, hogy több örömöt, szépséget, élvezetet találjunk a mindennapokban. Csak győzzük megtartani a mértéket az evés-ivásban, testi vágyakban, társasági eseményekben!
Az időszak tudatos alkalmazkodásunkat, önfegyelmünket és figyelmünket igényli. A sötét pillanatokban a belső munka, meditáció vagy ima segíthet, de hívhatjuk a Szaturnusz valamelyik mantráját is.
Namasté
Vishakati
2 hozzászólás
A bejegyzés remekül körülírja helyzetünket. Különélő Skorpió gyermekem megtagadja, hogy eljöjjön velem Rák-anyuval a szokásos szünidei láthatásra június 24-én. Holott szuper a kapcsolatunk, de ő inkább otthon szeretne lenni a haverokkal…. és még sok egyéb apróság ami beleillik a képbe. Remélem megértem a tanítást.
Ez is egy megélés, sok türelmet kívánok hozzá. Talán bölcsebb most nem forszírozni a láthatást.