Február 6-án a Szaturnusz idei első, meglehetősen rázós gandanta időszaka lezárult, s ugyanezen a napon az egyik nagybolygó, a Jupiter hátrafordult. Úgy is fogalmazhatunk, hogy  Jupiter, a jóindulatú, bölcs mester segített a Szaturnusz jegyváltása körüli nehéz hetekben, s amint véget ért a felkavarodás, visszavonult.

A Jupiter 2016 augusztusában lépett be a Szűzbe, ahol öngyógyító, olykor megbetegítő szisztémáinkkal, testtudatosságunkkal, munkánkkal és a hasznossággal kapcsolatos tapasztalásokat hoz. Közel 5 hónapos itt tartózkodása során elballagott egészen a Szűz utolsó fokáig, ahol néhány stacioner nap után visszafordult, hogy ismételtesse, elmélyítse szűzbeli megéléseinket.

A két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz január 26. óta jó időre kölcsönösen összekapcsolódott: a Szaturnusz a Jupiter jegyében van, a Jupiter pedig a Szaturnusz aspektusában.

Ezért a Szaturnusz működése, hogyléte erősen függ a Jupiter közérzetétől, amelynek jegyébe, a Nyilasba lépett be az elkövetkező 3 évre. Még csak szokjuk azt az energiát, ahogy a Szaturnusz mélyül a Nyilas első naksatrájában: itt, a Múlában veszteségeket, lezárásokat, elengedéseket hoz életünkbe.

A retrográddá vált Jupiter most felerősíti a Szaturnusz ténykedésében a múltbeli, visszamenőleges vonatkozásokat.

A másik irányból is erős a kapcsolat: a Nyilas Szaturnusz ugyanis  aspektálja a Szűz területét, benne a Jupiterrel. Ez a hatás – nevezhetjük felügyeletnek is –  lehetővé teszi, hogy bárminemű egészséggel, étkezéssel, életmóddal kapcsolatos elképzeléseinkben új rendszert alkossunk, és célul tűzzük ki ennek megvalósítását. Eddigi tapasztalatainkat tehát most módunkban áll rendszerezni, hogy egy hatékonyabb egészségkoncepciótjobb életvitelt, vagy munkához való hozzáállást alakítsunk ki. Itt a lehetőség, hogy e tekintetben rendbe tegyük életünket.

Fontos, hónapokra elhúzódó hatás az is, hogy a retrográd Jupiter szemben áll a Halakban (ez is jupiteri jegy) visszafordulásra készülődő Vénusz- szal. Párkapcsolatunk minősége, lelki vágyaink, áldozatiságunk más megvilágításba kerül, új tapasztalatokat szerzünk e téren. Ezt a konstellációt, amely az emlékek vagy a valóság szintjén visszavisz  régi kapcsolatokba, még közelről meg fogjuk vizsgálni.

Namasté

Vishakati

Author

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..