December 11-én a védikus Mars jegyet váltott, és belépett a Vízöntőbe, a már ott állomásozó Kétu mellé. Mivel a Kétut az indiai asztrológiában – harcias természete miatt – kis Marsként is emlegetik, a két tüzes energia találkozása nem szelíd időket ígér az elkövetkező 6 hétre, január 20-ig.

Önmagában a Vízöntő Mars egy közösségek, barátok felé nyitottabb, társaságkedvelő, mozgékony periódust hozna. Ezt a hatását is fogjuk érzékelni, de a Kétu közelségében a Mars az erőszak, a baleset- és terrorveszély, az ütközések és az agresszió erősödését okozza.

A veszélyhelyzet abból adódik, hogy a földies, tüzes Mars a Kétu arrogáns oldalát mozdítja meg: egész egyszerűen túl sok az energia azon a területen, ahol együttállnak (de ott is, amit aspektálnak vagy uralnak). Együttállásuk egyfajta kisülés, mert a Kétu, amely a spiritualitás jelzője is, megtisztítja marsikus vonatkozásainkat – kerül, amibe kerül.

Elsősorban a Vízöntő országok (Oroszország, Ukrajna, skandináv országok) nyílt színi vagy háttérben történő aktivizálódása, ott elszenvedett vagy onnan kezdeményezett erőszakos események várhatók. Fokozottan veszélyeztetettek a bolygópáros által aspektált területek, főleg az Oroszlán Francia- és Olaszország, a Szűz Svájc és Japán, illetve a marsikus országok: a Kos Németország és Izrael, valamint a Skorpió (perzsa, arab, török) térségek.

Személyes vonatkozásban a frontzóna mindenkinél elsősorban a Vízöntő életterületén söpör végig (személyes érintettség a Vízöntő Kétunál felsorolva), valamint a Mars jegyeiben (Kos és Skorpió). Elővigyázatosság szükségeltetik mindennapjainkban: a közlekedésben, a háztartásban, munkánk során, mindenütt, mintha mások helyett is vigyáznunk kellene. Különösen óvatosan állítsuk össze év végi útiterveinket.

A két planéta karácsony napjaiban fog pontosan együttállni. Ezért az érzelmileg sokaknak megterhelő karácsony a sokévinél is nehezebb lehet. Használjuk az ütközésvédelem minden módját, de ha elkerülhetetlen a konfliktus, gondoljunk arra, hogy az is valami módon a fejlődésünket szolgálja.

A heves energiákat úgy is felhasználhatjuk, ha személyes Vízöntő területünkön mi magunk kezdünk rendcsinálásba, túlhaladott dolgaink, kapcsolataink kisöprésébe. Takarításba – és nem csak fizikai dolgainkban. Ezzel elébe tudunk menni karmánknak.

Namasté

Vishakati

Author

Szólj hozzá!