A jelenlegi világjárvány nehézségei közepette meglevő erős, megtartó égi pillérek mellett egy gyengítő hatással is kell számolnunk. A védikus ég következő váltása ugyanis április 7-én a Merkúrhoz kapcsolódik, amikor az égi hírnök 2,5 hétre megérkezik a Halakba. Itt esésben van, ez a leggyengébb jegye, ebben teljesít a legkevésbé jól.

A Halak Merkúrt jegybéli helyzetén túl két további tényező gyengíti: egyrészt a Halak jegyura (=diszpozitora), a Jupiter szintén esésben van a Bakban, másrészt a Merkúr jegyében tartózkodó Ikrek Rahu visszahat rá, átragasztva nyugtalanságát, szorongását.

Mindezek miatt a Merkúrhoz tartozó jelentések – kommunikáció, közlekedés, média, informatika, utazás, kereskedelem, ügyintézés, s még sorolhatnánk – a Halak Merkúr április végéig tartó időszakában alulteljesítenek. A jelenlegi pandémia következményei most egyre erősebben megjelennek majd a nem működő ügyintézésekben, az akadozó kereskedelmi, közlekedési és informatikai szolgáltatásokban, és csak remélni lehet, hogy az internet – mint a home office és a karantén túlélő eszköze – tartja magát.

Számolnunk kell azzal is, hogy a Halakban gyengélkedő Merkúr időszakában világszerte elszaporodnak majd a kommunikációs csúsztatások, elhallgatások, amelyek gátolják a tisztánlátást.

Személyes életünkben gondolkodásunk lelassulása, erőtlenség, céltalanság jelezheti a jegyváltást. Kissé elegünk lehet a bezártságból, pedig most kellene igazán fegyelmezetten betartani az izolációt. Emésztésünk is gyengélkedhet, érdemes lenne változtatni az alapanyagokat, az elkészítési módot vagy a beszerzési forrást.

Különösen a merkúri jegyek: az Ikrek és a Szűz aszcendensek, Holdak érezhetik meg jegyuruk kedvezőtlen pozícióját. Nyugtalanság, frusztráltság kísérheti napjaikat, amely a váltást követően, néhány napon belül csillapodni fog, mert hozzászoknak. Mindenkinek, de e két jegynek különösen fontos most kerülni a felesleges stresszt, a döntési helyzeteket. Karantén idején szlogen (nem a sajátom): amit ma megtehetsz, azt holnap is.

Egy másik feszültségforrás az április 8-án hajnalban kialakuló a Telihold, most a Halak Revati Nap és a Szűz Chitra Hold között. Minden Telihold feszültséget hordoz, mert alapvető minőségek szembenállása: tudatos és tudattalan, külső és belső, férfi és női minőségek viszonyulásáról bennünk és világunkban. Most minden a testről, a betegségről, a gyógyulás reményéről szól. Azzal tudunk segíteni magunkon, ha az elme vezérelte félelmeket belső munkával, meditációval, imával kioltjuk, de van, akinek a kerti munka vagy a társasjáték segít. A Telihold utáni napon aztán rohamosan apad az idegesség, javul a tónus, megnyugszunk.

Szintén ezen a napon, 8-án a Bak Mars pontos kendra (=kvadrát) fényszöget vet az Uránuszra. Nehezítő hatás, sokkoló nap, váratlan pozitív és kevésbé jóindulatú fordulatok lehetőségével. Földrengésveszély. Egészséggel, gyógyítással, vakcinával kapcsolatos kedvező hírek is érkezhetnek.

A Halak Merkúr kedvezőtlen hatásait alig egy héttel később, április 13-án a Kosba érkező Nap fogja jelentősen felülírni. Erősödő vitalitást és bizakodást hoz majd erős jegyében ez a fővilágosító.

Namasté

Vishakati

Author

Szólj hozzá!