Ismét markáns változásra számíthatunk: június 26-án a Bakban haladó Mars irányt vált, s két hónapig hátrálva halad. Ezzel a 2018-as Bak Mars-Kétu összjáték második felvonásához értünk.
Az irányváltás napjai sosem könnyűek, június 26-án illetve majd augusztus 27-én fokozott elővigyázatosság és türelem szükséges. Ha lehet, ne ezeken a napokon induljunk útnak, és általában véve számoljunk hátráltatással, kiszámíthatatlansággal.
A Mars irányváltásának számos következménye van. Az egyik az, hogy az erőt, energikusságot, bátorságot és kezdeményezést képviselő planéta a hátrálás hónapjaiban nem a haladást, előretekintést támogatja, hanem a múltba fordítja akaratunkat, figyelmünket, lelassít bennünket. Valamennyien erővesztést és bizonytalanságot fogunk érzékelni, közülünk mégis elsősorban a Kosok és Skorpiók, vagyis a Mars jegyeinek szülöttei. Fontos, hosszú távú döntéseinket – ha egy mód van rá – ne most, hanem a retrográd időszak letelte után hozzuk meg.
A másik következmény az, hogy – a védikus szabályok értelmében – a hátráló bolygó nem csak tartózkodási jegyében (most a Bakban) van és nem csak onnan aspektál, hanem az eggyel korábbi jegyben is (most a Nyilasban is). Emiatt a retrográd Bak Mars egyidejűleg működik a Bakban és a Nyilas jegyben. A Bakban a Kétu közelsége befolyásolja, a Nyilasban pedig két ártalmas bolygó: a Szaturnusz és a Plútó. Ezért a hátrálás 2 hónapja alatt, augusztus 27-ig, zavaros, eseménydús időszakra számíthatunk, a Nyilas oldali érintettség miatt felhorgadó véleménykülönbségekkel, ideológiai csatározásokkal. A Mars hátrálása a Nyilas és Ikrek szülöttek mindennapjait is erősen megbonyolítja.
További következmény, hogy a hátráló Mars az irányváltás következtében ismét üldözőbe vette a Kétut. Mindketten hátrálnak (a Kétunak amúgy ez alaptermészete), de a Mars gyorsabban. Július 18-án éri majd utol a Kétut: az lesz kettejük második idei találkozója.
Az irányváltástól kezdődően, ahogy a két tüzes planéta közeledik, emelkedik a feszültség, és az első, június 13-i találkozásukat megelőző időszakhoz hasonlóan ismét baleset-, tűz- és terrorveszély, természeti csapások, időjárási anomáliák kísérhetik közeledésüket. Július 18-ig, a második találkozóig ismét óvatosság, tudatos odafigyelés indokolt programszervezéseinkben, utazásaink során, mindennapi kommunikációnkban. A Bak Mars-Kétu közeledés a Bak szülöttek számára hoz egy különösen erős energetikai hullámzást, néha többet, néha kevesebbet a szükségesnél.
Az irányváltás napja után, amikor már egy kicsit elkezdjük szokni az új energiákat, Telihold is lesz. Június 28-án, csütörtökön reggel 7 körül áll majd pontosan szemben az Ikrek Nap és a Nyilas Hold, amely a racionalitás és a hit ellentétessége, konfrontációja. Rugalmasságunk, bölcsességünk vizsgázik.
Érzelmileg komplikált napok, és nem csupán a Telihold miatt, hanem mert a Hold június 27. és július 2. között, a Nyilasban és a Bakban halad, nehéz bolygók között kanyarogva. Ezekben a napokban elveszettnek szomorúnak érezhetjük magunkat. De sose feledjük, hogy mindig fordulhatunk belső bölcsességünkhöz, ahol mindig szeretet és béke van.
Namasté
Vishakati