A védikus asztrológia számításai szerint október 7-én hajnalban a Mars naksatrát váltott, s az Oroszlán jegyén belül vénuszi energiába lépett. Ezzel a változással az erős égi Mars letesz néhány nehéz vonatkozást, és kinyitja előttünk a világot, legalábbis ami a társasági részét illeti.
Mars az Oroszlánban jól érzi magát, bár a Skorpió Szaturnusszal való kölcsönös egymásra hatásuk miatt nem tudja teljes energiáját kibontakoztatni. Egyszerre érezhetjük magunkat energikusnak, és gátoltnak
Azt is érzékelhetjük, hogy az erősebb Mars hatására a változásokon, átalakulásokon, elengedésen dolgozó Skorpió Szaturnusz megalapozottabbá válik. Minden olyan változás, amely megérett az életünkben, kedvező impulzusokat kap. Bele tudunk vágni, meg tudjuk lépni ezeket. Igen erős változásban vagyunk mi is, és világunk is.
A Mars a naksatraváltást előtt Kétu-energiában volt, s ezzel minden, a Kétuhoz tartozó területet aktivizált. Márpedig a Kétunak 2 arca van: az egyik a spiritualitás, a szellemi régió felé fordul (e tekintetben emel, tisztít), a másik pedig fizikai dolgainkat nézi, amelyekben rendet kíván tenni, de sokszor hoz konfliktust vagy veszteségeket.
A naksatraváltással egy kis megkönnyebbüléshez jutunk, mert a Kétu terhelés csökken. Ezt mindennapi életünkben úgy tapasztalhatjuk, hogy feszültségeink apadnak, helyettük előtérbe kerül a társasági élet, a kellemes időtöltések, kapcsolatépítés. Jól esik jó benyomást tenni a másikra.
Ugyanakkor bizonyos konstellációk (Kétu-Plútó és Jupiter-Plútó kölcsönhatás, Mars-Jupiter együttállás) továbbra is gondoskodnak a feszültségről, amely elsősorban Nyilas területen csapódik le mind a külvilágban, mind az egyes emberben.
Emiatt van – sajnos – fegyverkezés, háborús konfliktus, agresszió a világ egyes részein. Emiatt éleződnek ki ideológiai nézeteltérések, vallási fanatizmus. 
Magunkban is érzékelhetjük, hogy Nyilas területünk, világképünk, igazságérzetünk, filozófiánk nyomás alatt áll.
Testtájaink közül csípőnk és combunk tartozik e jegyhez, ahol most könnyebben támad fájdalom, sérülés. Előfordulhat, hogy falánk rohamaink vannak, főleg az édességet kívánjuk meg.
A jelen konstelláció leginkább a Kos és Skorpió aszcendensűeket befolyásolja (vigyázat, a védikus rendszerben 24 fokkal hátrébb vagyunk, mint a nyugatiban, ha kétséged van, kérdezd meg).
A Kosoknál problémák merülhetnek fel a gyerekeikkel, vagy a vállalkozásukkal kapcsolatban, esetleg elakadhat a kreativitásuk, ugyanakkor bátorítást kapnak a változtatásra.
A Skorpiók karrierjükre és saját magukra koncentrálnak, és már jó ideje akadályokat szenvednek el – most az erősebb Mars őket is elszántabbá, aktívabbá teszi.
A többiek számára marad a lavírozás: megtalálni az egyensúlyt a külső és a belső, az energikusabb és óvatosabb megnyilvánulások között. 
És mindig van jó hír is: pénteken előre fordul a hetek óta hátráló Merkúr, amely rendet tesz mindennapi ügyeinkben.
Szeretettel
Vishakati

 

 

 

 

 

 

Author

Szólj hozzá!