A védikus égbolton jócskán bezsúfolódtak a bolygók a Nyilas jegybe: a régóta itt lavírozó Plútón kívül a Szaturnusz, és az őt sorra utolérő planéták: a Nap, a Vénusz és a Merkúr. Január 8. és 13. között ez az 5 bolygó alkot csoportosulást, azaz stelliumot a Nyilasban.

Amikor a Szaturnusz együttáll egy másik bolygóval, azt ugyancsak megérezzük: a Nappal december 21-én, a Vénusszal 25-én, a Merkúrral pedig január 12-én randevúzik. Mindhárom együttállás az adott bolygó természetével kapcsolatos élményt hozhat. Emlékezzünk: a Nap az autoritás és a szellem, a Vénusz az érzelmek, kapcsolatok, a Merkúr pedig az információk áramlása. Amikor tehát  a Vénusz karácsony napján, 25-én este utolérte a Szaturnuszt, valószínűleg sokan éltek át érzelmi lefagyást, megrendülést, vagy hasonló szembesülést érzelmeikkel.

A Nyilas mint jupiteri jegy 5 bolygós leterheltsége – egy időben a Jupiter-Mars bolygóháborúval a Mérlegben – zizegést, túlzott aktivitást, akár alvásproblémákat hozhat a Nyilasoknak és Halaknak, valamint minden jupiteri érintettségünknek. A kellemetlen napokból január 16-án, a Mars jegyváltásával szabadulunk majd ki.

A Nyilas stellium január 13-án kezd csökkenni, amikor elsőként a Vénusz átlép a Bakba. A Bak Vénusz kapcsolati felelősségünket ébresztgeti, és régi dolgokkal kapcsolatos szépérzékünkre hat. Egy másik vonatkozásban is változást hoz: közel 9 hónapos – október végéig tartó – szép ív kezdődik, mivel a Vénusz (a szív) a Nap (az egó) elé kerül jó időre: életünkben a vezérlést az érzelmek, a szeretet veszi (veheti) át.

A következő napon, január 14-én a Nap is távozik a Nyilasból, s átlép a Bakba. Ez a nap – a Bakba átlépés, azaz  Makara Szankranti – minden évben nevezetes ünnep az indiai tradícióban. Számukra ezen a napon kezdődik az év tevékenyebb fele: a fontos történések, a tervezhető, nagy horderejű események időszaka. Ekkorra szervezik az esküvőket, az építkezések megindítását, vállalatok alapítását stb.  Nálunk is érzékelhető az aktivitás fokozódása, bár kevésbé ceremoniálisan.
A Bak Nap hónapja fellendülést hoz a hivatás, karrier és hosszú távú ambíciók tekintetében, ezeket a témákat megacélozza.

Amikor a Vénusz, majd a Nap átlépésével megkezdődik a gyorsabb bolygók átcsoportosulása a Bakba, újabb jelentős találkozók következnek, most a Kétuval. A Bakba érkező gyorsabb bolygók ugyanis sorra utolérik a hátrafelé araszoló leszálló holdcsomópontot. Ezek a találkozók a múltból hozhatnak fel emlékeket, megértéseket, de el is vághatnak szálakat személyekkel, élethelyzetekkel. A Kétuval való együttállásokat követjük majd, közülük az első január végén lesz a Vénusszal.

Namasté
Vishakati

 

Author

Szólj hozzá!